Isten országa
Jézus Krisztus igehirdetésének
központjában Isten országának
meghirdetése áll. Mit is jelent ez a szó: Isten
országa, vagy a több helyen vele szinonim Mennyek
országa? A görög kifejezés pontos
fordítása: Isten királysága
(baszileia tou theou), avagy a Mennyek királysága
(baszileia tón ouranón), de hasonló
értelemben jelenik meg más kifejezésekben, mint
pl. az Atya királysága, a Fiú
királysága, Krisztus királysága. Ezek
jelenthetnek halvány teológiai hangsúlypontokat az
értelmezésben, azonban az összes kifejezés
ugyanarról szól.
Sokan asszociálják tévesen ezt a
királyságot a Mennyországgal, pedig szóba
se jöhetne ez a párhuzam. Ez abból adódik,
hogy a Mennyek országa és a Mennyország
szótanilag hasonló alakú. Azonban
egyrészről a Mennyország végül is csak
úgy jelenik meg, hogy Menny (ouranosz), ahol nincs szó
országról/királyságról,
másrészről a Mennyek királysága
kifejezés „mennyek” tagja nem a Mennyre utal, hanem Istenre,
mivel ez Isten metonímiája. A zsidók
kerülték Isten nevének kimondását
és leírását, és inkább
körülírták azt. Azaz a Mennyek
országát Isten országa értelemben kell
értelmezni.
Jézus eme szóhasználata teljesen
új volt (az „Isten királysága” kifejezés
egyedül a Bölcs 10,10-ben található), ami azt
is jelzi, hogy valami újat mond, hogy valami eddig nem
igazán ismert dologról beszél. Előképek
találhatók az Ószövetségben, amelyek
az Isten királyságának szinonim kifejezései
(pl. „az Úr királysága”: 1Krón 28,5;
2Krón 13,8; „királyságom”,
„királyságod”, „királysága”: 1Krón
17,14; Zsolt 145, 11; Bölcs 6,4; vö. 1Krón 29,23;
2Krón 9,8), valamint az olyan helyek, ahol Isten
királyként szerepel: pl. Kiv 15,18; Szám 23,21;
MTörv 33,5; 1Sám 8,7; 12,12; Iz 6,5; Jer 8,19. Ami nagyon
fontos, Isten királysága ezeken a helyeken mindig
Izraelre vonatkozik, ugyanígy Isten mint király Izrael
királya (esetleg ez alól kivételt képezhet
a Bölcs, és Iz 6,5, ahol a föld
királyaként mutatkozik). Azonban a király
cím sose csak egy díszítő jelző, hanem az Isten
és népe közötti viszony kifejeződése,
amelyben Isten uralkodik, és a nép
szolgálatában áll. A király a
Messiás, a Megváltó rokon értelmű szava,
aki megszabadítja Izraelt, védelmezi és az
üdvösségre, az új eónba vezeti azt
(vö. Iz 33,22; 44,6; 52,7-10; Ez 20,33.37; Abd 21; Mik 2,13; 4,7;
Szof 3,15). Summa summarum: Isten Izrael királya, Isten
királysága pedig Izrael konkrét népe.
A fentiekből következik, hogy Izrael
királysága Istené ugyan, de ugyanakkor egy
konkrét, látható közösség,
ugyanúgy, ahogy az Egyház esetében mi ezt valljuk.
Isten uralkodik felette, mert az övé, hiszen Ő teremtette
(pl. Iz 43,15), és Ő választotta saját
népévé (pl. MTörv 14,2), azonban ezt az
uralmat mindig is képviselte egy vezér, vagy egy
király.
Izrael nyájának pásztora maga Isten
(pl. Iz 40,11; 49,10; Jer 13,17; Zak 10,8; stb.), azonban ezt a
gondoskodást és vezetést földi pásztor
is képviseli:
Zsolt 77.21
Mint egy nyájat, néped úgy vezetted
Mózes és Áron kezével.
Szám 27.15-20
Mózes erre így kérte az Urat:
"Uram, minden lénynek éltető Istene, rendelj
valakit a közösség fölé, aki
bevonul az élükön, kivezeti és
odavezérli őket. Ne hasonlítson az Úr
közössége pásztor nélküli
nyájhoz." Az Úr ezt válaszolta
Mózesnek: "Vedd Nun fiát, Józsuét - ő olyan
ember, akiben lélek van -, tedd rá kezedet,
állítsd Eleazár pap és az egész
közösség elé, s a szemük
láttára ruházd rá a
tisztséget. Engedj át neki egy részt
tekintélyedből, hogy Izrael fiainak egész
közössége engedelmeskedjék neki.
2Sám 5.2
Már tegnap és tegnapelőtt is, amikor
még Saul volt a királyunk, te voltál, aki vezetted
Izrael hadjáratait. S az Úr is azt mondta neked: Legeltesd
népemet, Izraelt, és légy Izrael fejedelme.
2Sám 7.7
Amíg Izrael fiaival ide-oda vándoroltam,
mondtam-e egyetlen szóval is Izrael bírái
közül, akiket pásztornak rendeltem
népem, Izrael fölé, egyetlen egynek is:
Miért nem építtek nekem
cédrusfából házat?
A föld és Izrael bírája az
úr (pl. Ter 18,25; Iz 33,22), de bírói
tisztét földi bírák is gyakorolják:
1Sám 7.15
Sámuel egész életében bíráskodott
Izrael fölött.
2Krón 19.5
Vidéken is, városról
városra bírákat rendelt
Júda minden megerősített városába.
2Krón 19.6
A bírákat figyelmeztette:
"Vigyázzatok, mit cselekesztek! Bíráskodástokkal
ugyanis nemcsak az embereket, hanem az Urat is
szolgáljátok. Azért veletek lesz
bírói működéstekben.
ApCsel 7.35
Az Isten azt a Mózest küldte
vezetőnek és szabadítónak a
csipkebokorban megjelent angyal kezével, akit megtagadtak,
mondván: Ki tett meg elöljárónkká
és bíránkká?
Ugyanígy, talán kifejezettebben, Isten Izrael
vezére, fejedelme és királya (lásd fent),
de uralkodását a király jelképezi és
gyakorolja is, hiszen maga az Úr adta át neki
trónját:
1Sám 9.17
Amikor Sámuel észrevette Sault, az
úr nyomban tudtára adta: "Ez az az ember, akiről
beszéltem neked. Ő uralkodjék népem
fölött."
2Sám 5.2
Már tegnap és tegnapelőtt is, amikor
még Saul volt a királyunk, te voltál, aki vezetted
Izrael hadjáratait. S az Úr is azt mondta neked: Legeltesd
népemet, Izraelt, és légy Izrael fejedelme.
2Sám 7.8
Ezenkívül mondd még meg
szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura:
Elhoztalak a legelőről, a juhok mögül, hogy népem,
Izrael fejedelme légy.
1Krón 28.5
összes fiaim közül - az Úr
ugyanis sok fiút adott nekem - a fiamat, Salamont
választotta ki az Úr, hogy az Úr
királyságának trónján
üljön Izrael fölött.
1Krón 29.23
Salamon - mint király - elfoglalta az
úr trónját, hogy atyja, Dávid
helyett uralkodjék. Tetszésre talált, és
egész Izrael engedelmeskedett neki.
2Krón 9.8
áldott legyen az Úr, a te Istened, aki
kedvét találta benned, és trónjára
ültetett, hogy uralkodjál, az Úr, a te
Istened szándéka szerint. Az Isten szereti ugyanis
Izraelt, és meg akarja tartani mindörökké,
azért tett meg királyává, hogy jogot
és igazságot szolgáltass."
2Krón 13.8
Most tehát ti azt gondoljátok, hogy
ellen tudtok állni az Úr
királyságának, amelyet Dávid fiainak
kezére bízott? Azért, mert nagy
tömeggel jöttetek, és veletek vannak az aranyborjak,
amelyeket Jerobeám készített nektek istenekül?
Tehát Dávid és utódai
kapják meg azt az isteni ígéretet, hogy az ők
fogják Izrael igaz népét vezetni abban a
királyságban, amit Isten megalapított. Ez a
királyság földi királyság, földi
királlyal az élén, akit azonban maga Isten vezet,
s ha nem tartja be a Törvényt és a
szövetséget, akkor védelmét megvonja tőle, s
büntetés alá vonja (vö. 1Sám 13,8-15;
15,10-30; 2Sám 12,1-12; 1Kir 11,31-39; 21,17-24).
Az ígéretben az is szerepel, hogy ez a
királyság, amely, ne felejtsük, hogy a
földön létezik, örök időkre szól:
2Sám 7.12-16
Ha aztán napjaid betelnek és
megtérsz atyáidhoz, megtartom utánad
magvadból származó utódodat és megszilárdítom
királyságát. [Az házat
épít nevemnek, én meg minden időkre
megszilárdítom királyi trónját.]
Az atyja leszek, ő meg a fiam lesz. Ha eltévelyedik, az emberek
módjára bottal fegyelmezem, s olyan
csapásokkal, amelyek az emberek fiait érik. De
irgalmamat nem vonom meg tőle, amint elődödtől megvontam.
Nem, házad és királyságod örökre
fennmarad színem előtt, trónod örökre
szilárd marad.
2Sám 7.16
… házad és
királyságod örökre fennmarad
színem előtt, trónod örökre
szilárd marad.
Zsolt 89.4-5
"Szövetséget kötöttem
választottammal, megesküdtem szolgámnak,
Dávidnak: nemzetségedet minden időkre
alapítom, trónodat minden nemzedékre
megszilárdítom."
1Krón 17.12. 14
Ő épít majd nekem házat, s
én örökre megszilárdítom
trónját… Megtartom mindörökre
házamban, országomban, és trónja
szilárd lesz örökre."
Tehát Isten egy örökké tartó
folytonosságot ígért meg Dávidtól
kezdve, amely – mivel az idő még nem teljesedett be – ma is
tart. Azonban, ahogy ez majd minden esetben így van, az
Ószövetség még korlátolt, nem teljesen
tisztán látott képei majd csak az
Újszövetségben tisztulnak meg, mikor is maga Isten
Fia nyilatkoztatja ki Isten üzenetét, hogy az
Ószövetséget ne
érvénytelenítse, hanem beteljesítse (Mt
5,17).
Azonban Izrael földi királyai, pásztorai
hűtlennek bizonyultak több esetben is (vö. 1Kir 16,25. 30-33;
2Kir 16,2kk; 21,1-9; Jer 2,8; 10,21; 23,1k; 50,6; Ez 34,1-10; stb.),
ezért Jahve maga vette kézbe a nyájat (Jer 23,1-3;
31,10; Ez 34,1-10), és olyan fejedelmet ígér
föléjük, aki igazságos, győztes és
békeszerző lesz (Iz 9,5; 32,1-5; Mik 5,1-5; Zak 9,9-10.),
és olyan pásztorokat, „akik
tudással és belátással legeltetnek”
(Jer 3,15). Az igazságos fejedelem a Messiás,
Jézus Krisztus, aki Dávid fiaként örök
időre átveszi Izrael trónját, s így
beteljesedett az isteni ígéret.
Lk 1.32-33
Nagy lesz ő és a Magasságbeli
Fiának fogják hívni. Az Úr Isten
neki adja atyjának, Dávidnak trónját,
és uralkodni fog Jákob házán
örökké, s országának nem lesz vége.
Mt 13.24.31.33.44.45.47.
A mennyek országa hasonlít ahhoz az
emberhez, aki jó magot vetett a földjébe.
A mennyek országa hasonlít a mustármaghoz
A mennyek országa hasonlít a kovászhoz
A mennyek országa hasonlít a
szántóföldben elrejtett kincshez
A mennyek országa hasonlít a
kereskedőhöz
hasonlít a mennyek országa a
tengerbe vetett hálóhoz
Mt 11.12
A mennyek országa Keresztelő János idejétől
mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.
Mt 25.1-2
A mennyek országa hasonlít a
tíz szűzhöz, akik fogták
lámpásukat, és a vőlegény elé
mentek. Öt balga volt közülük,
öt pedig okos.
Mk 4.26-29
Azután ezt mondta: "Isten országa olyan,
mint az az ember, aki magot vet a földbe. Utána,
akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy
nappal, a mag kicsírázik és szárba
szökik, maga sem tudja hogyan. A föld magától
terem, először szárat, aztán kalászt, majd
telt szemet a kalászban. Mikor a termés beérik,
rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás."
Lk 9.27
Igazán mondom nektek, hogy azok
közül, akik itt állnak, némelyek nem
halnak meg, míg meg nem látják az Isten
országát."
Lk 13.19
Hasonlít a mustármaghoz,
amelyet egy ember fogott és elvetette a kertjében. Kikelt,
és hatalmas fává terebélyesedett,
úgyhogy az ég madarai tanyáztak ágai
között."
Mt 12.28
De ha én Isten Lelkével űzöm ki a
gonosz lelkeket, akkor már elérkezett
hozzátok az Isten országa.
Mk 1.15
és mondta: "Beteljesedett az idő, és már
közel van az Isten országa. Tartsatok
bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”
Lk 11.20
De ha én az Isten ujjával űzöm ki a
gonosz lelkeket, akkor már közel van
hozzátok az Isten országa.
Lk 17.21
Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt
van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek
van.
Jel 1.6
Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s
Atyjának, az Istennek országává
és papjaivá tett bennünket.
övé a dicsőség és a hatalom
örökkön-örökké! Amen.
Jel 1.9
én, János, a királyságban
(= országban / ugyanaz a görög szó) és a
türelmes várásban testvéretek
Jézusban, és az üldöztetésben
társatok, a Patmosz nevű szigeten voltam, az Isten szava miatt,
és Jézus tanúságtétele miatt.
Jel 5.10
Istenünk országává
és papjaivá tetted őket, és
uralkodni fognak a földön.
(Top)