www.depositum.hu - Katolikus Hitvédelem

A protestánsok egyik alapelve szerint a keresztény hit egyetlen kötelező és biztos tekintélye csak a Szentírás (sola Scriptura) lehet, és a Szentírás saját magát értelmezi olyan módon, hogy minden egyes hívő világosan képes belőle megismerni az üdvösség útját és mikéntjét. Azaz a Szentlélek a Szentírás olvasásakor segíti a hívőt abban, hogy megtudja hogyan üdvözülhet, és mit kell tennie ahhoz, hogy üdvözüljön. Ugyanezen protestánsok mégis teljesen eltérően magyarázzák az írásokat, s nem tudnak egyességre jutni a legkisebb dolgokban sem: egyesek szerint kb. 23 ezer, mások szerint 33 ezer különböző protestáns felekezet van, amelyek szentírásmagyarázata más és más, egymással ellentétes utat jelöl meg az üdvösség kérdésében.

Ezzel a tarthatatlan állásponttal szemben a katolikus keresztények azt vallják, hogy a Szentírás értelmezésekor figyelemmel kell lenni az apostoli Hagyományra, arra, ahogyan a Szentírást az Egyházatyák és más ókeresztény írók és hívők értelmezték a szent szöveget, illetve, hogy a biztos és kötelező érvényű magyarázatot csak a péteri apostolutóddal, azaz a pápával összhangban álló püspökök közös magyarázata, azaz a Tanítóhivatal magyarázata adhatja meg, és ehhez tartania kell magát minden hívőnek. Tehát mind a Szentírást olvasó egyes hívőnek, mind a Szentírást kutató tudósnak egyéni magyarázatát hozzá kell igazítania az élő Egyház apostoli Hagyományához, illetve az Egyház által megfogalmazott hit analógiájához, hiszen a Szentlélek, amely a Szent Iratokat sugalmazta, nem mondhat ellent önmagának.

Mit mond erről az Egyház?

81 "A Szentírás Istennek a Szentlélek sugalmazására írásba foglalt szava."

"A Szenthagyomány Isten szavát, melyet Krisztus Urunk és a Szentlélek bízott az apostolokra, sértetlenül származtatja át ezek utódaira, hogy igehirdetésükkel az igazság Lelkének fényénél hűségesen őrizzék, kifejtsék és terjesszék." [II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum, 9.]

82 Ennek következtében az Egyház, melyre a kinyilatkoztatás továbbadása és értelmezése bízatott",a kinyilatkoztatottakra vonatkozó bizonyosságát nem egyedül a Szentírásból meríti. Ezért mindkettőt egyforma áhítattal és megbecsüléssel kell elfogadni és tisztelni." [uo.]

84 A hitletéteményt, [Vö. 1Tim 6,20; 2Tim 1,12--14.] amit a Szenthagyomány és a Szentírás tartalmaz, az apostolok az egész Egyházra bízták. "Hozzá ragaszkodva Isten egész szent népe pásztoraival egységben állhatatosan kitart az Apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban, úgy hogy az átadott hit megtartásában, gyakorlásában és megvallásában egyedülálló összetartozás valósul meg a főpapok és a hívők között." [II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum, 10.]

85 "Isten írott vagy áthagyományozott Igéje hiteles magyarázatának feladata egyedül az Egyház élő Tanítóhivatalára bízatott, mely tekintélyét Jézus Krisztus nevében gyakorolja", [uo.] tudniillik a Péter utódával, Róma püspökével közösségben lévő püspökökre.

86 "Ez a Tanítóhivatal nem áll Isten Igéje fölött, hanem Neki szolgál, csak azt tanítva, amit áthagyományoztak, amennyiben isteni parancs alapján és a Szentlélek segítségével ezt áhítatosan hallgatja, szentül őrzi, hűségesen kifejti, és mindazt, amit kinyilatkoztatásként, hogy higgyük, elénk ad, a hitnek ebből az egyetlen letéteményéből meríti." [uo.]

87 A hívők emlékezvén Krisztusnak apostolaihoz intézett szavára: "Aki titeket hallgat, engem hallgat" (Lk 10,16), [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Pentium, 20.] a tanítást és a törvényeket, melyet pásztoraik különféle formákban adnak eléjük, tanulékonyan fogadják.

94 A Szentlélek segítségével az Egyház életében növekedhet a hitletétemény dolgainak és szavainak megértése:
-- a kinyilatkoztatott igazságokat "szívükben forgató hívők szemlélődése és keresése"; [II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum, 8.] főként pedig "a teológiai kutatás (...) a kinyilatkoztatott igazság mély megismerését" eredményezi. [II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes, 62; Vö. Uaz. 44; Dei Verbum, 23; Uaz. 24; Unitatis redintegratio 4.]
-- "(a hívők által) tapasztalt belső lelki dolgok megértéséből"; [II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum, 8.] "az isteni kijelentések az olvasóval együtt növekednek". [Nagy Szent Gergely: Homilia in Ezechielem 1, 7, 8]
-- "azok igehirdetéséből, akik a püspöki jogfolytonossággal együtt megkapták az igazság biztos karizmáját". [II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum, 8.]

95 "Nyilvánvaló tehát, hogy a Szenthagyomány, a Szentírás és az egyházi Tanítóhivatal Isten végtelenül bölcs terve szerint úgy összetartozik és annyira kapcsolódnak egymáshoz, hogy egyik sem áll fönn a másik kettő nélkül, s a három együtt, mindegyik a maga módján, az egy Szentlélek tevékenységének hatása alatt hatékonyan hozzájárul a lelkek üdvösségéhez." [II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum, 10.]

109 A Szentírásban Isten emberi módon szól az emberhez. A Szentírás helyes értelmezéséhez ezért figyelnünk kell arra, hogy az emberi szerzők valójában mit szándékoztak mondani, és hogy Isten mit akart az ő szavukon keresztül számunkra kinyilatkoztatni. [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum, 12.]

110 A szent szerzők szándékának megismeréséhez figyelembe kell vennünk koruk és kultúrájuk viszonyait, az adott korban általános irodalmi műfajokat és a korabeli általános gondolkodás-, beszéd- és elbeszélésformákat. "Az igazság ugyanis más és más módon nyer előadást és kifejezést a történeti, a prófétai, a költői és más műfajú szövegekben." [uo.]

111 Mivel azonban a Szentírás sugalmazott, van még a helyes értelmezésnek egy további, az előbbinél nem kevésbé fontos alapelve, ami nélkül az írás holt betű maradna: "a Szentírást ugyanazzal a Szentlélekkel kell olvasni és magyarázni, akinek sugalmazására készült". [uo.]

A II. Vatikáni Zsinat három kritériumot jelöl meg a Szentírás -- az azt sugalmazó Szentlélek szerinti -- magyarázatához: [uo.]

112 1. Gondosan kell ügyelni az egész Szentírás egységére és tartalmára.Bármennyire különbözők a Szentírás könyvei, a Szentírás egységet alkot Isten tervének egysége alapján, melynek középpontja Jézus Krisztus és az ő húsvétja után megnyitott szíve. [Vö. Lk 24,25--27.44--46.]

Krisztus "szíve" [Vö. Zsolt 22,15.] a Szentírást jelenti, mely föltárja Krisztus szívét. Ez a szív a szenvedés előtt zárva volt, mert az írás homályos volt, a szenvedés után azonban a megnyílt, mert értő lelkek olvassák, akik meg tudják ítélni, hogyan kell értelmezni a próféciákat." [Aquinói Szent Tamás: Expositio in Psalmos 21,11]

113 2. A Szentírást az "egész Egyház élő Hagyományát figyelembe véve" kell olvasni. Az egyházatyák egy mondása szerint "a Szentírás inkább az Egyház szívébe, mint pergamenre van írva". [Vö. Poitiers-i Szent Hilarius: Liber ad Constantium Imperatorem 9; Szent Jeromos: Commentarius in epistulam ad Galatas 1, 1, 11--12] Az Egyház ugyanis hagyományában Isten Szavának élő emlékezetét hordozza, és a Szentlélek adja ennek lelki értelmezését ("...a lelki értelem szerint, melyet a Szentlélek ajándékoz az Egyháznak"). [Órigenész: Homiliae in Lev 5,5]

114 3. Figyelemmel kell lenni a "hit analógiájára". [Vö. Róm 12,6.] A hit analógiáján értjük a hitigazságok összefüggését egymás között és a kinyilatkoztatás egészében.

119 "Az egzegétáknak tehát az a dolguk, hogy e szabályok szerint törekedjenek a Szentírás értelmének mélyebb megértésére és kifejtésére. így mintegy az ő előkészítő munkálkodásuk alapján fog kiérlelődni az Egyház döntése. Mindez ugyanis az egzegézist illetően végső fokon az Egyház ítéletének van alávetve, mert az Egyház Isten igéje megőrzésével és magyarázásával isteni parancsot teljesít és isteni szolgálatot lát el." [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum, 12.]

"Magam sem adnék semmi hitelt az Evangéliumnak, ha a Katolikus Egyház tekintélye nem késztetne rá." [Szent Ágoston: Contra epistulam Manichaei quam vocant fundamenti 5,6]

888 A püspököknek munkatársaikkal, a papokkal együtt "első teendője, hogy Isten evangéliumát mindenkinek hirdessék", [II. Vatikáni Zsinat Presbyterorum ordinis, 4.] ahogy az Úr parancsolta. [Vö. Mk 16,15.] ők "a hit hírnökei, akik új tanítványokat vezetnek Krisztushoz;" és az apostoli hit "Krisztus tekintélyével bíró hiteles tanítói". [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 25]

889 Krisztus, aki az igazság, hogy az Egyházat az apostolok által átadott hit tisztaságában megőrizze, részesíteni akarta a saját tévedhetetlenségében. Isten népe "a hit természetfölötti érzékével fogyatkozhatatlanul ragaszkodik a hithez" az Egyház élő Tanítóhivatalának vezetésével. [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 12; II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum, 10.]

890 A Tanítóhivatal küldetése kapcsolódik annak a Szövetségnek végleges jellegével, melyet Isten Krisztusban népével kötött; Istennek oltalmaznia kell népét az eltévelyedésektől és fogyatkozásoktól, és objektív lehetőségét kell biztosítania arra, hogy az igaz hitet tévedések nélkül tudja vallani. Így a Tanítóhivatal pásztori feladata virrasztani afölött, hogy Isten népe megmaradjon a igazságban, amely megszabadít. E szolgálat betöltésére ajándékozta meg Krisztus a Pásztorokat hit és erkölcs dolgaiban a tévedhetetlenség karizmájával. E karizma gyakorlása több módon történhet:

891 "A római Pápa, a püspöki kollégium feje hivatalból rendelkezik a tévedhetetlenséggel, amikor mint az összes Krisztus-hívő legfőbb pásztora és tanítója, aki megerősíti testvéreit a hitben, hit vagy erkölcs kérdésében végérvényes tételt hirdet ki (...). Az Egyháznak ígért tévedhetetlenség megvan a püspökök testületében is, amikor Péter utódával együtt gyakorolja a legfőbb Tanítóhivatalt", főként egyetemes zsinaton. [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 25; vö. DS 3074.] Amikor az Egyház legfőbb Tanítóhivatala segítségével "a hit tárgyául" valamit "mint Istentől kinyilatkoztatott igazságot" [II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum, 10.] és mint Krisztus tanítását előad, a hívőknek "az ilyen határozatokat hívő engedelmességgel kell fogadniuk". [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 25.] E tévedhetetlenség "arra a körre terjed ki, ami az isteni kinyilatkoztatás letéteménye". [uo.]

892 Az isteni segítséget megkapják az Apostolok utódai is, amikor Péter utódával közösségben tanítanak -- s különösen Róma püspöke, az egész Egyház Pásztora --, amikor anélkül, hogy tévedhetetlen döntésre jutnának és "végleges módon" fejeznék ki magukat, a rendes Tanítóhivatalt gyakorolva olyan tanítást adnak elő, ami hit és erkölcs dolgában a kinyilatkoztatás jobb megértésére vezet. Ehhez a rendes Tanítóhivatalhoz a híveknek "vallásos, odaadó lelkülettel kell ragaszkodniuk", [uo.] ami jóllehet különbözik a hit beleegyezésétől, azt mégis megerősíti.

Jelentette nekünk a metzi püspök, hogy mind az egyházmegyében, mind Metz városában laikusok és asszonyok nem csekély sokasága, akiket magával ragadott a Szentírás utáni vágyódás, lefordíttatták a maguk számára francia nyelvre az evangéliumokat, Pál Leveleit, a Zsoltároskönyvet, az erkölcsi tartalmú könyveket, Jób könyvét és több más könyvet; ... [ennek következtében történt], hogy titkos összejöveteleken ilyeneket merészeltek laikusok és asszonyok egymás között kifecsegni, ill. egymásnak igét hirdetni: ők az azokkal való közösséget is megvetően elutasítják, akik nem vegyülnek bele hasonló dolgokba... Egyesek közülük le is nézik papjaik egyszerűségét; és mikor azok az üdvösség igéjét hirdetik nekik, ők alattomban morgolódnak, hogy nekik az jobban megvan az ő kis könyvecskéikben, és ők okosabban tudnak arról beszélni.
Jóllehet ugyan az isteni írások megértésének vágya és az igyekezet, hogy azok alapján buzdító beszédeket mondjanak, nem elítélendő, hanem inkább ajánlható, abban azonban, úgy látszik, méltán el kell őket marasztalni, hogy titkos összejöveteleket tartanak, az igehirdetés tisztét bitorolják, a papok egyszerűségéből csúfot űznek, és az azokkal való közösséget megvetően elutasítják, akik nem csüngenek ilyen dolgokon... Isten ugyanis... annyira gyűlöli a sötétség cselekedeteit, hogy [apostolainak] ... megparancsolta: "Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el napvilágnál..." [Mt 10,27]; ezzel világosan értésünkre adta, hogy az evangélium hirdetését nem titkos kis összejöveteleken, mint az eretnekek teszik, hanem katolikus szokás szerint az Egyházban nyilvánosan kell előadni...
A hitnek szent titkait pedig nem kell minden különbségtétel nélkül mindenkinek fejtegetni, minthogy azokat nem is képes minden különbség nélkül mindenki megérteni, hanem csak azoknak, akik hívő értelemmel képesek felfogni. Emiatt az egyszerűbbeknek azt mondja az Apostol: "Mintegy kisdedeknek Krisztusban tejet adtam inni nektek, nem szilárd ételt" [1Kor 3,2]. ... Akkora ugyanis az isteni írás mélysége, hogy nem csupán az egyszerű és tanulatlan emberek, hanem még az okosak és tanultak sem képesek teljesen arra, hogy annak értelmét kifürkésszék. Azért mondja az írás: "Mert sokan kudarcot vallottak, amikor átkutatták és gondosan megvizsgálták" [Zsolt 63,7]. Ezért helyesen rendelkezett egykor az isteni törvény, hogy azt az állatot, amely érintette a Sinai hegyet, kövezzék meg [vö. Zsid 12,20; Kiv 19,12k], nehogy ti. valaki, aki egyszerű vagy tanulatlan vegye a bátorságot, s érintse a Szentírás magaslatait, vagy a Szentírást másoknak hirdesse. Meg van írva ugyanis: "Ami túl magas neked, ne kutasd" [Sir 3,21]. Ezért mondja az Apostol: "Senki ne becsülje magát a kelleténél többre, hanem józanul gondolkodjatok" [Róm 12,3]. Amiként ugyanis sok tagja van a testnek, ám az összes tagoknak nem ugyanaz a tevékenysége, ugyanígy sok rend van az Egyházban, de nem ugyanaz mindegyiknek a tisztsége, mert az Apostol szerint "az Úr némelyeket apostollá tett, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá stb." [Ef 4,11]. Minthogy tehát a tanítók rendje mintegy kiváltságos az Egyházban, nem szabad válogatás nélkül akárkinek igényt tartania az igehirdetés hivatására.

Ezenfelül ugyanezen szentséges zsinat, meggondolván, hogy nem kevés hasznot hozhat az Isten Egyházának, ha köztudomásúvá válna, hogy a szent könyvek összes, széles körben használt latin kiadásai közül melyet kell hitelesnek tartanunk, megállapítja és kinyilvánítja, hogy ezt az ősi Vulgata-kiadást, amely annyi évszázad hosszú használata során az Egyházban már bevált, a nyilvános felolvasásokban, vitákban, igehirdetésben és magyarázatokban hitelesnek kell elfogadni, és hogy senki se merje azt bármiylen ürüggyel elvetni vagy előítélettel illetni [vö. DH 3825].

Emellett a könnyelműségre hajlamosak megrendszabályozása végett határozatot hoz, hogy senki, a saját okosságára támaszkodva, a hit és az erkölcs kérdéseiben, amelyek a keresztény tanítás épülésére szolgálnak, a Szentírást - a saját értelmezése szerint kiforgatva - azon értelmezés ellenében, amelyet tartott és tart az Egyház (akinek tiszte megítélni a szent iratok igazi értelmét és értelmezését), vagy az Atyák egyhangú értelmezése ellenében értelmezni ne merje, mégha az ilyen értelmezések sohasem kerülnének is a nyilvánosság elé. ...

De a nyomdászoknak is ebben a tekintetben megfelelő módon mértéket akar szabni, és elrendeli, hogy ezentúl a Szentírást, főképpen pedig ezt az ősi Vulgata-kiadást a lehető leghibátlanabbul nyomtassák ki, és senkinek ne legyen szabad kinyomtatni, vagy kinyomtattatni egyetlen szent dologról szóló könyvet sem a szerző neve nélkül, és ne legyen szabad eladni azokat, vagy akár csak magánál tartani, hacsak a főpásztor előbb meg nem vizsgálta és jóvá nem hagyta. ...

3. szabály. ... Az Ószövetség könyveinek fordításait azonban csak a püspök ítélete szerint tanult és jámbor férfiaknak lehet megengedni, de az ilyen fordításokat csak mint a "Vulgata" kiadás magyarázatait használják a Szentírás megértése végett, nem pedig mint egészséges könyvet.
[Ha pedig az Újszövetség fordításaihoz fűzött megjegyzések] azokkal a fordításokkal együtt, amelyek engedélyezve vannak, vagy a "Vulgata" kiadással együtt terjednek el, miután a gyanús helyeket valamelyik katolikus egyetem teológiai kara vagy az általános Inkvizíció megjelölte, olvasásukat ugyanazoknak lehet megengedni, akiknek a fordításokat is. ...

Ugyanúgy vállalom és vallom azt, amit az említett Tridenti zsinat... az ó- és az Újszövetség szent könyveinek a jegyzékéről és magyarázatáról meghatározott.

Szemed előtt kellett volna lebegnie annak, ... hogy "ha a szent Biblia népnyelven megkülönböztetés nélkül mindenütt meg lenne engedve, abból több kár, mint haszon származnék" [DH 1853]. Mivel a római Egyház a ridenti zsinat széles körben ismert előírása folytán [DH 1506] egyedül a "Vulgata" kiadást fogadja el, a más nyelvekre való fordításokat elveti, és csak azokat engedélyezi, amelyeket az Atyák és a katolikus tanítók írásaiból alkalomhoz illően idézett jegyzetekkel adnak ki, nehogy egy ilyen nagy kincsesház félrevezető újításoknak legyen kitéve, és hogy az egész világon elterjedt Egyház egyajkú legyen és ugyanazon a nyelven beszéljen [vö. Ter 11,1].

Mivel a nemzeti nyelvekben számos változást, változatosságot és változatot figyelhetünk meg, a bibliafordítások mértéket meghaladó függetlensége folytán valójában az a változatlanság szenvedne csorbát, amely az isteni tanúbizonyságokhoz illik, és maga a hit is meginogna, mivel ebben egyetlen szótagon néha hittételek igazsága múlik.

Emiatt volt az eretnekek szokása arra fordítani gonosz és gyalázatos mesterkedéseiket, hogy a Bibliák népnyelvi kiadása által (amelyek rendkívüli sokfélesége és egymástól való különbözősége miatt azonban egymást is vádolják és ócsárolják) saját tévedéseiket az isteni ige szentebb díszeibe csomagolva csalfán az emberekre erőszakolják. "Eretnekségek csak akkor keletkeznek, - mondja Szt. Ágoston -, amikor a jó írásokat helytelenül értelmezik, és amit azokban helytelenül értelmeznek, azt megfontolatlanul és merészen állítják is" [In evangelium Iohannis, 18,1].
Hogyha azonban fájlaljuk, hogy a jámborságban és bölcsességben kipróbáltabb férfiak is nem ritkán hibáztak az írások magyarázásában, hogy is ne tartanánk attól, hogy a hozzá nem értő népnek, amely az esetek többségében nem valami válogatás, hanem egyfajta meggonolatlanság alapján ítél, a bármilyen népnyelvre lefordított Szentírást csak úgy, szabad olvasásra odaadjuk?

... Végül is nagyon is jól tudjátok, mekkora gondosságra, ill. bölcsességre van szükség ahhoz, hogy valaki az Úr zavait egy más nyelvre híven tudja lefordítani; így aztán mi sem történik meg könnyebben, minthogy ugyanezekbe a fordításokba, amelyeket a bibliatársulatok szaporítanak, a rengeteg fordító oktalansága vagy csalása folytán igen súlyos tévedések keverednek; ezeket azonban éppen a kiadások nagy száma és sokfélesége rejti el sokak kárára hosszú ideig. Mindazonáltal a társaságokat kevéssé vagy egyáltalán nem érdekli, ha az emberek azt a népnyelvekre lefordított Bibliát olvasva egyik tévedésből a másikba esnek; ha ezáltal lassan hozzászoknak ahhoz, hogy az írások azon értelmét illeőn szabad véleményformálásra legyen igényük, az Atyák tanításából származó és az Egyház által őrzött isteni hagyományokat megvessék, és magát az Egyházi Tanítóhivatalt elutasítsák.

... a rendkívül alattomos bibliatársaságok, amelyek az eretnekek régi mesterkedését felújítva nem szűnnek meg az isteni írásokat tartalmazó könyveket a szent Egyház szabályai ellenére minden népnyelvre lefordítva és gyakran elferdített magyarázatokkal értelmezve minden rendű embernek, még a műveletlenebbeknek is ingyen osztogatni, mintegy rájuk erőltetni, úgyhogy az isteni hagyomány, az Atyák tanítása és a katolikus Egyház tekintélye visszautasításával az Úr szavait mindenki saját megítélése szerint értelmezi; így azok értelmét elferdíti, és hatalmas tévedésekbe esik...

Minthogy azonban a tridenti szent zsinat által a Szentírás értelmezéséről arcátlan elmék megfékezése végett kiadott rendeletet némelyek félremagyarázták, mi, megújítván ugyanezen rendeletet, ama zsinattal összehangzólag kijelentjük, hogy a keresztény tanítás épületéhez tartozó hitbeli és erkölcsi kérdésekben azt kell a Szentírás igaz értelméül venni, amit az Anyaszentegyház, amely a Szentírás helyes értelmezésére és a szent könyvek értelmezésének meghatározására jogosult, magáénak vallott és vall; és ezért senkinek nincs megengedve, hogy a Szentírást ezen értelmezéssel szemben vagy a szentatyák egybehangzó felfogásával ellenkezőleg magyarázza.

2. Aki azt mondja, hogy az emberi tudományok gyakorlásának oly szabadnak kellene lennie, hogy azok állításait, ha mindjárt a kinyilatkoztatott tanítással ellenkeznének is, igaznak kellene tartani, s azokat az Egyház sem kárhoztathatná, legyen kiközösítve.

[A mester a tanításnál] a "Vulgata" változatot [vegye mintául], amelyről a Tridenti zsinat azt a határozatot hozta [vö. DH 1506], hogy "a nyilvános felolvasásokban, vitákban, igehirdetésekben és magyarázatokban hitelesnek" kell elfogadni, és amelyet az Egyház mindennapi gyakorlata is ajánl. Tekintettel kell lenni azonban a többi fordításra is, amelyeket az ősi kereszténység dicsért és használt, legfőképpen a legősibb kódexek fordításaira. Bár, ha a dolgok összességét nézzük, a Vulgata kifejezéseiből jól kiviláglik a héber és a görög szöveg értelme; ha valamit mégis bizonytalanul, ha valamit kevésbé pontosan fejez ki, hasznos "beletekinteni a megelőző nyelvbe" - ahogyan ezt Ágoston tanácsolja [De doctrina christiana III, 4,8]. ...

... A Vatikáni zsinat az Atyák tanítását vallotta magáénak, midőn megújította az Isten írott szavának magyarázatáról szóló tridenti határozatot, és kinyilvánította, hogy annak értelmében "a hit és az erkölcs kérdéseiben, amelyek a keresztény tanítás épülésére szolgálnak, azt kell a Szentírás igazi értelmének tartani, amit az az Anyaszentegyház tarott és tart, amely a Szentírás igazi értelméről és magyarázatáról dönteni hivatott; és ezért a Szentírást senkinek ezen értelem ellenében vagy az Atyák egybehangzó véleménye ellenére magyarázni nem szabad" [DH 1507; 3007].

Ezen bölcsességgel teli törvény által az Egyház egyáltalán nem késlelteti vagy korlátozza a Szentírás tudományos kutatását; inkább épségben megőrzi azt a tévedéstől, és a legnagyobb mértékben segíti az igazi fejlődést. Mert bármelyik magántudós előtt széles tér nyílik meg, amelyen biztos nyomdokon járva magyarázó tevékenységével dicsőségesen és az Egyház számára hasznosan küzdhet. Az isteni írás olyan helyein ugyanis, amelyeknek a biztos és határozott magyarázata még csak óhaj, a gondviselő Isten szelíd tanácsára elérhető, hogy az azt mintegy előkészítő tanulmány érleli be az Egyház ítéletét; az olyan helyek esetében pedig, amelyek már nyilvánvalóak, szintén hasznos lehet a magántuós, ha ezeket akár a hívő nép számára fejti ki még világosabban, kár a szakmailag képzettek számára még éleselméjűbben, vagy pedig az ellenkező véleményen lévőket győzi meg dicsőségesen. ...

Egyebekben a hit párhuzamait (analogia fidei) kell követni, és legfelsőbb normaként katolikus tanítást kell alkalmaznunk, mégpedig úgy, ahogy az Egyház tekintélye meghatározza. ...

Márpedig a szent Atyákat, akiknek "mint ültetőknek, öntözőknek, építőknek, pásztoroknak, táplálóknak" köszönhetően "a szent Egyház az apostolok ideje után növekedett" [Szt. Ágoston: Contra Iulianum Pelagianum II, 10,37], mindig akkor illeti meg a legfőbb tekintély, ha valamely hit- és erkölcsbeli tanítást érintő szentírási bizonyságot mindannyian egy és ugyanazon a módon fejtenek ki: mert éppen egyetértésükből tűnik ki fényesen, hogy a katolikus hit szellemében az apostolok így hagyományozták át. ...

Nagyon sok olyan dolgot hánytorgattak fel ugyanis sokáig és sokszor mindenfajta tudomány részéről a Szentírás ellen, ami most már, mint hiábavaló kifogás, teljesen értékét vesztette; ugyancsak nem kevés dolgot állítottak egykor magyarázat címén a Szentírás némely helyéről (- amelyek a hit s az erkölcs szabályait közvetlenül nem érintik), amelyekkel kapcsolatban csak később, a gondosabb kutatás látott helyesebben. A vélemények találgatásait eltörli ugyanis az idő; "az igazság" azonban "megmarad és erősödik az örökkévalóságig" [3Ezd 4,38].

1. Az az egyházi törvény, amely előírja, hogy a Szentírást tárgyaló könyveket előzetes cenzúrának kell alávetni, az ó- és az Újszövetség könyveit érintő tudományos kritika vagy értelmezés művelőire nem terjed ki.

2. Az egyházi szentírás-magyarázat ugyan nem elvetendő, a szentírás-magyarázók pontosabb megítélésével és kiigazításával szemben azonban alárendelt szerepe van.

3. A szabad és kiművelt szentírás-magyarázat ellen hozott egyházi ítéletekből és határozatokból arra lehet következtetni, hogy az Egyház által megszabott hit a történelemnek ellentmond, és a katolikus hittételeket a keresztény vallás valódi eredetével összhangba hozni tulajdonképpen nem lehet.

4. Az Egyház Tanítóhivatala még dogmatikai kijelentések révén sem képes meghatározni a szent írások valóságos értelmét.

5. Minthogy a hitletétemény csak kinyilatkoztatott igazságokat tartalmaz, semmilyen szempontból nem tartozik az Egyházra, hogy az emberi tudományok megállapításairól ítéletet mondjon.

6. Az igazságok meghatározásánál a tanuló és a tanító Egyház úgy működik együtt, hogy a tanító Egyház semmi mást nem tehet, minthogy szentesíti a tanuló Egyház általános véleményét.

7. Az Egyház, amikor bizonyos tévedéseket nyilvánosan elítél, a hívőktől nem várhat el semmiféle olyan belső egyetértést, amely által azok kinyilvánított ítéleteit a magukénak tekintenék.

8. Minden bűntől menteseknek tekintendők azok, akik a Szent Kongregáció és más Szent Római Kongregációk által hozott elítélő határozatokat semmibe veszik.

4. Kérdés: Vajon az Egyház ítéletének tiszteletben tartásával és a hit analógiájának megőrzésével ezen fejezetek (Ter 1-5) bizonyos helyeinek magyarázatánál, amelyeket az Atyák és a Doktorok egymástól eltérő módon értelmeztek, anélkül, hogy bármely tekintetben biztos és végérvényes tanítást hagyományoztak volna -, szabad-e azt a véleményt követni és védelmezni, amelyet ki-ki helyesnek tartott?

Ugyanígy elvetem a Szentírás elbírálásának és értelmezésének azt a módját, amely - félretéve az Egyház hagyományát, a hitnek megfelelő fogalmazást (analogia fidei) és az Apostoli Szék normáit, - a racionalisták ötleteihez igazodik, és a szövegkritikát nem kevésbé orcátlanul, mint meggondolatlanul, egyetlen és legfőbb szabályként ismeri el.

Amikor a törvényes hatalom valamit nyilvánvalóan elrendelt, senki ne vehesse semmibe a parancsot csak azért, mert ő nem ért vele egyet, hanem mindenki azon tekintély határozatának rendelje alá saját nézeteit és annak engedelmeskedjék kötelességtudóan, amely alá tartozik.
Ugyanígy egyetlen könyveket vagy folyiratokat kiadó ill. nyilvános előadásokat tartó magánszemély se viselkedjék az Egyházban úgy, mintha tanító lenne. Mindenki tudja, kinek adta azu Isten az Egyházi Tanítóhivatalt: ennek tehát teljes joga legyen arra, hogy úgy beszéljen, ahogy jónak látja; a többi kötelessége pedig az, hogy a szónoknak lelkiismeretesen engedelmeskedjék és az elmondottakra odafigyeljen.
Azokról a dolgokról pedig, amelyekről, az Apostoli Szentszék döntése híján a hit és fegyelem sérelme nélkül szólhatunk, mindkét oldalról szabadon vitatkozhatunk és mindenkinek jogában áll azt mondani és amellett kiállni, amit helyesnek tart. Ezekben a vitákban azonban ne legyen helye a beszéd semmiféle olyan hevességének, amely a szereteten súlyos sérelmeket ejthet; ki-ki a saját véleményét szabadon, de szerényen védelmezze; és ne higgye, hogy Istentől kapott joga van az ellenkező véleményt képviselőket csupán ebből az okból kifolyólag gyanús hittel ill. helytelen engedelmességgel vádolni. ...
A katolikus hit ereje és természete olyan, hogy se hozzáadni, se elvenni nem lehet belőle semmit: vagy egészében elfogadjuk, vagy egészében elvetjük.

Azt kívánjuk, hogy a katolikus emberek a modernistáknak ne csak tévedéseitől, hanem észjárásától ill. szellemiségétől is riadjanak vissza; aki ezen szellemiség hatására cselekszik, undorodva utasít el mindent, aminek ódon szaga van, az újat azonban mohón keresi mindenben: úgy az isteni dolgokról való beszédmódban, mint az istentisztelet ünnepélyességében, a katolikus intézményekben és ki-ki jámborságának megélésében. Azt akarjuk tehát, hogy szentnek számítson az az ősi törvény, miszerint "Csak az megújítandó, ami benne van a hagyományban" [vö. DH 110]; noha ezt a törvényt a hit dolgaiban kell sértetlenül megőrizni, azokat a dolgokat is ehhez a normához kell igazítani, amelyek változást szenvedhetnek, bár ezekben is többnyire ez a szabály érvényes: Nem újat, hanem új módon*.

* Nyilvánvaló utalás Lérins-i Vincére, Commonitorium I 22 a végén: "Amit pedig tanultál, tanítsd úgy, hogy miközben új módon mondod, semmi újat nem mondj".

Ezek a Tanítóhivatalt a haladás megakadályozójának és a tudást korlátozó akadálynak tekintik; néhány katolikus-ellenes ezt a tanítói tekintélyt olyan igazságtalan féknek tartja, amellyel néhány műveltebb teológust tudásuk megújításától visszatartanak. És bár a hit és erkölcs dolgában ennek a szent tanítói tekintélynek minden teológus számára az igazság legközelebbi és egyetemes szabályának kellene lennie (mivel Krisztus Urunk a hit egész letéteményét - vagyis a Szentírást és az isteni "hagyományt" reá bízta, hogy őrizze, védje és magyarázza), mégis megtörténik, hogy - mintha nem is léteznék - nem ismerik azt a hívőkre háruló kötelességet, hogy távol kell tartaniuk magukat azoktól a tévedésektől is, amelyek többé-kevésbé az eretnekséghez közelednek, vagyis, hogy "azokat a rendelkezéseket és határozatokat, amelyekkel a Szentszék ezeket a hamis nézeteket elítélte és megtiltotta, meg kell tartaniuk" [vö. CIC/1917. 1324.§*] [vö. DH 3045]. ...

... Nem szabad azt gondolni, hogy az Enciklikákban foglalt tanítások önmagukban nem kívánják meg a mi beleegyezésünket, ámbár azokban a pápák legfőbb tanítói hivataluk hatalmát nem gyakorolják. Mindezt ugyanis a rendes Tanítóhivatal tanítja és erre ezek a szavak érvényesek: "aki titeket hallgat, engem hallgat" [Lk 10,16]; az Enciklikákban kifejtettek és tanítottak többnyire már más okokból úgyis a katolikus tanításhoz tartoznak.
Hogyha a pápák irataikban mindez ideig vitatott tárgyban készakarva véleményt nyilvánítanak, mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az a kérdés a pápák szándéka és akarata szerint teológusok között vita tárgya már nem lehet.

Az is igaz, hogy a teológusoknak mindig vissza kell térniük az isteni kinyilatkoztatás forrásaihoz: ugyanis az ő feladatuk kimutatni, hogy amiket az élő Tanítóhivatal tanít, a Szentírásban és az "isteni hagyomány"-ban - akár explicite, akár implicite - milyen módon található meg. Ezen felül hozzá kell még tennünk, hogy az isteni kinyilatkoztatás tanításának mindkét forrása olyan és annyi igazság-kincset tartalmaz, hogy azt ténylegesen sohasem lehet kimeríteni. Ezért újulnak meg újra és újra a szent tudományok a szent források tanulmányozása esetén, míg ellenkezőleg a spekuláció, amely a szent letétemény vizsgálatát elhanyagolja, amint tapasztalatból tudjuk, meddővé válik.
Emiatt a teológia, még az ún. pozitív teológia sem helyezhető egyszerűen a történeti tudománnyal egy szintre. Ugyanis Isten ezekkel a szent forrásokkal együtt az élő Tanítóhivatalt Egyházának adta, hogy megvilágosítsa és kifejtse azokat az igazságokat is, amelyek homályosan és mintegy csak implicite vannak jelen a hitletéteményben.
Az isteni Megváltó ezt a hitletéteményt hiteles magyarázat végett nem bízta sem az egyes hívőkre, sem magukra a teológusokra, hanem csakis az Egyház Tanítóhivatalára. Ha pedig az Egyház ezt a feladatát gyakorolja, mint ahogy ez a századok folyamán gyakran megtörtént, hivatalának akár rendes, akár rendkívüli gyakorlásával, akkor az a módszer, amelynek révén a sötétből világosat magyaráznak, nyilvánvalóan hamis, sőt elengedhetetlen, hogy mindenki az ellenkező rendet kövesse. Elődünk, a halhatatlan emlékű IX. Piusz, miközben azt tanította, hogy a teológia nemes feladata az Egyház által meghatározott tannak a forrásokból való kimutatása, így aztán nem súlyos ok nélkül fűzte hozzá a következő szavakat: "ugyanabban az értelemben, amellyel azt az Egyház meghatározta" [IX. Pius: "Inter gravissimas" levél]. ...

Egesek ugyanakkor számos, a Szentírás isteni tekintélyét megkárosító dolgot is indítványoznak, vagy sugalmaznak. Néhányan merészen kiforgatják a Vatikáni zsinat meghatározásainak értelmét, amely szerint a Szentírás szerzője Isten; és megújítják a már többször elítélt véleményt, amely szerint a Szentírás tévedhetetlensége csak arra terjed ki, ami magára az Istenre vagy a vallásra és az erkölcsre vonatkozik. Sőt, zavarosan a Biblia emberi értelméről beszélnek, amely alatt az isteni értelem rejtve van, ez utóbbit tartják csupán csalhatatlannak.
A Szentírás értelmezésében sem az Egyház hitanalógiáját, sem hagyományait nem akarják figyelembe venni, mintha a Szentatyák és a szent Tanítóhivatal tanát kellene mérlegre tenni a tisztán emberi módon az exegéták által magyarázott Szentírással kapcsolatban, nem pedig az Egyház felfogása szerint kellene kifejteni a Szentírást, holott az Egyházat Krisztus Urunk rendelte minden kinyilatkoztatott igazságok őréül és magyarázójául.

25. ... Amikor pedig akár a római pápa, akár a püspökök testülete vele együtt meghatároz egy tételt, a kinyilatkoztatás alapján terjeszti elő. Mivel pedig a kinyilatkoztatást írásban vagy a püspökök törvényes utódlása s elsősorban magának a római pápának gondoskodása révén hagyományként épségben adják tovább, és az igazság Lelkének világosságánál az Egyházban szentül őrzik és hűségesen tanítják, ezért mindenkinek csatlakoznia és igazodnia kell hozzá. [Mansi 1215--17.] Kellő föltárásán és helyes megfogalmazásán a római pápa és a püspökök megfelelő eszközökkel, nagy odaadással munkálkodnak, amint azt hivataluk és az ügy fontossága megkívánja, [uo. 1213] új, nyilvános kinyilatkoztatást pedig, mintha a hit isteni letéteményéhez tartoznék, nem fogadnak el. [DS 3070]

10. A Szent Hagyomány és a Szentírás Isten szavának az Egyházra bízott egyetlen szent letéteménye. Hozzá ragaszkodik Isten egész szent népe, amikor pásztorai köré összegyűlve állhatatosan kitart az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban (vö. ApCsel 2,42 a görögben). Innét van a pásztorok és a hívek páratlan egyetértése a hagyományos hit megtartásában, gyakorlásában és megvallásában. [Vö. XII. Pius: Munificentissimus Deus ap. konstitúció, 1950. -- Szt Ciprián: Epistola 66,8: "Az Egyház a pappal egyesült nép és a pásztorához ragaszkodó nyáj."]

A feladat pedig, hogy hitelesen magyarázza Isten írott vagy áthagyományozott [Vö. DS 3011.] igéjét, kizárólag az Egyház eleven Tanítóhivatalára van bízva, [Vö. XII. Pius: Humani generis enciklika, 1950.; DS 3886.] mely tekintélyét Jézus Krisztus nevében gyakorolja. Ez a Tanítóhivatal nem Isten szava fölött, hanem annak szolgálatában áll, csak az áthagyományozottat tanítja, amennyiben ezt a Hagyományt isteni parancs alapján, a Szentlélek vezetésével áhítatosan hallgatja, szentül őrzi, hűségesen kifejti, és a hitnek ebből az egyetlen letéteményéből meríti azt, amit Isten kinyilatkoztatásként, hogy higgyük, elénk ad.

Világos tehát, hogy Isten bölcs rendelkezése szerint annyira összetartozik és egymásra van utalva a Szent Hagyomány, a Szentírás és az egyházi Tanítóhivatal, hogy egyikük sem lehet meg a másik kettő nélkül. Mind a három együttesen, de mindegyikük a saját módján, az egy Szentlélek tevékenységének hatására eredményesen szolgálja a lelkek üdvösségét.

12. Mivel pedig Isten a Szentírásban emberek által emberi módon beszélt, [Vö. Szt Ágoston: De civitate Dei, XVII,6,2] a Szentírás magyarázójának, hogy megláthassa, mit akart velünk közölni Isten, figyelmesen meg kell vizsgálnia, hogy a szent írók mit akartak mondani, és szavaik által mit akart kinyilatkoztatni Isten.
A szent írók szándékának kiderítése végett egyebek közt ügyelni kell az irodalmi műfajokra is.
Az igazság ugyanis nem egyformán jelenik meg és fejeződik ki történeti, a prófétai, a költői vagy más műfajú szövegekben.

A magyarázónak tehát azt az értelmet kell keresnie, melyet a szent szerző az adott körülmények között a maga korának és kultúrájának megfelelően, az akkori irodalmi műfajok segítségével akart kifejezni és fejezett ki. [Vö. Szt Ágoston: De doctrina christiana, III, 18, 26.] Mert annak helyes megértéséhez, hogy a szent szerző mit akart mondani írásával, figyelni kell egyrészt a szent író korában szokásos általános gondolkodás-, szólás- és elbeszélésmódokra, másrészt az akkori társadalmi érintkezési formákra. [Vö. DS 3829--30]

Mivel pedig a Szentírást ugyanazon Szentlélek segítségével kell olvasni és magyarázni, mint akinek sugalmazására készült [Vö. XV. Benedek: Spiritus Paraclitus enciklika, 1920.; Szt Jeromos: In Gal. 5,19--21] a szent szövegek helyes értelmezésénél ugyanilyen gonddal kell szemmel tartani a teljes Szentírás tartalmát és egységét, figyelembe véve az egész Egyház élő hagyományát és hit analógiáját. A Szentírás-magyarázóknak tehát az a dolguk, hogy e szabályok szerint törekedjenek a Szentírás értelmének mélyebb megértésére és kifejtésére. így mintegy az ő előkészítő munkálkodásuk alapján fog kiérlelődni az Egyház döntése. Mindez ugyanis a Szentírás-magyarázatot illetően végső fokon az Egyház ítéletének van alávetve, mert az Egyház Isten igéje megőrzésével és magyarázásával isteni parancsot teljesít és isteni szolgálatot lát el. [DS 3007]

Mit mond erről a Biblia?

Iz 56,11
Telhetetlen kutyák, nem lehet őket jóllakatni. Pásztorok, de vigyázni nem tudnak. Mind a maguk útján járnak, ki-ki a saját hasznát lesi.

1Jn 2,27
A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított benneteket, maradjatok benne.

Mt 13,10-11
Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: „Miért beszélsz nekik példabeszédekben?” „Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait - felelte -, de nekik nem.
Mt 13,36
Akkor elbocsátotta a népet, s bement a házba. Odamentek hozzá tanítványai, és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédedet!”

Mt 15,15
Péter megkérte: „Magyarázd meg nekünk ezt a példabeszédet!”

Mk 7,17
Amikor a tömeg elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme.

Jn 16,17
A tanítványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: „Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? és hogy: az Atyához megyek?”
Jn 16,18
így töprengtek: „Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani.”

Lk 24,13
Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt.
Lk 24,27
Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az írásokban róla írtak.
Lk 24,32
„Hát nem lángolt a szívünk - mondták -, amikor beszélt az úton és kifejtette az írásokat?”
Lk 24,35
Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.
Lk 24,44-45
Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak. Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat, s így folytatta:

Júd 1,8
Ezek az álmodozók is ugyanúgy megfertőzik a testet, a felsőbbséget megvetik, a dicsőítendőket pedig káromolják. (KNV)

Péld 3,5-6
Szíved minden bizalmát Istenbe vesd, saját értelmedre ne igen hagyatkozz. Minden utadon próbáld fölismerni, akkor egyenessé teszi ösvényedet.

Péld 3,7
Ne tartsd magadat bölcsnek, inkább féld az Urat és kerüld a rosszat!

Péld 28,26
Aki a maga eszére hagyatkozik, az bolond; aki bölcsességben él, az biztos úton jár.

Róm 12,16
Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. (MBT)

2Pét 1,20-21
Először is azt értsétek meg, hogy az írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből. Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek - Isten megbízottaiként - a szent emberek.

2Pét 3,15-16
Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességében minden olyan levélben, amelyben ezekről a dolgokról beszél. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi írást is.

1Kor 1,10
Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban.

Iz 11,1-3
Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall,

Róm 12,3-8
A nekem adott kegyelem segítségével azt mondom mindegyiteknek: Senki ne becsülje magát a kelleténél többre, hanem józanul gondolkodjatok, mindenki az Istentől neki juttatott hit mértéke szerint. Mert ahogy egy testben több tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak, s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest.

1Kor 12,4-11
A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul. Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.

1Kor 12,28-30
ám az Egyházban Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat, gyógyítóerőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt. Vajon mind apostolok? Mind próféták? Mind tanítók? Valamennyien rendelkeznek csodatevő hatalommal és gyógyítóerővel? Mindnyájan értelmezik a beszédeket?

Ef 4,8-13
Ezért mondja az írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat. Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokatevangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk az Isten Fia hitének és megismerésének egységére, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljessége életkorának mértékére.

ApCsel 13,1
Az antióchiai egyházban volt több próféta és tanító, mint Barnabás, a Nigernek is nevezett Simon, a cirenei Luciusz, Heródes tejtestvére, Manaén és Saul.

ApCsel 8,27-31
Fölkerekedett hát, és elment oda. Egy etiópiai férfi, Kandákének, az etiópiai királynénak magas rangú udvari tisztje és főkincstárosa épp Jeruzsálemben járt imádkozni. Visszatérőben kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta. A Lélek indítást adott Fülöpnek: „Menj és szegődj a kocsi mellé!” Fülöp odasietett, és meghallotta, hogy Izajás prófétát olvassa. Megkérdezte: „érted, amit olvasol?” „Hogyan érthetném - felelte -, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?” Aztán arra kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön mellé.

ApCsel 18,24-26
Közben egy alexandriai származású, Apolló nevű zsidó érkezett Efezusba. Ékesszóló és az írásokban igen jártas ember volt. Már kapott valami oktatást az Úr igazságairól, buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról, de még csak János keresztségéről tudott. Bátran elkezdett tanítani a zsinagógában. Priszcilla és Aquila meghallották, elhívták magukhoz, és pontosabban elmagyarázták neki az Isten útját.

Jn 14,26
S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
Jn 16,13
Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek.

Lk 24,44-49
Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat, s így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt.”

Lk 10,16
Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.

Tit 2,15
Erről beszélj, erre buzdíts és figyelmeztess teljes határozottsággal. Senki meg ne vessen!

Sir 3,21-24
Ami túl nehéz neked, azt ne kutasd, és ami erődön felül van, azt ne vizsgáld. Amit előírtak neked, azzal törődj, ami el van rejtve, azért ne bajlódj. Amihez kevés az erőd, azzal ne kínlódjál; olyan tanítást kaptál, amely meghaladja az ember értelmét. Fennhéjázásukban sokan eltévedtek, nagyzó hóbortjukba belezavarodtak.

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

A Szentírást az Egyház hagyományának fényében kell magyarázni

Ha pedig így áll a dolog, s az igazságot a mi részünkre kell odaítélni, akik aszerint a szabály szerint járunk, melyet az egyházak az apostoloktól kaptak, az apostolok Krisztustól, Krisztus pedig Istentől, akkor igazolva van korábbi kijelentésünk, mely leszögezi, hogy az eretnekektől az írásra való semmilyen hivatkozást nem szabad elfogadni, hiszen mi az írások nélkül is bizonyítjuk, hogy az eretnekeknek semmi köze az írásokhoz. Ha ugyanis eretnekek, akkor nem keresztények, mivel nem Krisztustól kapták, amit saját választásuk alapján – mint eretnekek – fogadnak el. Minthogy pedig nem keresztények, semmiféle joguk nincs a keresztény írásokhoz. Így méltán kérdezhetjük tőlük: Kik vagytok? Mikor és honnan jöttetek? Mit műveltek a tulajdonommal, ti, akik nem tartoztok hozzám? Mi jogon irtod az erdőmet, Markion? Ki engedte meg neked, Valentinus, hogy forrásaimat máshova vezesd? Miféle hatalom alapján mozdítod el határaimat, Apellesz? A birtok az enyém! Mit vettek és legeltettek itt kényetek-kedvetek szerint, ti idegenek? Enyém a birtok, régóta birtoklom, elsőként birtoklom. Birtoklásom eredete világos: maguktól az első szerzőktől származik, akiké a birtok volt. Az apostolok örököse vagyok! Ahogyan végrendeletükben intézkedtek, ahogyan rám bízták, ahogyan megesküdtek rá, úgy vagyok birtokos! Titeket pedig, bizony, örökre kizártak az örökségből, és megtagadtak mint idegeneket és ellenségeket. És miért idegenek és ellenségek az eretnekek az apostolok számára, ha nem azért, mert az övéktől eltérő tanításuk van, melyet mindegyikük a maga kénye-kedve szerint vezetett be vagy vett át az apostolok tanításával ellentétben?

Nem tehető házasságtörővé Krisztus jegyese, aki romlatlan és tiszta. Egyetlen otthont ismer, egyetlen nászágy szentségét őrzi tiszta szemérmességgel. Megőriz minket Istennek, Ő jelöli meg megszült fiait a királyságra. Aki az Egyházzal szakít, az a házasságtörőhöz csatlakozik, lemond az Egyháznak adott ígéretekről. Aki elhagyja Krisztus Egyházát, az nem kapja meg Krisztustól a megígért jutalmat, az ilyen kívülálló, istentelen, ellenség. Isten nem lehet már az Atyja annak, akinek az Egyház nem Anyja. Ha egy olyan megmenekült, aki nem volt Noé bárkájában, úgy menekült meg az, aki az Egyházon kívül van. Az Úr figyelmeztet bennünket és mondja: „Aki nincs velem, ellenem van; aki nem gyűjt velem, szétszór” (Mt 12,30). Aki Krisztus békéjét és egyetértését megtöri, az Krisztus ellen cselekszik. Aki az Egyházon kívül gyűjt, az Krisztus Egyházát szórja szét. Az Úr ugyanis azt mondta: „én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). Egy másik helyen pedig az Atyáról, a Fiúról és a Szent Lélekről van megírva: „és ez a három egy” (1Jn 5,7*). Ki gondolhatja, hogy ezt az isteni szilárdságból származó, mennyei előképekre visszanyúló egységet az Egyházban szétszakíthatja, az egymással ütköző akaratok egyenetlenségével megbonthatja? Aki ezt az egységet nem tartja meg, az életet és az üdvösséget nem tartja meg.

A mondottak értelme véleményem szerint ez, és nagyon is egyházias [ez a vélemény].

Abban az esetben, ha egy írást szó szerint értendő kifejezések tesznek kétértelművé, először azt kell megvizsgálnunk, hogy nem tagoltuk-e rosszul, illetve nem ejtettük-e hibásan azt, amit olvastunk. Ha tehát minden odafigyelésünk ellenére bizonytalannak látszik a tagolás vagy a kiejtés, az írás világosabb szöveghelyei és az Egyház tekintélye alapján megállapított hittételből kell kiindulnunk, amiről már eleget beszéltünk az első könyvben…

A Szentírás nem lehet tárgya egyéni magyarázatnak

Egyébként, ha egyes eretnekségek az apostoli korra merészelik visszavezetni magukat, hogy azt a látszatot keltsék, hogy az apostolok hagyományozták át őket, mivel már az apostolok korában léteztek, ezt válaszolhatjuk: mutassák ki egyházaik eredetét, sorolják fel kezdettől fogva egymást követő püspökeiket, bizonyítsák be, hogy első püspökük elődje és jótállója valamelyik apostol vagy olyan apostoli férfiú volt, aki az apostolok mellett kitartott. Mert az apostoli egyházak ilyen módon mutatják ki eredetüket. A szmirnai egyház például előadja, hogy Polikárpot János állította az élére, a római egyház pedig kimutatja, hogy Kelement Péter rendelte. Ugyanígy természetesen a többi egyházak is megneveznek olyan embereket, akiket az apostolok tettek püspökké, s akik számukra az apostoli magot közvetítették. Találjanak ki valami ilyesmit az eretnekek is! hiszen mi az, amit még ne tehetnének meg, miután már az Istent káromolták? De ha kitalálnának is ilyesmit, az sem segítene rajtuk. Hiszen, ha tanításukat az apostolokéhoz hasonlítjuk, a különbség és az ellentét miatt maga ez a tanítás bizonyítaná, hogy nem valamelyik apostol és nem is apostoli férfiú a szerzője. Mert ahogyan az apostolok nem tanítottak egymástól eltérően, úgy az apostoli férfiak sem hirdettek az apostolokéval ellenkező tanítást. Vagy talán akik az apostoloktól tanultak, mást prédikáltak volna? Ebben a tekintetben kihívnák őket az egyházak, amelyek noha nem tudják alapítójukként valamelyik apostolt vagy apostoli férfiút megnevezni, hiszen sokkal később keletkeztek, például azok, amelyeket manapság alapítanak, mégis mivel megegyeznek velük a hitben, tanításuk rokonsága révén nem számítanak kevésbé apostolinak a többi egyházaknál. Ezért hát az összes eretnekégek, akiket egyházaink felhívnak, hogy terjesszék elő ezt a két bizonyítékot, igazolják apostoliságukat, ahogyan akarják! ám ők nem apostoliak, és nem is tudják igazolni azt, ami nem igaz rájuk, s nem is fogadják be őket a békességbe és a közösségbe azok az egyházak, amelyek valamiképpen apostoliak, hiszen vallási tanításuk eltérése miatt ezek semmiképpen sem apostoliak.

Ugyanis az eretnekségek és a romlottság bizonyos tanai, amelyek behálózzák a lelkeket és a mélybe vetik őket, nem származhatnak máshonnan, mint onnan, hogy az írást, amely jó, rosszul értelmezik, és a rossz értelemhez merészen és konokul ragaszkodnak.

Mit mondanak erről mások?

A Szentírást az Egyház hagyományának fényében kell magyarázni

Gilbert K. Chesterton: Igazságot! /Orthodoxy/ SZIT 1985. 49-50. o. (Kr. u. 1908)

A tradíciót úgy is meghatározhatjuk, hogy az nem egyéb, mint a választójog kiterjesztése. A tradíció annyit jelent, hogy megadjuk a választójogot a legmélyebbre szorult társadalmi osztálynak: őseinknek. Ez a halottak demokráciája. A tradíció nem hajlandó alávetni magát annak a csekélyszámú és pökhendi oligarchiának, mely azokból áll, akik a véletlen szerencse folytán még itt vannak közöttünk. Minden demokrata tiltakozik az ellen, hogy valakit megfosszanak jogaitól, csak azért, mert a sors úgy hozta, hogy megszületett; a tradíció viszont tiltakozik az ellen, hogy az embert megfosszák jogaitól, csak azért, mert a sors úgy hozta, hogy már meghalt. A demokrácia azt tanítja nekünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az inasunk; a tradíció azt kéri tőlünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az apánk. Én magam semmiképp se tudom elválasztani egymástól a demokrácia és a tradíció gondolatát; számomra nyilvánvaló, hogy a kettő egy és ugyanaz.

A Szentírás nem lehet tárgya egyéni magyarázatnak

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Fifteen Sermons preached before the University of Oxford, 318. (Kr. u. 1834)

Az eretnekség ismertető jele az, hogy tantételei terméketlenek, nincs teológiája, és amennyiben tévtan, nincs is önálló tana. Ha elvesszük katolikus teológiáját, mi marad meg? Vita, magyarázgatás, protestálás. Saját szakterület hiányában legfeljebb bibliakritikához és vallás.bizonyítkokhoz folyamodik. Tanításának tételei fejlődés nélkül önmagukba térnek vissza, mert azok csak szavak, terméketlenek, mert elhaltak. Ha élők lennének, szaporodnának és fejlődnének. Ha pedig élnek és gyümölcsöt hoznak… fejlődése fölbomlás, de semmit sem teremt, nem irányul rendszer felé. Egyetlen kialakuló dogmája az egyes vagy valamennyi dogma és minden teológia tagadása, az Evangéliumra hivatkozva. Nem csoda, ha tagadja azt, ahová őmaga nem képes eljutni.

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Sermons bearing on Subjects of the Day, 130. (Kr. u. 1843)

A Szentlélek hatásának ismertető jele az, hogy működése mindig azonos: csendesen, fokozatosan bontakozik ki és hat át mindent. Nem erőszakosan és hirtelen, nem makacsul és egyoldalúan vagy elkülönítő módon tevékenykedik. Minden olyan lélek, mely azt hirdeti, hogy csak hozzánk érkezik és másokhoz nem, amelyik nem igényli,hogy az Egyház egész Testét mindenkor és mindenütt éltesse, nem Istentől jött, hanem a tévedés egyéni szelleme…

Isten Lelke a katolikus Egyházban lakozik és szétáradt az egész világra. Új hitvallások, egyéni nézetek, kiagyalt szokások csupán csalódások (illúziók). Heveskedés, zaj, zavar nem tulajdonságai annak a jótékony áradásnak, mellyel Isten a világot elárasztotta. A kegyelem folyama hatásaiban nyugodt, méltósgteljes és szelíd. Ha bárhol hevesnek tűnik kiáradása, azt valamilyen szerencsétlenség vagy a földi befogadók tökéletlensége okozta, az tehát nem az isteni hatalom érkezésének a jele.

Tiszteletreméltó John Henry Newman: An Essay on the Development of Christian Doctrine, 86-88. 92. (Kr. u. 1845)

Minthogy minden vallás lényege a tekintély és az engedelmesség, ezért a természetvallások és a kinyilatkoztatott vallás között az a különbség, hogy az egyikben szubjektív tekintély van, míg a másikban objektív. A Kinyilatkoztatás a láthatatlan isteni hatalom megnyilvánulása, ahol a lelkiismeret helyébe a törvényhozó lép. A természetvallás lényege, hogy a legfőbb tekintély a lelkiismeret. Az apostol, a pápa, az Egyház vagy a püspök tekintélye nem más, mint a kinyilatkoztatott vallás lényege. Ahol nincs ilyen külső tekintély, a lélek szükségképpen ahhoz a belső vezérhez tér vissza, mely fölötte a Kinyilatkoztatás előtt uralkodott. Ami tehát a természet rendjében a lelkiismeret, az a Kinyilatkoztatás rendjében a Szentírás, vagy az Egyház szava, a Szentszék (amint nevezik)… Ahogyan a lelkiismeretünk iránti engedelmességünk – még a tévesen kialakult lelkiismerettel szemben is – erkölcsi életünk jobbítását és végeredmnyben tudásunkat is szolgálja, úgy szolgálhatja szellemi fejlődésünket és életszentségünket az engedelmesség az egyházi elöljáró iránt…

Arra a kérdésre, hogy miért engedelmeskedünk az Egyház tekintélyének a hit fejlődése kérdéseiben, a legvilgosabb felelet: kell lennie valamilyen tekintélynek, ha létezett Kinyilatkoztatás, amelyen kívül más tekintély nincs. Egyáltalán nem adatott volna Kinyilatkoztatás, ha nem léteznék tekintély, melynek feladata dönteni afölött, hogy mit is nyilatkoztatott ki.

Maga a Szentírás állítja, amikor kifejezetten az Egyházról, mint „az igazság alapjáról és tartóoszlopáról” szól (1Tim 3,15). Szövetsége által ígéri neki: „az Úr Lelke, mely rajtam nyugszik és szavai, melyeket ajkra adtam, nem hagyják el ajkát, sem gyermekei ajkát, sem gyermekei gyermekeinek ajkát mostantól mindörökre” (Iz 59,21). …

Ha pedig lennie kell fejlődésnek, akkor Ő, Aki a Kinyilatkoztatást mint mennyei ajándékot adta, nem adta volna nekünk, ha ugyanakkor nem védte volna meg a romlástól és elferdüléstől mindenkori, természeténél fogva szükségképpen bekövetkező fejlődésében. Más szóval: az egymást követő nemzedékek szellemi tevékenységének eredményeiben, vagyis döntéseiben, mely nem egyéb, mint maga a fejlődés. Tévedhetetlennek kell lennie, amennyiben tudatában van annak, hogy a Kinyilatkoztatás megőrzésének feladatát őrá bízták.

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Certain Difficulties, felt by Anglicans in Catholic Teaching, I. 216. (Kr. u. 1850)

Az Egyház tanítása tényeken és nem véleményeken alapszik: objektív igazságokon és nem változó érzelmeken: ősrégi tanúságon, nem pedig egyéni ítéleten; meggyőződseken és fölismeréseken, de nem döntéseken.

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Sermons on Various Occasions, 148. (Kr. u. 1850)

A legtöbb ember nézetét csak úgy vaktában alakítja ki; engedi, hogy azokat mások formálják, és ezt nevezik általában „egyéni véleménynek”. Az „egyéni vélemény” tehát semmi más, mint a passzív benyomás. A legtöbb ember szívesen meghallgatja a különféle nézeteket ahelyett, hogy azt a fáradtságot venné magának, hogy mindennek utánajárjon. Szereti azt is, ha megtisztelik és tanácsát kérik, mert vágyódik arra, hogy mások középpontja legyen.

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Letters and Diaries, XXIII. 272. (Kr. u. 1867)

Nem okoz gondot a hit, amikor az Egyház szól. A nehézség akkor kezdődik, amikor sok kis pápa támad, akik gyakran laikusok, és a papok meg a püspökök ellen prédikálnak, egyéni véleményüket pedig hitté avatják. Ezzel az egyszerű hívő embereket megijesztik, a keresőket pedig elriasztják.

Gyakran hallhatjuk, hogy a bölcsek nem találják a választ a vallás rejtélyére. Bölcseinkkel azonban nem az a baj, hogy nem találják a választ a vallás rejtélyére, hanem az, hogy magát a rejtélyt se látják. Azokhoz a nagyon ostoba gyerekekhez hasonlók, akik semmi paradoxikus jelleget nem vesznek észre a játékos állításban, hogy tudniillik az ajtó nem ajtó. A modern latitudináriusok például nem úgy beszélnek a vallási tekintélyről, mintha nem volna benne semmi értelem, hanem úgy, mintha értelmetlenség volna, hogy létrejött. Eltekintve attól, hogy nem látják filozófiai alapjait, még történelmi okát sem látják. Kétségtelen, hogy a vallási tekintély gyakran volt ésszerűtlen és elnyomó, s mint minden törvényes rendszer (különösen a jelenlegi!) kegyetlen közönnyel és érzéketlenséggel telítődött. ésszerű dolog támadni a rendőrséget, sőt igencsak dicsőségünkre válik. A vallási tekintély modern kritikusai ellenben azokhoz az emberekhez hasonlók, akik támadják a rendőrséget, anélkül, hogy valaha is hallottak volna a tolvajokról. Pedig az emberi elmét hatalmas veszély fenyegeti; oly kézzelfogható veszély, mint a tolvajlás. Helyesen avagy helytelenül, de ellene emeltetett gátként a vallási tekintély. És valamiféle gátra feltétlen szükségünk van, ha emberi fajunk el akarja kerülni a pusztulást.

Mármost a veszély abban rejlik, hogy az emberi értelem, saját jószántából, képes elpusztítani önmagát. Miként egyetlen nemzedék meg tudná akadályozni a következő nemzedék létrejöttét azáltal, hogy mindenki kolostorba vonul vagy a tengerbe ugrik, hasonlóképp: egy csapat gondolkodó bizonyos mértékben meg tudná akasztani a további gondolkodást, ha az ifjú nemzedéknek azt tanítanák, hogy minden emberi gondolat érvénytelen. Ostobaság unos-untalan az értelem és a hit alternatíváját emlegetni. Maga az értelem is hit kérdése. Hiten alapul, ha azt állítjuk, hogy gondolatainknak valamiféle köze van a valósághoz. A vérbeli szkeptikus előbb vagy utóbb fölteszi magának a kérdést: "Miért lehetne bármi is igaz; akár a megfigyelés, akár a dedukció? Miért ne lehetne a jó logika éppoly félrevezető, mint a rossz? Hiszen egyik se több, mint egy rémült majom agyvelejének rezgései." Az ifjú szkeptikus ezt mondja: "Jogom van ahhoz, hogy a saját fejemmel gondolkodjam." ám az öreg szkeptikus, a tökéletes szkeptikus így szól: "Nincs jogom, hogy a saját fejemmel gondolkodjam. Ahhoz sincs jogom, hogy gondolkodjam egyáltalán!"

Létezik olyan gondolat, amely megállítja a gondolkodást. S ez az egyetlen gondolat, amelyet meg kell állítani. A legfőbb rossz, mely ellen minden vallási tekintély emeltetett. Csak a miénkhez hasonló dekadens korokban jelentkezik, s Mr. H. G. Wells már magasba is emelte végzetes zászlaját: inyenceknek való szkeptikus művet alkotott Kételyek egy szervről címmel. Itt aztán magát az agyvelőt faggatja, és igyekszik eltávolítani saját vélekedéseitől, múltjától, jelenétől és jövendőjétől minden realitást. csakhogy eredetileg épp e fenyegető rombolás ellen sorakoztak fel katonai jellegű módszerek az egyes vallásokban. A hitvallásokat, a keresztes háborúkat, a hierarchiákat és rettentő üldözéseket nem azért találták ki, miként a tudatlanok hiszik, hogy az értelmet elnyimják. Mindezzel pontosan arra a roppant feladatra vállalkoztak, hogy az értelmet megvédjék. Az ember ösztönszerűen tudta, hogy ha a dolgokat elkezdik vadul kétségbevonni, az értelem lesz az, amit először kétségbevonnak. A papok feloldozó hatalma, a pápák tekintélye, hogy a hatalmat szavatolják, még az inkvizítorokét is, hogy elrettentsenek: mindezt csupán komor sáncul emelték egy centrális tekintély köré, amely bizonyíthatatlanabb és természetfölöttibbb mindeneknél, és nem más, mint az emberi gondolkodás tekintélye, az ember képessége, hogy gondolkodjék. Most már tudjuk, hogy így van, és nincs mentségünk, hogy ne tudjuk. Láthatjuk már, miként próbálja a szkepticizmus áttörni a tekintély ősi védőgyűrűjét, láthatjuk, miként inog trónján az ész. Ha a vallás elpusztul, vele pusztul az értelem is. Mert mindkettő alapjaiban autoritativ természetű. Mindkettő bizonyítási módszer, amely maga nem bizonyítható. S az isteni tekintély eszméjének lerombolásával egyetemben jócskán leromboltuk annak az emberi tekintélynek eszméjét, mely által egy aritmetikai osztás elvégezhető. Hosszú és makacs erőfeszítéssel próbáltuk lerángatni a főpapról a püspöksüveget, s akkor vettük észre, hogy vele együtt a feje is lejött.

A Szentírás egyéni magyarázata

Mi a probléma?

Mit mond erről az Egyház?

Mit mond erről a Biblia?

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

A Szentírást az Egyház hagyományának fényében kell magyarázni

A Szentírás nem lehet tárgya egyéni magyarázatnak

Mit mondanak erről mások?

A Szentírást az Egyház hagyományának fényében kell magyarázni

A Szentírás nem lehet tárgya egyéni magyarázatnak