A cölibátus
(Frissítve: 2008. 11. 22.)
Mi a probléma?
Az önként vállalt cölibátus a protestantizmusban szinte teljesen ismeretlen, és általában Luther véleményét osztják, aki szerint a szüzesség csaknem megvalósíthatatlan, ezért a katolikus szerzetesi, illetve papi cölibátus Isten elleni bűn. A hagyományhoz hűséges, ortodox katolikusoknak viszont az a szilárd véleménye, hogy a protestánsoknak ezen állítása nem a Biblia tanítását tükrözi, és hogy Jézus Urunknak és Szent Pálnak erről egészen más véleménye volt. Ezt majd lásd a bibliai részben.
Sok keresztény azt is mondja, hogy mivel a Szentírásban vannak házas püspökök, ezért az Egyháznak nincs joga ahhoz, hogy megkövetelje a cölibátust papjaitól. Nos, a Katolikus Egyház csak a latin rítusú papjait választja ki kizárólag a nőtlen férfiak közül, aminek évezredes hagyománya van. Más rítusú katolikus részegyházban nős embereket is pappá szentelnek. Ennek is évezredes hagyománya van. A latin egyház Szent Pál tanácsát követi (lásd lent), de kevesen tudják, hogy ebben a rítusban is vannak kivételek. Ha pl. egy nem katolikus lelkész belép a Katolikus Egyházba, és már van családja, akkor a pápa engedélyezheti (és általában engedélyezi is), hogy ennek ellenére pappá szenteljék, ha ő ezt kéri. Tehát vannak a latin egyházban is nős papok. Mindez jól megvilágítja, hogy a cölibátus egy fegyelmi szabályzat, és nem egy tantétel (Egy tantételben vagy tanításban nem lehetnek egymással ellentétes dolgok). Minden fegyelmi szabályzat megváltoztatható, ha ennek az Egyház szükségét látja. Ennek mérlegelésekor az Egyház azt nézi, hogy a szabályzat megtartása vagy eltörlése hoz magának az Egyháznak több gyümölcsöt, melyik eset segíti jobban elő az Egyház fő tevékenységét: Krisztus evangéliumának hirdetését, és a lelkek javának kimunkálását, megszentelését.
Sokan – még a katolikusok közül is – azt mondják, hogy, ha az Egyház eltörölné a latin egyházban a cölibátus feltételét, akkor megszűnne az újabban keletkezett hivatási krízisből eredő paphiány. Az Apostoli Szentszék papsággal foglalkozó hivatala, a Klérus Kongregáció 2000-ben kiadott egy nyilatkozatot, melyben az áll, hogy a hivatási krízis megszűnőben van, és ezt a statisztikai adatok is jól mutatják: a papi hivatásra egyre emelkedő létszámban jelentkeznek a világon. A hivatások száma csak Európában csökken vagy stagnál a lakosság számához viszonyítva. Ez világosan megmutatja, hogy nincs összefüggés a hivatások száma és a cölibátus között, hanem más okokat kell a paphiány hátterében látni.
Azt is érvként szokták felhozni, hogy a mostanában keletkező (főként amerikai) pedofil botrányok sem lennének, ha engedné az egyház a papok nősülését. Csakhogy, ha egy embernek aberrált szexuális vágyai vannak, akkor arra nem megoldás a házasság. Ezt a statisztikák bizonyítják, ugyanis nem magasabb a pedofília aránya a nőtlen papok között mint a házas papok, vagy nem katolikus házas lelkészek között. Sőt, az arány alacsonyabb. Hogy miért csak a nőtlen papok pedofil botrányai kerülnek az újságok címoldalaira, azt a liberális médiától kellene megkérdezni.
Figyelembe kell venni, hogy a vallási önmegtartóztatás, azaz a böjt kontroll alatt tartja a testi szexuális vágyait is, és kimutatja az Isten iránti szeretetet. Tehát a cölibátus, mint böjti forma jó és egészséges dolog. Mindenkinek, aki életét felajánlja Istennek azért, hogy Krisztus Testének különleges szolgálatára álljon, annak Krisztust kell utánoznia, tehát ki kell és ki lehet esdenie a kegyelemnek azon különleges ajándékait, amellyel ez a böjt megvalósítható, hogy így minél jobban végezhesse Krisztus munkáját. A cölibátus böjtje egy fegyelmi szabályzat, amely kiemeli a szolgálati hivatalt a hétköznapi világból, hogy még jobban odaszentelhesse magát Isten akaratának. Ez a fegyelmi szabályzat az Egyház tekintélye alatt áll, és addig fog fennmaradni, amíg annak gyümölcsei láthatóvá teszik Krisztus szolgálatát a világban.
érdekes, hogy a cölibátust szinte mindig a pálya széléről bírálják. Általában azok szemét szúrja, akiknek ez az élet elképzelhetetlennek tűnik. A cölibátust vállaló és abban élő papok azonban jól tudják, hogy a cölibátus nem teher (egy házasságot is be lehet teherként mutatni), hanem élő tanúskodás a világ előtt, hogy Krisztus szolgálata értékesebb mindennél, még az emberi élet olyan csodálatos örömeinél is, mint a feleség és a gyermekek. Sokkal, százszor értékesebb (vö. Lk 18,29-30; Mt 19,29; Mk 10,29-30). És mindezt nem csak Krisztusért vállalja, hanem azért is, hogy másokat Krisztushoz vezessen. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13).
Aki tovább olvassa ezt a cikket, az meglátja, hogy mit tanít magáról a cölibátusról a Katolikus Egyház. Ha valaki pedig arra kiváncsi, hogy a Biblia szerint megvalósíthatatlan-e a szüzesség (miként azt a protestánsok vallják), vagy ellenkezőleg, egy értékes keresztény hivatás, az ugorjon a Mit mond a Biblia? részhez.
Mit
mond erről az Egyház?
Hittételek (dogmák) és hittételhez közel álló nézetek
[
A hitjelzésekhez.]
(csak közvetve)
- A házas állapotot nem lehet a Krisztusért vállalt szüzesség vagy nőtlenség elé helyezni, mert jobb és boldogabb abban megmaradni, mint házasságot kötni.
(De fide)
... viszont...
- A házasság nem emberi, hanem isteni mű.
(Sent. certa.)
- A házasság valódi, szoros értelemben vett és Krisztustól alapított szentség.
(De fide.)
A Katolikus
Egyház Katekizmusának Kompendiuma
178. Hogyan épül fel Isten népe?
Vö.: KEK 873;
934
Az Egyházban isteni alapítás folytán vannak szent szolgák, akik megkapták az egyházi rend szentségét és az Egyház hierarchiáját alkotják. A többieket laikusoknak, világi hívőknek nevezzük. A szent szolgák és a laikusok között egyaránt vannak hívők, akik különleges módon Istennek szentelik magukat az evangéliumi tanácsokra – tisztaság a cölibátusban, szegénység, engedelmesség – tett fogadalommal.
334. Kötelező-e a cölibátus az ordinálandók számára?
Vö.: KEK 1579-1580.
1599
A püspökséghez mindig követelmény a cölibátus. A papságra a latin egyházban rendes körülmények között olyan cölebsz hívő férfiakat választanak, akik meg akarják tartani a cölibátust „a mennyek országáért” (Mt 19,12); a keleti egyházakban a papszentelés után nem megengedett a házasodás. Az állandó diakonátust házas férfiak is fölvehetik.
491. Miként hivatott mindenki a tisztaságra?
Vö.: KEK 2348-2350;
2394
Krisztust, a tisztaság mintaképét követve valamennyien arra vagyunk hivatottak, hogy saját állapotunknak megfelelően tisztán éljünk: egyesek a szüzességben vagy a fölszentelt cölibátusban élnek, hogy kiemelkedő módon, könnyebben adhassák oda magukat Istennek, osztatlan szívvel; mások a házasságban élik a házastársi tisztaságot; a nem házasok az önmegtartóztatásban gyakorolják a tisztaságot.
A
Katolikus Egyház Katekizmusa
915 Az evangéliumi tanácsokat
az Egyház a maguk
sokféleségében Krisztus minden
tanítványának ajánlja. A
tökéletes szeretet, melyre minden hívő
meghívást kapott, azok számára, akik
szabadon elfogadják az Istennek szentelt élet
hivatását, magával hozza az Isten
országáért vállalt cölibátus,
valamint a szegény és engedelmes élet
kötelezettségét. E tanácsok fogadalommal
való vállalása egy az Egyház által
elismert, állandó életállapotban az
Istennek "szentelt élet" jellemző vonása.
[Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium 42--43; Perfectae
caritatis, 1.]
916 Az Istennek szentelt élet állapota az egyik a
"mélyebben" Istennek szentelt életformák
közül, mely a keresztségben gyökerezik és
teljesen átadja magát Istennek. [II. Vatikáni
Zsinat: Perfectae caritatis, 5.] Az Istennek szentelt életben a
Krisztus-hívők a Szentlélek
indítására vállalják, hogy Krisztust
szorosabban követik, önmagukat odaadják a
mindenekfölött szeretett Istennek, és törekednek
a szeretet tökéletességére Isten
országa szolgálatában. Mindezzel jelzik és
hirdetik az Egyházban az eljövendő világ
dicsőségét. [Vö. CIC 573.]
922 Az apostoli időktől kezdve voltak keresztény
szüzek [Vö. 1Kor 7,34--36.] és özvegyek,
[Vö. II. János Pál pápa: Vita consecrata 7.]
akiket az Úr arra hívott, hogy megosztottság
nélkül ragaszkodjanak hozzá a szív, a test
és a lélek nagyobb szabadságában, s ők az
Egyház jóváhagyásával
úgy döntöttek, hogy szüzességben vagy az
örök tisztaság állapotában élnek
"a mennyek országáért" (Mt 19,12).
923 A szüzeket",amikor szent ígéretet tesznek
arra, hogy Krisztust szorosabban fogják követni, a
megyéspüspök a jóváhagyott liturgikus
szertartás szerint Istennek szenteli, Krisztussal, Isten
Fiával misztikusan eljegyzi és az Egyház
szolgálatára avatja". [CIC 604. k. 1. §] Ezen
ünnepélyes szertartás (Consecratio virginum)
által "a szűz (...) Istennek szentelt személlyé,
az Egyház Krisztus iránti szeretetének
jelévé, az égi Menyasszony és az
eljövendő élet eszkatologikus
képévé válik". [Ordo Consecratio virginum,
praenotanda 1.]
924 Az Istennek szentelt élet egyéb formáihoz
kapcsolódva [CIC 604. k. 1. §] a szüzek rendje a
világban élő nőt (vagy apácát)
karizmája szerint imádságra, bűnbánatra, a
testvérek szolgálatára és apostoli
munkára kötelezi. [Ordo Consecratio virginum, praenotanda
2.] Az Istennek szentelt szüzek közösséget
alkothatnak annak érdekében, hogy fogadalmukat
hűségesebben megtartsák. [Vö. CIC 604. k. 2. §]
1578 Senki sem formálhat jogot ahhoz, hogy fölvegye az
egyházi rend szentségét. Ugyanis senki nem
tulajdoníthatja magának ezt a hivatalt. Ehhez
Istentől kell meghívást kapni. [Vö. Zsid 5,4.]
Aki jeleit észleli, hogy Isten fölszentelt
szolgálatra hívja, kívánságát
alázatosan alá kell vetnie az Egyház
tekintélyének, melynek joga és
felelőssége valakit az egyházi rend
fölvételére bocsátani. Mint minden kegyelmet,
ezt a szentséget is csak ingyenes
ajándékként lehet fogadni.
1579 Az állandó diákonusok
kivételével a latin Egyház rendes
körülmények között minden fölszentelt
szolgáját olyan hívő férfiak
közül választják, akik nőtlenek,
és megvan az akaratuk, hogy a cölibátust "a mennyek
országáért" megtartják (Mt 19,12). Akik
arra kaptak meghívást, hogy osztatlanul az Úrnak
és az ő dolgainak szenteljék magukat , [Vö.
1Kor 7,32.] egészen átadják magukat Istennek
és az embereknek. A cölibátus annak az új
életnek a jele, melynek szolgálatára szentelik az
Egyház szolgáját; az örvendező
szívvel vállalt cölibátus ragyogóan
hirdeti Isten országát. [Vö. II. Vatikáni
Zsinat: Presbyterorum ordinis, 16.]
1580 A keleti egyházakban évszázadok óta
más egyházfegyelem van érvényben:
míg a püspököket kizárólag
nőtlen férfiak közül választják,
addig nős férfiakat diákonussá és
áldozópappá szentelhetnek. Ez a gyakorlat
hosszú idő óta törvényesnek
számít; ezek a papok közösségeikben
gyümölcsöző szolgálatot teljesítenek.
[uo.] Egyébként a keleti egyházakban a papi
cölibátus nagy tiszteletnek örvend, és a papok
közül sokan teljesen szabadon választják Isten
országáért. Mind Keleten, mind Nyugaton, aki
megkapta az egyházi rend szentségét,
többé nem köthet házasságot.
1618 Krisztus az egész keresztény élet
középpontja. A vele való kapcsolat megelőz
minden más, családi vagy társadalmi kapcsolatot.
[Vö. Lk 14,26; Mk 10,28-31.] Az Egyház kezdete óta
voltak férfiak és nők, akik lemondtak a
házasság nagy javáról azért, hogy
kövessék a Bárányt, bárhova megy,
[Vö. Jel 14,4.] az Úr dolgaival törődjenek, neki
akarjanak tetszeni, [Vö. 1Kor 7,32.] és elébe
menjenek az érkező vőlegénynek. [Vö. Mt
25,6.] Maga Krisztus meghívott egyeseket, hogy abban az
életformában kövessék őt, melyet ő maga
élt eléjük:
"Van, aki azért képtelen a házasságra,
mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a
házasságra alkalmatlanná. Végül van,
aki a mennyek országáért önként mond
le a házasságról. Aki föl tudja fogni, az
fogja föl!" (Mt 19,12)
1619 A mennyek országáért vállalt
szüzesség a keresztségi kegyelem
kibontakozása, a Krisztussal való kapcsolat
elsődlegességének és az ő
visszatérésére való éber
várakozásnak hatalmas jele, olyan jel, mely arra is
emlékeztet, hogy a házasság ehhez a
világhoz tartozik, mely elmúlik. [Vö. Mk 12,25; 1Kor
7,31.]
1620 Mindkettő -- a házasság szentsége
és az Isten országáért vállalt
szüzesség -- magától az Úrtól
származik. Ő ad értelmet nekik és
ajándékozza meg a nélkülözhetetlen
kegyelemmel, hogy úgy lehessen megélni őket, ahogy
az ő akaratának megfelel. [Vö. Mt 19,3--12.] A
mennyek országáért vállalt
szüzesség nagyrabecsülése [Vö. II.
Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium 42; uaz: Presbyterorum ordinis
12; uaz: Optatam totius 10.] és a házasság
keresztény értelme nem választható el
egymástól; kölcsönösen
támogatják egymást:
"Aki a házasságot kárhoztatja, az
megtépázza a szüzesség
dicsőségét is; (...) aki dicséri
csodálatosabbá teszi a szüzességet. Mert ami
egy rosszabbal összehasonlítva tűnik jónak, aligha
különösebben jó; ami azonban az
általánosan jónak tartottnál jobb, az
kiemelkedően jó." [Aranyszájú Szent
János: De virginitate 10, 1; vö. II. János
Pál pápa: Familiaris consortio apostoli
buzdítás, 16.]
1658 Gondolnunk kell még azokra az emberekre is, akik
konkrét körülményeik miatt -- melyekben
kénytelenek élni, gyakran akaratuk ellenére --
különösen közel állnak Jézus
szívéhez, és ezért megérdemlik az
Egyház megbecsülését és
gondoskodását, különösen a
lelkipásztorok részéről: a nem
házasságban élő emberek
sokaságára. Sokan közülük emberi
család nélkül maradnak, gyakran
szegénységük miatt. Vannak, akik ezt az
élethelyzetet az evangéliumi boldogságok
szellemében, Istent és a felebarátot
példás módon szolgálva élik meg.
Mindannyian találjanak nyitott ajtóra a
"családegyházaknál" és annál a
nagy családnál, ami az Egyház. "Senki nincs
család nélkül ezen a világon: az
Egyház mindannyiunk otthona és családja,
különösen azoké, akik »fáradoznak
és az élet terheit hordozzák« (Mt 11,28)."
[II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli
buzdítás, 85.]
2349 A tisztaság erényének
"különböző életállapotuk szerint
kell ékesítenie az embereket: egyeseket a
szüzességben vagy az Istennek szentelt
cölibátusban, hogy könnyebben és osztatlan
szívvel szentelhessék magukat egyedül Istennek;
másokat az erkölcsi törvények által
meghatározott módon aszerint, hogy házasok vagy
egyedülállók-e". [Hittani
Kongregáció: Persona humana nyilatkozat, 11.] A
házas emberek arra kaptak meghívást, hogy a
házastársi tisztaságot éljék; a
többiek a tisztaságot az
önmegtartóztatásban gyakorolják:
"Megtanuljuk tehát, hogy a tisztaság hármas
erény: házastársi, özvegyi, szűzi; ugyanis
nem úgy hirdetjük az egyiket, hogy kizárjuk a
másik kettőt. (...) Ennyiben az Egyház fegyelme
gazdag." [Szent Ambrus: De viduis, 23]
(Fel)
Az Egyházi Törvénykönyv
247. kán. -- 1. §. A nőtlenség állapotának megtartására megfelelő neveléssel készítsék fel őket, hogy megtanulják a celibátust úgy becsülni, mint Isten különleges ajándékát.
2. §. Megfelelően ismertessék meg a növendékekkel az egyházban szent szolgálatra rendelt személyek sajátos feladatait és terheit, s ne hallgassák el a papi élet egyetlen nehézségét sem.
277. kán. -- 1. §. A klerikusok kötelesek a mennyek országa kedvéért örökös és teljes önmegtartóztatásban élni, ezért meg kell tartaniuk a celibátust, mely Isten különös ajándéka; ezáltal a szent szolgálatra rendelt személyek könnyebben kapcsolódhatnak osztatlan szívvel Krisztushoz, és szabadabban szentelhetik magukat Isten és az emberek szolgálatára.
2. §. A klerikusok kellő óvatossággal viselkedjenek az olyan személyekkel szemben, akiknek látogatása veszélyezteti önmegtartóztatási kötelezettségük teljesítését, vagy a hívőket megbotránkoztatja.
3. §. A megyéspüspök hatáskörébe tartozik, hogy erről pontosabb szabályokat adjon ki, és hogy ennek a kötelezettségnek a megtartásáról az egyes esetekben ítéletet alkosson.
291. kán. -- A 290. kán. 1. sz-ban említett eset kivételével a klerikusi állapot elvesztése nem vonja maga után a nőtlenség kötelezettsége alóli fölmentést is; ezt csakis a római pápa adhatja meg.
599. kán. -- A mennyek országáért vállalt tisztaság evangéliumi tanácsa, mely az eljövendő világ jele és az osztatlan szívben a bőségesebb termékenység forrása, magában foglalja a celibátusban való teljes önmegtartóztatás kötelességét.
1037. kán. -- Az állandó diakonátusra készülő nőtlen embert és az áldozópapságra készülőt csak akkor vegyék fel a diakonátus rendjébe, ha az előírt rítus szerint Isten és az egyház színe előtt nyilvánosan vállalta a nőtlenség kötelezettségét, vagy szerzetes intézményben örök fogadalmat tett.
Tanítóhivatali
megnyilatkozások
Szent
Marcellinus: Elvirai
(Spanyolország) zsinat (Kr. u. 300 körül) (DH 118-119)
27. kánon. A püspökkel, vagy
bármelyik másik klerikussal vagy nővére, vagy
Istennek szentelt szűz leánya lakjék csak együtt; (a
zsinat) azt akarja, hogy külső személy
egyáltalán ne legyen vele.
33. kánon. (A zsinat) azt
akarja, hogy teljes
tilalmat rendeljen el a püspököknek,
áldozópapoknak és diakónusoknak, illetve az
összes szolgálatban lévő klerikusnak, miszerint
tartózkodjanak házastársuktól és ne
nemzenek fiakat; ha valaki pedig mégis megteszi,
töröltessék egyházi tisztségéből.
Szent Siricius: A
"Directa ad decessorem" levél
(Kr. u. 385) (DH 185)
(7, 8) ... Tudomásunkra jutott
ugyanis, hogy
Krisztusnak sok papja és levitája (diakónusa) a
felszentelése óta eltelt hosszú idő után,
részint a sajt házasságából,
részint szégyenletes elhálásból
utódot nemzett, és vétkét azon
előírás örve alatt védelmezi, mivel az
Ószövetségben azt olvassuk, hogy a papoknak
és az oltár szolgáinak meg volt adva a
nemzés szabadsága.
[Ezen érvvel szemben ezt veti
ellen a pápa:]
(7,9.) Miért volt az, hogy meg volt parancsolva a papoknak, hogy
még a saját házuktól is távol, a
templomban lakjanak abban az évben, amikor rájuk
került a szolgálat sora? Nyilván abból az
indokból, nehogy testi érintkezést folytassanak,
még a feleségükkel sem, hogy sértetlenül
fénylő lelkiismerettel Istennek tetsző legyen az az
adomány, amelyet felajánlanak.
(7,10) Ezért az Úr Jézus is, midőn
eljövetelével meggvilágosított minket,
tanúsítja az evangéliumban, hogy
beteljesíteni jött a Törvényt, nem feloldani
[vö. Mt 5,17]. És ezért azt akarta, hogy az
Egyház, akinek ő a jegyese, a tisztaság
szépségének ragyogását
árassza, hogy az ítélet napján, amidőn
ismét eljön, "szeplő és ránc
nélkül" [Ef 5,27] ... találhasson rá. Ezeknek
a szigorú kikötéseknek a felbonthatatlan
törvénye mindnyájunkat, papokat és
levitákat megköt, hogy felszentelésünk
napjától fogva szívünket is, testünket
is a mértékletességnek és a
szemérmességnek a szolgájává
tegyük, csakhogy minden tekintetben tessünk Istenünknek,
amikor ezeket az áldozatokat mindennap felajánljuk.
II. Callixtus / I.
Lateráni Zsinat
(Kr. u. 1123) (DH
711)
3. kánon. (másutt 7.) Teljesen megtiltjuk az
áldozópapok, diakónusok vagy szubdiakónusok
ágyasokkal és feleségekkel való
törvénytelen együttélését,
és azt, hogy más asszonyokkal lakjanak együtt, mint
akiket a Nikaiai zsinat [3. kánon; vö. Elvirai zsinat, 27.
kánon] egyedül a rokonság okán engedett ott
lakni, ti. az anyát, a nővért, az apa
nővérét vagy az anya nővérét vagy
más ilyesvalakit, akikkel kapcsolatban semmilyen jogos
gyanú nem merülhet fel.
IV. Piusz / Tridenti
Zsinat:
Tanítás a
házasság szentségéről (Kr. u. 1563) (DH
1809)
9. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a
szent rendekben fölszentelt klerikusok, vagy az
ünnepélyes tisztasági fogadalmat tett szerzetesek
köthetnek házasságot, és ez
érvényes lesz, nem áll útjában az
Egyház törvénye, sem a fogadalom, s az ellenkezője
nem más, mint a házasság megvetése; vagy
hogy mindenki köthet házasságot, aki nem
érzi, hogy az önmegtartóztatás (mégha
tett is erre fogadalmat) ajándékát bírja:
legyen kiközösítve. Mert az Isten az ezt helyesen
kérőknek nem tagadja meg, s "erőnkön felül nem hagy
megkísérteni" [vö. 1Kor 10,13].
XII. Piusz: Sacra
virginitas (Kr. u. 1954)
(DH 3911-3912)
Legutóbb szomor szívvel
kárhoztattuk azoknak a
véleményét, akik addig az
állításig merészkedtek, hogy egyedül a
házasság képes az emberi személy
természetes fejlődését és kellő
tökéletességét biztosítani.
Némelyek ugyanis azt állítják, hogy a
házasság szentségében a szentséget
létrehozó cselekményen át kapott isteni
kegyelem oly mértékben szenteli meg a
házasélet gyakorlását, hogy az egyes lelkek
Istennel való összekapcsolódásának
hatékonyabb eszköze lesz, mint maga a
szüzesség, minthogy a keresztény
házasság szentség, a szüzesség pedig
nem az [vö. DH 1810].
Ezt a tanítást tévesnek és károsnak
jelentjük ki. Igaz ugyan, hogy ez a szentség a jegyeseknek
isteni kegyelmet ad ahhoz, hogy házastársi
kötelességeiket szentül teljesítsék;
és meg is erősíti a kölcsönös szeretet
kapcsolatát, amelyben ők egymáséi lesznek;
mégsem arra rendeltetett, hogy a házasélet
gyakorlását minteg eszközzé tegye, amely
önmagában véve alkalmasabb a jegyesek
lelkének a szeretet szálaival Istenhez való
kapcsolására [vö. DH 3838]. Ezzel szemben Pál
apostol azzal, hogy elismeri a házastársaknak azt a
jogát, hogy a házasélet
gyakorlásától az imádsággal
való foglalkozás érdekében egy időre
tartózkodjanak [vö. 1Kor 7,5], nemde azért teszi
ezt, mert az ilyen önmegtartóztatás
szabadabbá teszi annak a lekét, aki magát a
mennyei dolgokra és az Isten előtti
könyörgésékre akarja adni?
Ezért nem állítható komolyan az, mint
némelyek hiszik, hogy a "kölcsönös
segítsg", amelyet a jegyesek a keresztény
házasságban keresnek, tökéletesebb
segédeszöz az egyéni megfszentelődéshez, mint
a szűzek és a nőtlenek úgynevezett szívbeli
magánya. Mert bár azok, akik a tökéletes
tisztaság életmódját
választották, az ilyen emberi szeretetről lemondtak,
mindazonáltal ebből az okból még nem
állítható, hogy emiatt emberi
személyisgüket mintegy erőtlenné és
kifosztottá tették. Magától a mennyei
ajándékok Osztogatójától kapnak
ugyanis olyan szellemi kincset, amely a házastársak
egymásnak adott "kölcsönös
segítségét" mérhetetlenül
felülmúlja. ... [vö. DH 1810]
II.
János Pál: Mulieris dignitatem (Kr. u.
1988) (DH 4836)
20. ... A nőtlenség a mennyek
országáért nem csuán szabad
elhatározás gyümölcse az ember
részéről, hanem Isten különleges kegyelme is,
aki egy meghatározott személyt házasságon
kívüli életre szólít. A
cölibátus Isten eljövendő országának
különleges jele, ugyanakkor segít abban, hogy a
földi életben minden lelki és testi erő Isten
eszkatologikus országának kizárólagos
szolgálatába álljon...
(Fel)
Mit
mond erről a Biblia?
Rövidebb kommentárokkal:
Ószövetség
1Sám 21,5-6
A pap e szavakkal válaszolt Dávidnak: „Rendes kenyerem nincs kéznél, csak fölszentelt kenyér. Tartózkodtak az emberek az asszonyoktól?” Dávid ezt a feleletet adta a papnak: „Egészen biztos! Az asszonyok el voltak tőlünk tiltva, mint mindig, amikor kivonulunk, így tiszták az embereim. Ez ugyan csak közönséges út, de azért ma is biztosan tiszták ebben a tekintetben.”
Iz 52,11
El onnét, el onnét! Gyertek onnan, s ne érintsetek semmi tisztátalant. Vonuljatok ki közülük, s tisztuljatok meg, akik az Úr edényeit hordozzátok.
Lev 21,6-7
Istennek vannak szentelve, ne szentségtelenítsék meg Istenük nevét: ők mutatják be az Úr eledelét, Istenük táplálékát, azért szentnek kell lenniük. Ne vegyenek kicsapongó vagy meggyalázott asszonyt feleségül, sem pedig olyat, akit férje elűzött, mivel a pap Istennek van szentelve.
Az ószövetségi papságban is már megvolt a cölibátus előképe. A papoknak ugyanis áldozatbemutatáskor, vagy amikor szent dolgokkal foglalkoztak, tisztának kellett lenniük, azaz nem érintkezhettek előtte asszonnyal (a feleségükkel) se.
Iz 56,3-7
Az idegenek közül, akik az Úrhoz csatlakoznak, senki se mondja ezt: "Bizony, az Úr kizár népéből." Még a herélt se mondja: "Jaj, én csak kiszáradt fa vagyok." Mert az Úr ezt mondja: A herélteknek, akik megtartják a szombatot, azt választják, ami tetszésemre van, és hűségesen ragaszkodnak szövetségemhez, helyet adok házamban és falaimon belül, és olyan nevet, amely több, mint a fiak és a lányok, örök nevet adok nekik, amely nem hal ki soha. Az idegenek fiait meg, akik az Úrhoz csatlakoznak, hogy szolgáljanak neki, szeressék a nevét és a szolgái legyenek, aki megtartja közülük a szombatot s vigyáz, nehogy megszentségtelenítse, és ragaszkodik szövetségemhez, azt mind elvezetem szent hegyemre, és örömmel töltöm el őket házamban, az imádság helyén. Elfogadom égő- és véres áldozataikat oltáromon, mert házam minden nép számára az imádság háza lesz.
Azok az eunuchok, akik megtartják Isten szövetségét, egy különleges helyet kapnak a mennyek országában.
Jer 16,1-4
Az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: Ne végy magadnak feleséget, és ne legyenek fiaid és lányaid ezen a helyen. Mert ezt mondja az Úr a fiakról és a lányokról, akik ezen a helyen születnek, és az anyákról, akik szülik, meg az apákról, akik nemzik őket ezen a földön: Nyomorúságos halállal halnak majd meg; senki sem siratja meg és el sem temetik őket; olyanok lesznek, mint a föld színén szétszórt ganéj; kard és éhínség által vesznek el, s holttestük az ég madarainak és a mező vadjainak lesz a martalékuk.
Jeremiásnak azt mondja az Úr, hogy szolgálatában ne vegyen feleséget, és ne legyenek gyermekei.
Újszövetség
Mt 19,11-12
Erre így válaszolt: "Csak az fogja ezt fel, akinek megadatott. Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!"
Jézus azt mondja, hogy a cölibátus egy isteni ajándék, amelyet nem mindenki tud felfogni. Jézus dicséri és ajánlja a cölibátust az Egyházban állandó szolgálatot végzőknek. Mivel a cölibátus egy kegyelmi adomány, akik a cölibátus egyházi gyakorlatát kritizálják, azok magát Istent kritizálják, és ezen csodálatos kegyelmét, amit kiválasztottainak adományoz.
Mt 19,27
Akkor Péter vette át a szót: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?”
Mt 19,29
Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.
Jézus azt mondja, hogy mindaz, aki lemond a gyermekekről az Ő nevéért, az százszor többet kap, és az örök életet fogja örökölni. Jézus dicséri a cölibátust, ha azt az Ő Országáért vállalják.
Mk 10,29-30
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet - bár üldözések közepette -, az eljövendő világban pedig örök életet.
Lk 18,29-30
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek: Senki sem hagyja el házát, feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapna ezen a világon sokkal többet, az eljövendő másvilágban pedig az örök életet.”
Azoknak, akik be akarnak lépni Jézus szolgálatába, tisztában vannak azzal, hogy annak feltételei vannak. Ha nem tudják elfogadni azt a feltételt, amit Krisztus Teste kér tőlük, akkor az Urat más módon kell szolgálniuk a vallási életben. Az Egyház a fegyelmi döntéseket az Úr szolgáinak javára teszi.
Mt 22,30
A feltámadás után nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben.
Jézus elmagyarázza, hogy a mennyben nem lesz házasság. Hogy megvalósítsuk Jézus országát a földön, a papoknak mennyei módon kell odaszentelniük magukat Istenhez, és nem úgy, hogy feleséget választanak maguknak. Ily módon képesek a papok teljesen a lelki családjukra fókuszálni, mert semmi külön nyomás nincs rajtuk a biológiai családjuk részéről (ami a házassági elhívatáskor kötelező). Ez sokkal könnyebbé teszi a papok számára, hogy különböző plébániákra lehessen őket küldeni, és nem kell nekik azon aggódniuk, hogy hogyan érinti mindez feleségét és gyermekeit.
1Kor 7,1
A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik.
Pál azt tanítja, hogy jó az embernek, ha asszonyt nem érint. Ez egy olyan választás, ami a római rítus katolikus papjai számára szabadon megvalósítható.
1Kor 7,7
Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat.
Pál is megállapítja, hogy a cölibátus Isten ajándéka, és azt szeretné, hogy mindenki olyan cölibtusban élne, amelyben ő maga. Megjegyzendő, hogy Pálnak rá kellett irányítani a figyelmet, hogy a házasság nem bűn. Annyira hangsúlyozta a cölibátus fontosságát és erényét, hogy attól félt, hogy az olvasói azt fogják gondolni, hogy a házasság bűn.
1Kor 7,27
Ha asszonyhoz vagy kötve, ne törekedj elválni, ha azonban nem kötötted magad asszonyhoz, ne keress feleséget.
Pál azt tanítja a férfiaknak, hogy ne keressenek maguknak feleséget. Pál szerint a házasság földies kísértésekbe viszi az embert, amely hatással van az ember istenkapcsolatára, különösen vonatkozik ez azokra, akik az Egyházban állandó szolgái az Úrnak.
1Kor 7,32-33. 38.
Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét… Tehát aki férjhez adja hajadon lányát, jól teszi, aki pedig nem adja férjhez, még jobban teszi.
Pál a cölibátust javasolja az állandó szolgáknak, hogy így teljesen az Úrra lehessen gondjuk, és hogy minden erejükkel az Ő országát építsék. Ismételten azt mondja, hogy a házasságnál van jobb dolog is.
1Tim 3,2
A püspöknek azonban feddhetetlennek, egyszer nősültnek, józannak, megfontoltnak, mértéktartónak, vendégszeretőnek és a tanításra rátermettnek kell lennie.
Pál azt az utasítást adja, hogy a püspököknek egyszer nősölteknek kell lenniük. Sok protestáns ezt a verset hozza fel érvül arra, hogy az egyházi cölibátus tévedés. Legtöbbjük szerint a püspököknek nősnek kell lenniük, ami már csak azért is érdekes, mert akkor maga az utasítás adója szegte volna meg a saját utasítását, hiszen Szent Pál nem volt nős. A protestánsok félreértik ezt a verset, ugyanis ez a szabály egyrészről azokra a püspökökre vonatkozik, akik már megözvegyültek. Pál ezeket a püspököket utasítja arra, hogy ne házasodjanak újra, hanem csak egyszer legyenek házasok. Máskülönben nem kellene hangsúlyoznia azt, hogy egyszer nősültnek (μιας γυναικος ανδρα) kell lenniük. Ugyanerről van szó (ugyanebben a levélben) az özvegyekhez írt sorokban: "Az özvegyek sorába csak olyan kerüljön, aki... csak egyszer ment férjhez (ενος ανδρος γυνη)." (1Tim 5,9) A 3,2-es vers azokra a püspökökre is utal, akik éppen házasságban élnek. Ők sem házasodhatnak újra (a keleti rítusú katolikus Egyházban engedélyezett a házasság; a cölibátus csak a római rítusú klérus számára fegyelmi előírás; viszont a keletieknél sem házasodhat újra a pap, ha megözvegyült). Tehát ez a vers egyáltalán nem arról szól, hogy házasságra van szükség ahhoz, hogy valaki püspök lehessen.
1Tim 4,3
Tiltják a házasságkötést és bizonyos ételek fogyasztását, jóllehet ezeket azért teremtette az Isten, hogy a hívő és igazságot ismerő ember hálaadással fogyassza.
Pál ebben a versben azokra a téves tanításokra utal, amelyek tiltják a házasságot. Sok nem-katolikus használja ezt a verset arra, hogy kétségbe vonja a cölibátus egyházi gyakorlatát. Azonban ez teljesen félrevezető, mivel a Katolikus Egyház (a protestáns közösségekkel szemben) szentségi rangra emelte a házasságot. Pontosabban szólva a házasságot szentségi rangra emelte, míg a megszentelt szüzességet nem. Az Egyház a házasságot szentnek és életadónak tartja. Pál azokra a tanításokra utal, amelyek tiltják a házasságot és más javakat, hogy lecserélték Krisztus tanítását egy kisebb jóért. A cölibátus egy olyan állapot, amelyben feladnak egy jót (házasságot és gyermekeket) egy még jobb dologért (az Istennel való teljes lelki közösségért).
1Tim 5,9-12
Az özvegyek sorába csak olyan kerüljön, aki legalább hatvanesztendős, és csak egyszer ment férjhez. Legyen jó a híre: hogy gyermekeket nevelt, gyakorolta a vendégszeretetet, lábukat megmosva szolgálatukra volt a szenteknek, segített a bajba jutottakon, és minden jóban buzgólkodott. A fiatalabb özvegyeket azonban utasítsd el, mert ha - Krisztushoz hűtlenül - erőt vesz rajtuk az érzékiség, férjhez akarnak menni. Így megszegik az első hűséget, és elmarasztaló ítéletet vonnak magukra.
Pál azt javasolja, hogy az idősebb özvegyek ne házasodjanak újra. Ez lett a női szerzetesrendek kiindulópontja.
2Tim 2,3-4
Vállald velem együtt a nehézségeket, mint Krisztus Jézus hű katonája. Aki harcol, nem bonyolódik bele az élet mindennapi dolgaiba, különben nem vívja ki vezére elismerését.
Pál azt tanítja püspökének, Timóteusnak, hogy nincs olyan szolgáló katona, aki polgári tevékenységet is folytatna hivatása mellett, mivel az a célja, hogy teljesen eleget tegyen Annak, aki felfogadta őt. Pál egy analógiát használ fel arra, hogy az Egyházban lévő papi cölibátus szerepét megvilágítsa.
Jel 14,4
Ezek azok, akik asszonnyal nem szennyezték be magukat, szüzek maradtak és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése.
A testies és bűnös világunkkal szemben a mennyben a szüzességre szentelteket tisztelettel övezik.
(Fel)
Mit
mondanak erről az
ókeresztény írók?
(Fel)
Mit
mondanak erről mások?
Gilbert K. Chesterton: Igazságot!
/Orthodoxy/ SZIT 1985.
161-162. o. (Kr. u. 1908)
Mióta
a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi
teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba
akadt, kicsiny kertté változott
vissza Európa és a nagyvilág, kertté,
melyben a macska és a gereblye jelképes
alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri
tudatlanságával és
várakozásával nézek
mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly
idomtalannak és furcsának
tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az
efféle dolgok valahogy
mégis zöld gyepen és virágon
végződnek… Hadd említsek egy példát a
száz közül!
Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet
nem érzek a fizikai szüzesség
iránt való lelkesültséggel szemben, amely
kétségtelenül jellemző vonása a
történelmi kereszténységnek. Ám ha nem
magamat tekintem, hanem a világot, észre
kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a
kereszténység jellemzője volt,
hanem a pogányságé is – számtalan
vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi
természetnek. A görögöknek volt
érzékük a szüzesség iránt, midőn
Artemiszt
márványba faragták, szintúgy a
rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket
díszruhába
öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb
és legvadabb drámaírói úgy
ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női
tisztasághoz, mintha a világ
alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha
gúnyolja is a nemi
ártatlanságot) a nemi ártatlansággal
szemben nemes bálványimádatot
tanúsít –
bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden
gyermekszerető ember jól tudja, hogy
különös szépségük nyomban hervadni
kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek
rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény
tanítással,
egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én
vagyok az, aki téved, és az
egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb
az a megállapítás, hogy az én
felfogásom hiányos, az egyházé azonban
egyetemes. Az egyházat nem uniformizált
emberek alkotják, és az egyház nem is
kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A
tényt, hogy nem értékelem a
cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a
tényt,
hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az
emberiség tapasztalata, miként
ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus
virág apám kertjében, melynek nem
tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy
egyszer megtudom.
Karl Adam: A katolicizmus lényege. 1936. 212-214. o.
Az aszkézis, vagyis a módszeres akaratedzés alapeszméjéből kell kiindulnunk, hogy megérthessük a cölibátust és a kolostort. Mikor a katolikus pap ígéretet tesz Egyházának, hogy élete fogytáig nőtlen marad, vagy amikor valamely rendtag ünnepélyesen megfogadja, hogy az "evangéliumi tanácsokat" megszívleli, vagyis szegénységre, tisztaságra és engedelmességre vállalkozik, akkor azt nem az önkéntes lemondás kedvéért teszi, mintha már puszta lemondásának erkölcsi értéket tulajdonítana. Sokkal feltétlenebb őszinteséggel értékeli a házasság erkölcsi javait, semhogy így gondolkodnék. Szent, nagy és fölbonthatatlan szentségnek tekinti, mely Jézusnak Egyháza iránti szeretetében gyökerezik. Éppen a katolikus papnak, aki a házasság szentségi méltóságát egyházi hittételként ismeri és vallja, távol kell esnie a gyanútól, hogy a házasságot lebecsüli.
Mégis, vajon miért mond le róla? és miért mond le a rendtag még ezen felül is, pénzről, gazdagságról és arról a nagy előnyről, hogy a maga ura, parancsolója legyen? Szent Tamás adja meg ennek a döntő indokát abban, hogy mindez azért történik, hogy a lelket felszabadítsa az isteni dolgok számára. Jóval előtte Szent Pál ugyanezt mondta: „Aki nőtlen, annak arra van gondja, ami az Úré, hogyan tessék Istennek. Aki pedig megnősült, arról gondoskodik, ami a világé, hogyan tessék nejének” (1Kor 7,32-33). A katolikus pap és rendtag hivatásszerűen szenteli egész életét az isteni dolgoknak. Rá hárul a feladat, hogy Isten országát megteremtse és kiterjessze önmagában, másokban és a világban. Ez a feladat annyira magasztos, annyira szent, annyi gyöngédséget és gondot, felelősséget és áldozatot követel, hogy az emberi lényeg legjavát veszi igénybe, elvonván őt annak lehetőségétől, hogy családi életet éljen. Nem lehet senki egyszerre jó apostol és jó családapa. Jézus maga is nőtlen maradt és figyelemreméltó szavakban nyilatkozott azokról, akik a házasságról önként lemondanak. Így tettek az apostolok is, amikor mindenüket elhagyván, Jézus nyomdokaiba léptek. És bár Szent János és Szent Pál kivételével mindnyájuknak volt felesége, attól kezdve, hogy az Úr választása rájuk esett, - tehát apostoli küldetésük vételétől fogva – már nem éltek úgy mint házasok, hanem Krisztus szolgáiként, mint akik – Szent Pál szavaival élve – „mindenkitől függetlenné, mindenek rabszolgáivá tették magukat” (1Kor 9,19). A cölibátus eszerint értelmét, komolyságát és erejét az apostolságtól nyeri, a föltétlen odaadástól Krisztusnak és az Ő országának. Míg a házas emberek szeretete, gondoskodása csakis családjuk szűk körére szorítkozik, addig a pap, a szerzetes nemcsak Urát, Mesterét árasztja azzal el, hanem juttat belőle a rábízott lelkek ezreinek, betegnek, gyermekeknek, bűnösöknek egyaránt. Lénye annál jobban elmélyül és gazdagodik, minél nagyobb odaadással áldozza magát másokért. Amit a házaséletről lemondva lelki értékben veszít, azt bensőséges imaélete és lelkipásztori szeretetműködése révén bőségesen megtérül. Az Egyház olyan biztosítékokkal bástyázza körül a papi életet, azzal pedig, hogy előírja a naponkénti breviáriumot és a gyakori szentmisét, annyi szent tartalommal tölti el, hogy – bár méltatlan mindig akad – szinte lehetetlen, hogy a lelkiismeretes pap mássá legyen, mint nyája példaképévé. Amit az evangélium mond az Isten országáról, a természetfölötti életről, a drágagyöngyről – melyért mindent oda kell adnunk cserébe -, a túlvilágról, az a pap személyében ölt látható, ráeszméltető alakot. A katolikus hívő papjának nemcsak jámbor, jóakaratú szavait hallgatja, nemcsak fennkölt nemességét szereti. Hanem kell, hogy megtalálja benne azt a „szent dacot”, amit a mennyek országáról szóló evangélium emleget, és amely arra vall, hogy komolyan veszi ama szavakat, hogy a „mennyország erőszakot szenved”! Innen a tisztelet, melyet a katolikus nép papjával szemben tanúsít. F. Nietzsche szerint: „Luther újra lehetővé tette a papnak, hogy nővel együtt élhessen, holott háromnegyede annak a tiszteletnek, amelyre a nép képes… azon a hiten alapul, hogy aki e ponton kivételes, az más tekintetben is kivételes lehet.” Schopenhauer pedig annyira megy, hogy ki is mondja: „Mikor a protestantizmus eltörölte az aszkézist és annak tengelyét, a cölibátus érdemes voltát, tulajdonképpen a kereszténység legbensőbb magvát tépte ki, úgy kell tehát rátekinteni, mint amely a kereszténységtől elszakadt.”
(Fel)
© Pozsonyi Gábor Attila, 2008. |
