www.depositum.hu - Katolikus Hitvédelem

A protestáns evangéliumi keresztények sokszor gyarapodnak lelkileg a Szent Írás pontosabb megértése által, amit mind az Írás egyéni olvasása során, mind az egyház különböző közreműködése általi különféle szentírás-magyarázatok, mint pl. egy bibliatanulmány vagy egy vasárnapi prédikáció révén érnek el. Ezek közül a magyarázatok közül sok összhangban van a Szent Katolikus Apostoli Egyház történelmi nézeteivel, néhány pedig ellentétes velük. Mindazonáltal ez az elsődleges eszköz, amelynek segítségével sok evangelikál megtanulja a keresztény tantételeket és az erkölcsi tanításokat. Ebből kifolyólag miért ne húzhatnának hasznot egy bibliatanulmányból vagy egy prédikációból úgy, hogy az Apostolok egy tanítványának vagy közvetlen utódainak írott szavait hallgatják meg, ahelyett, hogy oly valakire figyelnének, aki 20 évszázaddal távolodott el az Apostoloktól? Ezt akkor lehet elérni, ha valaki elmélyül a korai Egyházatyák írásaiban és hitében.

Kik ezek az urak (vagy hölgyek), akiket Egyházatyáknak nevezünk?

Az Egyházatya cím az ókori Egyház azon férfiainak (ill. néhány nőjének, mint pl. Spanyolországi Egeria, Kr. u. 448) jár ki, akiket négy megkülönböztető vonás köt össze: (1) állhatatos igazhitűség a tanításban, (2) példamutató életszentség, (3) az Egyház elfogadása, (4) régiség. Manapság néhány egyházi írónak is odaadják ezt a címet, akik ezeket a kitételeket csak részben teljesítik (pl. Tertullianus, Órigenész, vagy Caesareai Euszébiosz). Ezek az írók az Egyháznak tett felbecsülhetetlen szolgálataikért értendők az Egyházatyák közé. Az Egyházatyák többsége püspök volt, néhány alacsonyabb papi rangot viselt, mint pl. Szent Jeromos, és egy kevés számú laikus is van közöttük, mint pl. Alexandriai Kelemen, és talán Karthágói Tertullianus. A Katolikus Egyházban az ókor Keleten Damaszkuszi Szent Jánossal (+ Kr. u. 749), Nyugaton pedig vagy Nagy Szent Gergellyel (+ Kr. u. 604) vagy Sevillai Szent Izidorral (+ Kr. u. 636) ért véget, így a patrisztikus kor 7 évszázadot ível át.

Szent Epifániosz ezt a klasszikus értelmezését nyújtja nekünk az Egyházatyákról:

„Na már most ezek közül melyik a bölcsebb? Ez a félrevezetett ember (Áriusz), aki épp most szerezte ismertségét, és aki még él; vagy azok, akik tanúk voltak előttünk, akik a hagyomány birtokosai voltak az Egyházban, amit ők úgy kaptak az ő atyáiktól, s amely atyák szintén úgy tanulták azt az ő elődeiktől, pontosan úgy, ahogy az egyház, megkapva az igaz tanítást az atyáitól, megőrizte azt a hagyományokkal együtt, egészen a mai napig.”
Epifániosz, Panarion, 75. (Kr. u. 374-377),

Az Egyházatyák írásai

Az Egyházatyák művei változatos formákat mutatnak. Írásaik között vannak szentbeszédek a hit különböző dolgairól (pl. Szent Ágoston szentbeszédei), értekezések különböző teológiai témákról (pl. Cyprianus: A katolikus Egyház egységéről), életrajzok (pl. Szent Possidius: Szent Ágoston élete), önéletrajzok (pl. Szent Ágoston Vallomásai), hagiográfiák (pl. Szent Athanasziosz: Szent Antal élete), levelek (pl. Szent Ambrus 91 levele), történetírások (pl. Euszébiosz Egyháztörténete), exegetikai munkák (pl. Órigenész és Aranyszájú Szent János kommentárjai), patrisztikus tanulmányok (pl. Szent Jeromos: Kiváló férfiakról), és apológiák (pl. Szent Jusztinusz vértanú Apológiái). Néhány régi írásnak nem tulajdonítunk szerzőt, ilyen pl. a Didakhé, vagy a Levél Diognétoszhoz. Néhány írásnak pedig álírója van, mint pl. az Athanasziosz-hitvallás, vagy az újszövetségi apokrif művek. Néhány írásból pedig csak töredékek vannak meg (Muratori-tekercs), és sok írás fenn se maradt (Órigenész munkáinak többsége), csak más művekből tudunk róluk.

Az Egyházatyák osztályozása

Az Egyházatyák írásainak osztályozására két mód van. A legnépszerűbb mód, amikor különböző időszakokra osztjuk fel az írásokat. A másik megközelítésben az Atyákat földrajz és kultúra szerint osztjuk fel, azaz Kelet kontra Nyugat. Az első módszer rendszerint három alapvető időszakra osztja fel az Atyákat: 1) a Nicea előtti korszak (az Apostolok utáni kor Kr. u. 325-ig), 2) a Nicea utáni Egyházatyák (Kr. u. 325-451), és 3) a későbbi Atyák (Kr. u. 451-től a patrisztikus kor végéig, Kr. u. 749-ig). Az Atyák időszakokra történő felosztásának van egy másik népszerű módja: 1) Órigenész kora, amely magába foglalja az Apostoli Atyákat és az apologétákat (az Apostolok utáni idő Kr. u. 300-ig), 2) a Klasszikus, avagy Aranykor (Kr. u. 300-tól Alexandriai Cirill haláláig, Kr. u. 444-ig), és 3) az Utókorszak, amelyet néha hanyatló korszaknak is neveznek (Kr. u. 444-től a patrisztikus kor lezárulásáig, Kr. u. 749-ig). Van néhány kisebb eltérés ezeknél a korszakoknál a különböző patrológiákban és tanulmányokban. A második módszer az, amikor az Egyházatyákat két csoportra osztjuk fel: Nyugati/Latin és Keleti/Görög Egyházatyákra. Bár nem lehet az összes Egyházatyát besorolni úgy, hogy a Nyugat vagy a Kelet képviselője-e, mint pl. a kopt, a szír, az arab és az ibériai Egyházatyák esetében. A patrisztikus örökség hét évszázada különböző nyelveket, kultúrákat és földrajzi helyeket foglal magában. A teológiai témák miriádjairól szóló patrisztikus gondolatok változatosságát egyedül a Katolikus Egyház biztosítja. Az Egyházatyák egészében véve érintették a hit minden elképzelhető nézetét, egyénileg nézve azonban egy sem írt minden doktrínáról. Az idő és a körülmények gondoskodtak arról az impulzusról, hogy a különböző témák és művek ki lettek dolgozva az Egyházatyák által. Szent Ireneusz és Tertullianus átfogóan írt a hit szabályáról a számos gnosztikus eretnekség kritikái ellen, Szent Athanasziosz Jézus Krisztus istenségéről vitázott és futamította meg az ariánusokat, Cyprianus számos értekezésében írt a püspöki kormányzatról, Szent Baszileiosz az Eunomiusszal folytatott vitájában a Szentlélek istenségének kérdésében merült el, Szent Jeromos Damasus pápa kérésére lefordította a Bibliát latinra, a kappadókiaiak (Szent Baszileiosz, Nüssziai Gergely és Nazianzoszi Gergely) a Szentháromság misztériumáról írtak, és fejtették ki részletesen, Szent Ágoston pedig a kegyelemről, a szabad akaratról, a bűnről és az egyháztanról írt részletesen a manicheusok, a donatisták és a pelagiánusok elleni vitáiban. Egy Egyházatya sem írt az összes katolikus tantételről. Az Atyák egészében véve nyújtják át nekünk rendíthetetlen konszenzussal és tanúsággal a katolikus hitet.

Ellentétek

A nyelvi, kulturális és földrajzi különbségeken túl számos teológiai ellentét is volt, amelyek formálták a teológiát végig a patrisztikus korban. Néhány ellentét az Egyházon kívülről származott, mint a judaizmus, a gnoszticizmus és a manicheizmus. Ám a nézeteltérések javarésze az Egyházon belül keletkezett. Néhány belső konfliktus eretnek tanításokkal állt kapcsolatban, mint pl. az arianizmussal, a monofizitizmussal, a nesztorianizmussal és a pelagianizmussal. Ezeket az eretnekségeket az Egyházatyák apológiák, értekezések, viták és levelek formájában támadták. A végleges válaszok sok ilyen korai eretnekségre az Egyetemes Zsinatok határozatai és kánonjai, vagy különböző Apostoli Székek, elsődlegesen Róma Székének kihirdetései útján születtek meg. Néhány belső konfliktus azonban az igazhitűségen belül maradt, mint pl. a Húsvét időpontjának meghatározása, vagy a bukott keresztényekre és az eretnekek keresztségére vonatkozó események.

Konszenzus és dogmafejlődés

Az Atyák patrisztikus eszméinek sokfélesége között számos tantételben egyetértés volt, mindenféle vita vagy egyeztetés nélkül. Néhány ilyen tantétel volt, pl.: 1) az Egy Isten léte, 2) a szótériológia (üdvösségtan) és a szentségek, 3) az egyházi tekintély, 4) a menny és a pokol létezése, 5) az angyalok és démonok láthatatlan világának létezése, 6) az újjászületés vízkeresztsége, 7) a valós jelenlét az Eucharisztiában. Ám sok mai tantétel, mint pl. a Szentháromság, hosszú évek elmélkedéseinek, párbeszédeinek és vitáinak eredményeként született meg. Valójában a hivatalos definíciót megelőzően úgy tűnik, hogy sok Egyházatya nem túl nagy jelentőséget tulajdonított a Szentháromság különféle aspektusainak, sőt ellent is mondtak a definiált tannak. A meghatározást megelőzően előre várható volt a doktrinális zűrzavar, amíg az Egyházatyák a hit misztériumaival meg nem küzdöttek, hogy megpróbálják kibogozni az Egyház tantételét. Ezt a doktrinális káoszból a doktrinális letisztulásig tartó folyamatot nevezzük dogmafejlődésnek. A patrisztikus kor végére a katolikus hit sarkalatos tételeinek egy átfogó és mély tanúsága született meg. Ezek közé tartozik a Szentháromságra, Krisztus természetére, a Szentírás kánonjára, a megigazulásra és a kegyelemre, az Egyház tévedhetetlenségére, és az Istenszülőre vonatkozó tantételek, hogy csak néhányat említsünk.

Egy felhívás

Ne féljünk az Egyházatyáktól, hanem mélyüljünk el jobban bennük! Fedezzük fel, hogy mit hittek az Egyházatyák a keresztségről, az Egyházról, a megigazulásról, a Bibliáról, a hagyományról, Krisztus második eljöveteléről, a feltámadásról, és más tantételek seregéről. Alant van egy lista a legjelentősebb Egyházatyákról, hozzáfűzve egy rövid életrajz, valamint egy lista a legfontosabb írásaikról.

Apostoli Atyák

Római Szent Kelemen (+ Kr. u. 96)
Antióchiai Szent Ignác (Kr. u. 50-107)
Szent Polikárp (Kr. u. 69-166)
A Didakhé szerzője
A Barnabás levél szerzője

A Nyugat Egyházatyái

A Nyugat négy nagy Egyházatyja

Szent Jeromos (+ Kr. u. 420)
Szent Ambrus (+ Kr. u. 397)
Szent Ágoston (+ Kr. u. 430)
Nagy Szent Gergely (+ Kr. u. 604)

Az Egyház latin Atyái

Római Szent Kelemen (regn.: Kr. u. 88-97)
Szent Ireneusz (Kr. u. 130-202)
Szent Hippolitus (Kr. u. 170-236)
Tertullianus (Kr. u. 160-250)
Szent Cornelius (regn: Kr. u. 251-253)
Szent Cyprianus (Kr. u. 190-258)
Szent Dénes (regn. 259-268)
Minucius Felix (Kr. u. III. sz.)
Arnobius (Kr. u. 284-305)
Szent Pamphilosz (Kr. u. 240-309)
Lactantius (Kr. u. 250-325)
Szent I. Gyula (regn.: Kr. u. 337-352)
Poitiers-i Szent Hilarius (Kr. u. 315-367)
Szent Damasus (regn.: 366-384)
Barcelonai Szent Pacian (Kr. u. 310-392)
Elvirai Szent Gergely (Kr. u. 320-392)
Phoebadius (+ Kr. u. 392)
Szent Ambrus (Kr. u. 340-397)
Milevei Szent Optatus (Kr. u. IV. sz.)
Marius Victorinus (Kr. u. IV. sz.)
Szent Siricius (regn. 384-399)
Aquileiai Rufinus (Kr. u. 345-410)
Szent I. Ince (regn.: Kr. u. 402-417)
Szent Jeromos (Kr. u.340-420)
Szent Ágoston (Kr. u. 354-430)
Nolai Szent Paulinus (Kr. u. 354-431)
Szent I. Coelestinus (regn.: Kr. u. 422-432)
Szent Cassianus János (Kr. u. 360-435)
Lyoni Szent Eucherius (+ Kr. u. 449)
Lerins-i Szent Vince (Kr. u. 400-450)
Aranyszavú Szent Péter (Kr. u. 406-450)
Marius Mercator (Kr. u. 390-451)
Nagy Szent Leó (regn. 440-461)
Aquitaniai Szent Prosper (Kr. u. 400-463)
Marseille-i Salvianus (Kr. u. 400-480)
Szent Ennodius (Kr. u. 473-521)
Ruspei Szent Fulgentius (Kr. u. 468-533)
Arles-i Szent Caesarius (Kr. u. 470-543)
Nursiai Szent Benedek (Kr. u. 480-543)
Nagy Szent Gergely (regn.: 590-604)
Sevillai Szent Izidor (Kr. u. 560-636)

Kelet Egyházatyái

Kelet négy nagy Egyházatyja

Szent Athanasziosz (+ Kr. u. 373)
Nagy Szent Baszileiosz (Vazul) (+ Kr. u. 379)
Nazianzoszi Szent Gergely (+ Kr. u. 398)
Aranyszájú Szent János (+ Kr. u. 407)

Az Egyház görög Atyái

Antióchiai Szent Ignác (Kr. u. 50-107)
Hermász (Kr. u. 90-150)
Szent Jusztinosz vértanú (Kr. u. 100-165)
Szent Polikárp (Kr. u. 69-166)
Tatianosz (Kr. u. II. sz.)
Antióchiai Szent Theophilosz (Kr. u. II. sz.)
Szárdeszi Szent Melitón (Kr. u. II. sz.)
Athénagorasz (Kr. u. II. sz.)
Alexandriai Szent Kelemen (Kr. u. 160-215)
Órigenész (Kr. u. 185-253)
Firmilianus (+ Kr. u. 268)
Csodatévő Szent Gergely (Kr. u. 213-270)
Mezopotámiai Szent Archelaus (+ Kr. u. 282)
Tiruszi Szent Methodius (+ Kr. u. 311)
Antióchiai Szent Eustathius (Kr. u. 325 körül)
Caesareai Euszébiosz (Kr. u. 260-340)
Thmuisz-i Szent Szerapion (+ Kr. u. 362)
Nazianzoszi Szent Caesarius (Kr. u. 330-369)
Szent Athanasziosz (Kr. u. 296-373)
Nagy Szent Baszileiosz (Kr. u. 329-379)
Jeruzsálemi Szent Cirill (Kr. u. 315-386)
Nazianzoszi Szent Gergely (Kr. u. 325-389)
Afrahát (Kr. u. IV. sz.)
(Egyiptomi) Nagy Szent Makariosz (Kr. u. 300-390)
Tarzuszi Diodorosz (+ Kr. u. 390)
Nüssziai Szent Gergely (Kr. u. 331-394)
Vak Didimus (Kr. u. 313-398)
Szalamiszi Szent Epiphaniosz (Kr. u. 315-403)
Aranyszájú Szent János (Kr. u. 347-407)
Mopszvesztiai Theodorosz (Kr. u. 350-428)
Sínai Szent Nílus (+ Kr. u. 430)
Pelusiumi Szent Izidor (Kr. u. 360-435)
Konstantinápolyi Szent Proclus (+ Kr. u. 446)
Küroszi Theodorétosz (Kr. u. 393-460)
Szent I. Gennadius (Kr. u. 458-471)
Pszeudo-Dionüsziosz (Kr. u. 500 körül)
Bizánci Szent Leontiosz (+ Kr. u. 543)
Climacus (Lajtorjás) Szent János (Kr. u. 525-605)
Jeruzsálemi Sophronius (Kr. u. 560-638)
Hitvalló Szent Maximosz (Kr. u. 580-662)
Anastasius (+ Kr. u. 700)
Konstantinápolyi Szent Germanosz (Kr. u. 634-733)
Krétai Szent András (Kr. u. 650-740)
Damaszkuszi Szent János (Kr. u. 676-770)

Antióchiai Szent Ignác: Antióchia püspöke, az Apostoli Atyák egyike. Számos művet írt különféle egyházakhoz. Elítélték és vadállatok által halt meg Rómában.

Az Efezusiakhoz írt levél (Kr. u. 110 körül)
A Magnésziaiakhoz írt levél (Kr. u. 110 körül)
A Trallésziekhez írt levél (Kr. u. 110 körül)
A Rómaiakhoz írt levél (Kr. u. 110 körül)
A Filedalfiaiakhoz írt levél (Kr. u. 110 körül)
A Szmírnaiakhoz írt levél (Kr. u. 110 körül)
A Szent Polikárphoz írt levél (Kr. u. 110 körül)

Szmirnai Szent Polikárp: Szmirna (Kis-Ázsia) püspöke, Apostoli Atya. János apostol hallgatója és tanítványa volt.

Szent Jusztinosz vértanú (Róma): Katolikus apologéta és vértanú. Kis-Ázsiában és Rómában terjesztette és védte a hitet.

Szent Ireneusz (Kis-Ázsia): Lyon (Franciaország) püspöke és Polikárp tanítványa volt (aki pedig Szent János apostolé). Polemikus írásait a korai gnosztikus eretnekségek ellen irányította.

Tertullianus (Róma/Karthágó): Egy egyházi író Karthágóból. A pogányságból tért katolikus hitre, azonban életének késői felében visszatért a montanizmusba. Katolikus írásai közt vannak a legremekebb hitvédelmek, amelyeket az Egyház nevében írt.

Alexandriai Szent Kelemen: Presbiter Alexandriában, és az ottani katekumenátus vezetője.

Órigenész (Alexandria): Egy nagyhírű egyházi író Alexandriából. Felszentelt pap, és a Szentírás legkiválóbb exegétája. Az Egyház tanításának több tételének alapját fektette le, pl. a hitszabály, és Krisztus, mint az Ige megtestesülése.

Szent Cyprianus (Karthágó): Karthágó püspöke, vértanú. Életének késői felében tért meg a katolicizmusba. A legtekintélyesebb Egyházatyák egyike. Részt vett a bukott keresztények és az eretnek keresztelések vitájában.

Euszébiosz Pamphiliosz (Palesztina): Egyházi író, Caesarea püspöke. Monumentális művéből, az „Egyháztörténetből” felbecsülhetetlen bepillantást nyerhetünk az Egyház életébe, annak gyermekkorától a Kr. u. 323-as évekig.

Szent Athanasziosz (Alexandria): Alexandria püspöke és pátriárkája, Kelet négy nagy Egyházatyáinak egyike, az Egyháztanító, az „ortodoxia atyjának” nevezik, mint Jézus Krisztus istenségének fő harcosa az ariánus eretnekséggel szemben. Vitathatatlanul a Katolikus Egyház valaha is ismert legnagyszerűbb apologétája és hitvédelmezője. Püspökségének 46 évéből 17-et száműzetésben töltött, ami alatt a Niceai hitvallást védelmezte.

Az Ige emberré válásáról (Kr. u. 318)
Apológia az ariánusok ellen (Kr. u. 347)
A Nikaiai Zsinat határozatáról (Kr. u. 351)
Beszédek az ariánusok ellen (Kr. u. 362)
Ami a Riminii és a Seleuciai zsinatokat illeti (Kr. u. 362)

Jeruzsálemi Szent Cirill: Jeruzsálem püspöke, és a Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat résztvevője, Kr. u. 381-ben.

Poitiers-i Szent Hilariosz (Kis-Ázsia): Poitiers (Franciaország) püspöke, a Niceai hit védelmezője.

Nagy Szent Baszileiosz (Caesarea): Caesarea püspöke, Egyháztanító, Kelet négy nagy Egyházatyáinak egyike, Nüssziai Szent Gergely testvére, és Nazianzoszi Szent Gergely barátja. Írásaiban van szó a szerzetesi élet szabályairól, és a Szentlélek istenségének a védelméről.

Nazianzoszi Szent Gergely (Caesarea): Sasima püspöke, Egyháztanító, Kelet négy nagy Egyházatyáinak egyike, Nagy Szent baszileiosz barátja. Úgy is ismert, mint „a Teológus”. Írásai többek között híres és éleselméjű beszédeket tartalmaz a Szent Háromságról.

Nüssziai Szent Gergely (Alexandria): Nüsszia püspöke, és Nagy Szent Baszileiosz testvére. „Katekizmusa” a katolikus hit védelme.

Szent Epiphániosz (Ciprus/Szalamisz): Szalamisz püspöke, és számos eretnekség elleni író. Hasonló művet írt Ireneusz „Eretnekségek ellen” című művéhez, amelyben Epiphániosz több mint 80 eretnekséget ír le, és ismertet. Ez az ún. Panarion (azaz: gyógyszeres ládikó).

Aranyszájú Szent János (Antióchia, Konstantinápoly): Konstantinápoly érseke, Kelet négy nagy Egyházatyáinak egyike, Egyháztanító, és ragyogó igehirdető, innen a mellékneve: „Arany szájú”. Egész életét az igehirdetésnek, az írásnak és az aszketizmusnak szentelte. Nincs még egy Egyházatya, akinek ilyen kimerítően ismernénk írásait, mint az övét. Migne Patrologia Graeca-jában a 161 kötetből 18 Aranyszájú Szent Jánosé.

Szent Ambrus (Milánó): Milánó püspöke, Nyugat négy nagy Egyházatyáinak egyike, Egyháztanító.

Szent Jeromos (Stridon, Róma): Nyugat négy nagy Egyházatyáinak egyike, Egyháztanító, a Szentírás tudósa. A Vulgata bibliafordítása révén a legismertebb.

Szent Ágoston (Hippo, Afrika): Hippo (Észak-Afrika) püspöke, Nyugat négy nagy Egyházatyáinak egyike, Egyháztanító, úgy is hívják, hogy a „Kegyelem doktora”. Filozófiában és teológiában a legtekintélyesebb Egyházatya. Vitathatatlanul a legnagyobb az Egyházatyák között. Ágoston egyedül, sajátkezűleg mért három nagy eretnekségre teljes vereséget élete folyamán: a manicheizmusra, a donatizmusra és a pelagianizmusra. Ágoston a legképzettebb, a legvelősebb és a legtisztábban látó író, akit az Egyház valaha is ismert. Az összes Egyházatyánál többet írt. Sevillai Szent Izidor egyszer azt írta, hogy aki azt állítja, hogy ő elolvasta Ágoston összes írását, az „hazug”. Migne Patrologia Latina-jában a 217 kötetből 14 kötet Ágoston munkája.

A szabad akaratról (Kr. u. 395)
Mani levele ellen (Kr. u. 397)
Vallomások (Kr. u. 400)
A keresztségről (Kr. u. 400)
Hit és cselekedetek (Kr. u. 413)
Természet és kegyelem (Kr. u. 415
A Szentháromságról (Kr. u. 416)
A hit, remény és szeretet kézikönyve (Kr. u. 421)
Isten városáról (Kr. u. 426)
A keresztény tanításról (Kr. u. 426)
Retractatio (Kr. u. 427)

Alexandriai Szent Cirill: Alexandria püspöke, Egyháztanító. Hírnevét a katolikus hit védelméért szerezte, amit a főeretnek, Nestorius ellen írt.

Lerins-i Szent Vince: Pap és szerzetes, aki Lerins szigetének kolostorában élt. A hitszabályról szóló szintézisei végett híres.

Nagy Szent Leó pápa (Róma): Róma püspöke (regn. 440-461), és a Hit védelmezője. A „Tomus Leonis” (Leó könyve) volt Krisztus személyének klasszikus kifejezésre juttatása a Khalkédóni Egyetemes Zsinaton.

Sevillai Szent Izidor: Sevilla (Spanyolország) püspöke, Szent Fulgentius testvére, az utolsó latin Egyházatya.

Damaszkuszi Szent János (Szíria): Egyháztanító, az utolsó görög Egyházatya.

Bevezetés az Egyházatyákhoz