A kereszténység és a buddhizmus összevetése

A nagy német katolikus teológus, Romano Guardini, írt egy nagyon szellemes és hithű elmélkedést Krisztus életéről "Az Úr Krisztus" címmel⁽¹⁾.

Ebben megjegyzi, hogy Buddhát leszámítva, a történelemben még egyetlen ember sem jutott olyan közel ahhoz, hogy Krisztus riválisa legyen Krisztus azon hatalmas törekvésében, hogy magát az emberi természetet formálja át, méghozzá gyökeresen (bár Buddha ezt alapvetően másik módon képzeli el).

Huston Smith a The Religions of Man ("Az ember vallásai") című könyvében azt írja, hogy a történelemben csak két olyan ember létezett, akitől a többiek nem azt kérdezték, hogy "Ki vagy te?", hanem azt, hogy "Mi vagy te? Ember vagy isten?". Ezt a kettőt Jézusnak és Buddhának hívták.

Buddha egyértelmű válasza az volt, hogy: Ember vagyok, nem isten; Krisztus egyértelmű válasza pedig: Mindkettő vagyok, "Emberfia" és "Isten Fia" is.

Buddha azt mondta, hogy "Ne rám nézzetek, hanem a dharmámra (tanításomra)". Krisztus azt mondta "Gyertek hozzám." Buddha azt mondta, "Legyetek a magatok lámpásai.", Krisztus pedig, hogy "Én vagyok a világ világossága".

Bár mindkettejük eredeti szándékaival ellenkezett, később néhány buddhista (a "Tiszta Föld" nevű közösségük) istenné nyilvánította Buddhát, és néhány későbbi keresztény csoport (ariánusok, modernisták) pedig Krisztus Isten-voltát vitatta el.

Buddha és Krisztus törekvései olyannyira különböznek, hogy akár azon is elgondolkodhatunk, hogy a buddhizmust lehet-e egyáltalán még "vallásnak" nevezni. Nem beszél Istenről, vagy Brahmanról, mint a hinduizmus, amelyből kivált⁽²⁾. "Atmanról", avagy lélekről sem beszél.  Igazából az "an-atta", vagyis a "nincs lélek" tanát tanítja, ami szerint a személytelen tudat "fonalaiból" ("skandha"-kból) vagyunk összeszőve, méghozzá az ok-okozati szükségszerűség által: mindenféle alapul szolgáló lényeg, "én" nélkül, lélek nélkül.

A buddhizmus nem tagadja Istent. Egyszerűen hallgat Istenről: agnosztikus, nem pedig ateista. De a lélekről nem hallgat: a buddhizmus lélek-tagadása gyakorlati okokból fontos: azt tanítja, hogy ne kötődjünk, ne vágyakozzunk, ne szeressünk. A személyes, egyéni, szabad akaratból való agapé (aktív szeretet) helyett a buddhizmus egy személytelen, általános, egyetemes együttérzést ("karuna") tanít. Gyakran a modern nyugaton is többet hallhatunk az együttérzésről, mint az agapéról⁽³⁾, ahogy Dosztojevszki megfogalmazta: "szeretni a gyakorlatban nehéz és félelmetes, ha összehasonlítjuk azzal, hogy milyen egyszerű képzeletben".

A "karuna" és az agapé a tanítványt hasonló tettekre vezeti: elképesztően önzetlen tettekre - csakhogy elképesztően különböző lelkület van ezek mögött. Mindkettőt jól bemutatja egy buddhista történet egy szentéletű valakiről, aki hasonlóan Tours-i Szent Mártonhoz, odaadja köpönyegét a koldusnak. De a buddhista indoka erre nem az, hogy "azért, mert szeretlek", vagy, hogy "mert Krisztus szeret téged", hanem, hogy "Így tenni megvilágosult dolog. Ha fáznál és két kesztyű lenne az egyik kezeden és egy sem a másikon, nem lenne talán megvilágosult dolog az egyik kesztyűt átadni a csupasz kezednek?"

A buddhista nézőpontja nem a megajándékozott jóléte, hanem az ajándékozó megszabadulása az "én" terhétől. Ugyanez a végeredmény akár megajándékozott nélkül is elérhető lenne. Például: egy ember, egy emberevő tigris elől menekülve egy szikla szélére ért. Csak lefele mehetett. Talált egy indát és lemászott rajta, de ott, a szikla tövénél egy másik emberevő tigris volt. Aztán meglátott két egeret, egy feketét és egy fehéret (jin és jang), akik épp elrágják fölötte az indát. Épp mielőtt az inda elszakadt volna, az ember meglátott egy vad szamócát a sziklán. Letépte és megette. Finom volt!

A "megvilágosulatlan" csodálkozik, hogy mi ennek az értelme, vagy miért nem próbálta meg az illető a szamócával valahogy elvonni a tigris figyelmét. De a "megvilágosult" így magyarázza a példázatot: "Az ember ugyanúgy ízlett a tigrisnek, mint a szamóca az embernek." Más szavakkal az ember, a tigris és a szamóca mind egyetlen egy Én. Így keresztül láthatunk az "egyéniség/egyediség" illúzióján. Nem létezik lélek, nincs félelem - nincs félelem a haláltól, mert igazából nem is létezik az a "valaki", aki meghalhatna.

A buddhizmusban az egoizmus (az önző kívánás) okozza az "én" illúzióját⁽⁴⁾. A nyugat számára, a szekularizáltnak és a vallásosnak egyaránt, a valóságos "én", az ego az ok, és az egoizmus az okozat. Az agapé pedig egy ettől különböző okozata ugyanennek az oknak: az ego önzetlensége, az ego önzősége helyett. A buddhista számára az agapé lehetetlen: nem létezik ego egoizmus nélkül, és "én" önzés nélkül, mert az "én" nem egy valóságos ok (kiindulási alap), amiről elképzelhető, hogy megváltoztatja okozatát, eredményét, hanem sokkal inkább egy illúzió - az önzés hatása, következménye. Igazából nem is létezik az, aki szeretni vagy gyűlölni tudna.

Hogyan lehetséges, hogy ez a nyilvánvaló nihilizmus, ez a nemlétezés-filozófia felszabadulást jelent a buddhistáknak? A válasz magában Buddhában található meg: a személyiségében, élete eseményeiben, és különösképpen az ő "nagy megvilágosodásában".

Jézushoz hasonlóan Buddha is meglehetősen sokkoló tanításokkal állt elő. És, ahogy Jézusnak is, Buddhának is kizárólag a személyisége miatt hittek. "Szent az ujja hegyéig" - ahogy követői leírják őt. Ha te vagy én álltunk volna elő ugyanazzal, amit Jézus vagy Buddha tanított, egyszerűen kinevettek volna minket. Volt ott valami mély és megmozgató, ami a hihetetlent hihetővé tette.

Buddha életének eseményei drámaiak voltak és hozzásegíthetnek felfedezni ezt a "valamit". Mindazonáltal nem Buddha élete vagy személyisége a buddhizmus kulcsa: a buddhizmus létezhetne akár Buddha nélkül is. Ám a kereszténység természetesen nem létezhetne Krisztus nélkül.

A "Buddha" - csakúgy mint a "Krisztus"⁽⁵⁾ - egy cím, s nem pedig egy személynév. Jelentése nem más, mint az ő alapvető állítása: "a megvilágosult" vagy "az, ki felébredt". Buddha azt állítja, hogy mi mindnyájan szellemileg alszunk, amíg meg nem tapasztaljuk a Megvilágosodást, avagy Felébredést. Itt a története annak, hogy Buddha hogyan lett Buddha, hogy egy ember hogyan ébredett fel.

Gautama Sziddhártha-nak született, egy király fiaként, aki azt remélte, hogy a hercegből lesz India⁽⁶⁾ történetének legnagyobb uralkodója. Apja a külvilágtól elzárva, egy palotában tartotta, földi élvezetekkel körülvéve, hogy az uralkodás minél vonzóbb legyen számára. De kíváncsiságból kilopózott a tiltott külső világba, ahol megpillantotta a négy gyötrelmes látványt. Az első három: egy beteg, egy öreg és egy halott. Gautama keményen törte a fejét ezen a három újonnan felfedezett rejtelmen: a betegségen, az öregségen és a halálon - de eredménytelenül. Aztán jött a negyedik látvány: egy kolduló aszkéta, aki megtagadta a világot, hogy ráleljen a Megvilágosodásra. Gautama úgy döntött, hogy ő is ezt fogja tenni.

Évekig meditált az élet legmélyebb rejtelmén: az ember miért boldogtalan? Miután évekig mindhiába kínozta a testét, hogy felszabadítsa a lelkét, végül a "középút" mellett döntött, középút a korábbi zabolátlan vágy-kielégítés és a későbbi önkínzás között. Miután évek óta először elfogyasztott egy rendes étkezést, leült lótuszülésben a benareszi szent bodhi-fa⁽⁷⁾ alá és eldöntötte, hogy addig nem kel fel, amíg meg nem világosodik. Amikor felkelt, kijelentette, hogy ő Buddha, s hogy megfejtette az élet nagy rejtelmét.

Ezt a megfejtést meg kell tapasztalni, nem elég csak beszélni róla. A buddhizmus lényegében nem egy tanítás, hanem egy tapasztalat. Bár végül Buddha is kifejtette tanait (dharma): a Négy Nemes Igazságban foglalta össze minden tanítását. Ha tanítványai azt kérték, hogy mondjon többet, mindig visszautasította. Minden ezeken kívül "olyan kérdés, ami nem az épülést szolgálja".

Az Első Nemes Igazság az, hogy az élet nem más, mint a dukkha, a szenvedés. Szó szerinti jelentése: "az egységből való kikerülés" vagy elkülönülés - valami a "bűn"-höz nagyon hasonló, de a személyes, kapcsolati dimenzió nélkül: nem a kapcsolat megszakadása (Istennel), hanem a megszakadt, megtört tudat. A belső megtöröttség a buddhizmus "rossz híre", ami megelőzi az ő "evangéliumát", az "jóhírét".

A Második Nemes Igazság nem más, mint, hogy a szenvedés oka a "tanha", a "kapzsiság", a "létszomj", az önző vágy. A miatt a távolság miatt szenvedünk, ami elválasztja azt, amink van attól, amire vágyakozunk. Ezt a rést az elégedetlenségünk okozza, a vágyunk, hogy megkaphassuk azt, amink nincs, vagy a vágy, hogy megőrizzük, amink most van (pl.: az életünket, ami a haláltól való félelmünk okozója). Ezért Buddha szemében a vágy a főellenség, minden szenvedésünk okozója.

Ez megmagyarázza a "nincs lélek" tanítását. A vágyakozás azt az illúziót kelti, hogy a vágyakozó különbözik a vágy tárgyától: a két különböző létező illúzióját. A megvilágosodás nem más, mint ennek az illúziónak a "kiirtása". Az "én akarom azt" létrehozza az "én" illúzióját, ami különbözik az "az"-tól és ez a szenvedés okozója. A vágy minden szenvedés tüzének üzemanyaga.

A Harmadik Nemes Igazság szükségszerűen következik az előzőből. Ahogy megszüntetjük az okot, megszűnik az okozat. Így a szenvedést úgy lehetséges kioltani (nirvána), ha kioltjuk az okát: a vágyat. Eltávolítjuk a tüzelőanyagot és kialszik a tűz.

A Negyedik Nemes Igazság elmondja, hogyan oltsd ki a vágyaidat: az ego-csökkentés "Nemes Nyolcrétű Ösvényén", az élet nyolc meghatározott területén: befelé és kifelé egyaránt (pl.: "helyes szemlélet", "helyes képzettársítás", stb.)

A Négy Nemes Igazság tartalma specifikusan buddhista, de a formája egyetemes. Minden vallás, minden gyakorlatias filozófia, minden terápia, legyen az szellemi vagy testi, rendelkezik ezzel a négy Nemes Igazsággal: tünetek, diagnózis, kilátás és kezelés. Ezek a rossz okozat - rossz ok, jó okozat - jó ok megfelelői.

Például a marxizmus Négy Nemes Igazsága: osztályharc, kapitalizmus, kommunizmus és forradalom. A kereszténységé: halál, bűn, Krisztus és üdvözülés.

A legfontosabb lépés a négy közül a második: a beteg ismeri tüneteit, de csak egy képzett orvos képes diagnosztizálni a rejtett okot, a betegséget. Ha már a betegséget diagnosztizálták, akkor a legtöbbnek a kilátása és kezelése már szabványos: akár egy orvosi kézikönyvből is ki lehet keresni.

Ebben a döntő témában - az emberi probléma diagnózisában - a kereszténység és a buddhizmus olyan messze van egymástól, amennyire csak lehetséges. Ahol Buddha a vágyat túl erősnek találja, ott Krisztus túl gyengének. Azt akarja, hogy jobban szeressünk, nem pedig azt, hogy kevésbé: hogy szeressük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és minden erőnkből. Buddha a fájdalom problémáját a lélek eutanáziájával "oldja meg": valóban meggyógyítja az egoizmus, az önzés és a szenvedés betegségét, de csak úgy, hogy közben megöli a beteget: az ego-t, az ént, a lelket, vagyis Isten én-képét az emberben.

Habár a dolog talán mégsem annyira ellentmondásos: a "vágy", amiről Buddha beszél az csak az önző vágy. Ő nem különbözteti meg az önzetlen szeretetet (agapé) az önző szeretettől (érosz), egész egyszerűen nem is foglalkozik az agapéval. Buddha behatóan ismeri és elítéli a vágyat, ami valami olyan megszerzésére irányul, ami kevesebb nálunk, mint például pénz, szex, hatalom, de számára teljesen ismeretlen az a vágy, hogy valami nálunknál nagyobbnak a hatalma alá kerüljünk. Buddha ismeri a kapzsiságot, de Istent nem. Igaz, ami igaz: mi, nyugatiak, akiknek az élete és gazdasági rendszere a kapzsiságon alapul, meg kell, hogy hallgassuk Buddhát, amikor arról beszél, amit ő tud és amit mi elfelejtettünk.

De a buddhisták még sokkal inkább meg kell, hogy halljanak valamit, amiről ők nem tudnak: az örömhírt Istenről és az Ő szeretetéről.⁽⁸⁾

Megjegyzések

(1) Az egyébként olasz származású Guardini könyvének eredeti címe "Der Herr", ami magyarul "Az Úr Krisztus" címmel jelent meg a Szent István Társulatnál 2006-ban. - a ford. megj.

(2)Bizonyos később kialakult változataiban, pl.: lámaizmus, azért előfordulnak - főleg hindu - istenek, a cikk a Buddha által hirdetett eredeti tanokról szól. - a ford. megj.

(3) A legtöbb modern nyelv (így az angol és a magyar is) a szeretet szóval elég különböző dolgokat fejez ki, pl.: szerethetek ételt, italt, szülőt, házastársat, barátot, stb. De ezek tartalmilag más fajta szeretetek (szerethetem a Gizikét is meg a rántott húst is, de a kettő nem ugyanaz az érzés. Ha csak nem én vagyok Hannibál, a kannibál.). Az ógörög nyelv, melynek egyik változatában ("koiné") az Újszövetség is íródott, ezért a szeretetre több különböző szót, kifejezést használ, hogy a különféle jellegű és erősségű "szereteteket" megkülönböztesse, de ezeket mi általában mind csak szeretetnek tudjuk lefordítani, lsd. Pl.: Jn 22, 15-17. Ez a szöveg a különbség kiemelésére gyakran az Újszövetség (ógörög) "agapé" szavát használja a cselekvő keresztény (felebaráti) szeretet kifejezésére. - a ford. megj.

(4) Érdekes, hogy a modern "tudományos" ateizmus (legismertebb képviselője a neves brit biológus, Richard Dawkins) is egy ehhez nagyon hasonló logikával tagadja Isten és a lélek létezését. Szerintük is az "én", a lélek csak egy illúzió: annak a következménye, hogy a fejlettebb idegrendszeri működésnek köszönhetően bizonyos élőlények képessé váltak úgy lemodellezni a világot a fejükben, hogy abban a modellben ők maguk is megjelentek: így képessé váltak megtervezni cselekvéseiket. Ez a fajta modellezés pedig hatékonyabbá tette őket a túlélésért folyó küzdelemben. Az ezekben a képzeletbeli tervező-modellekben szereplő, az adott egyedet jelképező "szereplő" illúziójának lecsapódása az "én" (lsd. Pl.: Richard Dawkins: The Selfish Gene - Az Önző Gén, és más munkái). Az már csak "hab a tortán", hogy - amint a címből is látszik - itt is kulcsszerepe van az önzésnek. - a ford. megj.

(5) Krisztus = "Messiás" = "Felkent" - a ford. megj.

(6)Ekkor közel sem egységes állam, igazából apja egy kisebb területi fejedelemség uralkodója volt valószínűleg a mai Nepál és India határterületén, melyre részben hatott az indiai védikus kultúra - a ford. megj.

(7)Egy fügefa - a ford. megj.

(8) A két vallás közti különbséget jól szemlélteti, hogy amíg a Távol-Kelet "bölcsei" özönlenek ide, hogy átadják "bölcsességeiket" a "tudatlan" nyugatnak, addig a keresztény Teréz anya elment Indiába, hogy segítsen a meditáló "bölcsek" mellett éhező és haldokló szenvedőkön... a ford. megj.

Forrás

Peter Kreeft: Fundamentals of the Faith: Essays in Christian Apologetics, Ignatius Press, 1988. 95-102. o. (Comparing Christianity & Buddhism)

(Fel)