A pápa tekintélye és Róma primátusa

Mit fogad el az Orthodoxia?

írta:
Szász Péter Domonkos

 

Protestánsokkal folytatott disputa során többször hangzott el a pápaság ill. Róma püspökének primátusa ellen azon érv, hogy „az orthodoxok is elfogadják a Szent Hagyományt, mint a hit zsinórmértékét, mégsem fogadják el Róma primátusát és a pápa tekintélyét”, s ebből az következik, hogy „a katholikus Egyház meghamisította a Szent Hagyományt, így jogos volt a reformáció”.

A katholikus válasz erre az első látásra fogas, ám mégis könnyen cáfolható kérdésre a következő:

1. A XVI. században föllépő hitújítók, nem a Szent Hagyomány (amelynek csak egy része a leírt Szent írás) védelmében léptek föl, hanem egy addig szinte ismeretlen, ill. már addig is elítélt tanítást hirdettek, miszerint a hit egyetlen zsinórmértéke (kánonja) a Szent írás, a Biblia: meggyőződésük szerint az apostolokkal lezárult kinyilatkoztatás egésze benne található, s ennek hiteles magyarázata nincs alárendelve látható egyházi tekintélynek. Ebben áll a „sola Scriptura” doktrína lényege. Ennek folyománya lett az, hogy a szubjektív írásértelmezés folytán mára már több tízezer felekezetre oszlott a protestáns tábor, és alapvető kérdésekben sincs egyetértés az egyes „evangéliumi” gyülekezetek között. Ezek ugyanis nemcsak látható szervezetileg nem alkotnak egyetlen „látható Egyház”-at, hanem még a hitben egy „láthatatlan Egyház”-zá sem állnak össze, hisz van gyülekezet, mely tagadja a Biblia alapján Jézus istenségét, van, amely elismeri a szodómikus (homoszexuális) kapcsolatokat, van, amelyik a szombatot üli meg újra, van, amelyik a vasárnapot, van amelyik fogyaszt alkoholt, van, amelyik nem. Azaz még a „láthatatlanság” szempontjából, a hitegység szempontjából sem helytálló a „sola Scriptura”-elv.


2. Az a vád, miszerint „ha igaz lenne a katholikus tanítás a Szent Hagyományról” nem állna fönn, hogy „az Orthodoxia, s így az első évezred keresztyénsége semmit sem tud a pápai tekintélyről, primátusról és tévedhetetlenségről” megdől. Méghozzá nemcsak azon katholikus álláspont által, hogy maga a Szent írás, és az első évezred egyháztörténete (részletesen lásd itt és itt) mond ennek ellent (mely azt bizonyítja, hogy a VIII. század végétől kezdődött erőteljes formában a primátus tagadása egyes bizánci theológusok részéről); hanem azáltal is, hogy a jelenkor ill. a közelmúlt legjelesebb orthodox gondolkodói és theológusai a pápaság intézményét már nem „latin gőgnek”, „eretnekségnek” titulálják, hanem elismerik annak reális meglétét már az első évezredben. Ez a fajta „primátus” vagy „prioritás” szerintük is egyetemes elismertségnek örvendett az osztatlan Egyházban.

Sajnos ez a vád - képzetlenség, tájékozatlanság, korunk hitbeli zűrzavara miatt - nem egyszer jó szándékú katholikusok részéről is elhangzik. Ők a következő támpontokat vegyék figyelembe, ha magukat katholikusnak vallják:

1. Ha valaki katholikus, akkor tárgyi valóságában azért az, mert a katholikus hitszabályt hiszi és vallja, azaz a következőt: „Hiszem és vallom mindazt, amit a katholikus Anyaszentegyház elém tesz, hogy higgyem.”

2. A katholikus Anyaszentegyház rendkívüli tanítóhivatalán keresztül a Szent Lélek megerősítette azt az igazságot, hogy Péter joghatósági primátussal bírt minden egyes hívő felett közvetlenül is, méghozzá nem emberi hagyomány, hanem isteni jog - Jézus Krisztus rendelkezése - folytán. Ezen kívül megerősítette azt is, hogy ez a fajta primátus Róma püspökének személyében öröklődik, mint az Egyház szervezeti egységének „kőkemény” biztosítéka. Dogma lett továbbá az is, hogy Jézus Krisztus tévedhetetlenséget is ígért Péternek (hit és erkölcs kérdésére nézve, ha „ex cathedra Petri” nyilatkozik), s ebben is utóda Róma mindenkori püspöke. Ez nem barokk cicoma, hanem olyan dogma, mely a Szent Hagyomány (közte első helyen a Szent írás) és az ősegyházi kor tanúságával is összhangban van. Aki ezeket nem vallja, nem hirdetheti magáról, hogy katholikus.

3. Hogy ez egy „természetes emberi képződmény és fejlődés terméke” lenne, pedig katholikus számára azért nem tartható, mert a benső - lényegi - dogmafejlődés, mint eretnek tévtan elítélést nyert, szintén az I. Vatikáni Zsinaton:

„Dei Filius” kezdetű hittani rendelkezés a katholikus hitről; III. kanón a hit és értelem viszonyáról

„Aki lehetségesnek mondja, hogy az Egyház által előadott dogmák majd a tudomány előrehaladtával attól eltérő értelmet nyerhetnek, mint amilyet az Egyház azoknak tulajdonított és tulajdonít: legyen kiközösítve!”

Részletek az angolul megjelent „PéTER PRIMáTUSA: Egyháztani tanulmányok a korai egyházról” c. műből, mely John Meyendorff szerkesztésében látott napvilágot a Szent Vlagyimir Szeminárium Kiadója gondozásában, 1992-ben.

A könyv itt megrendelhető angolul.


Három sarkalatos tézist idézek a műből, melyből kettő a negyedik, egy pedig az ötödik fejezetében található.

1. TéZIS

Nyikolaj Afanassieff: „Az egyház, mely a szeretetben elnököl.”

 4. FEJEZET

(91 - 143. oldal)

[A szerző (+1966) a párizsi Orthodox Theológiai Intézet kánonjogi és egyháztörténeti professzora volt.]

 

Péter és Pál, a „két dicsőséges apostol”

Az Orthodox Egyház nem rendelkezik rendszeresen kifejtett, dogmákba rendezett tanítással az Egyház kormányzatáról, következésképpen elegendő érvvel sem arra, hogy cáfolja az egyetemes primátus tanítását.

„Ha általánosságban tanulmányozzuk a primátus problémáját, és speciálisan Róma primátusát, nem szabad, hogy polémikus szenvedélyek irányítsanak bennünket: a probléma abban áll, hogy megnyugtató feleletet adjunk önmagunk és az orthodox theológia számára a kérdésben. A probléma megoldása sürgős, mivel az orthodox theológia nem alkotott semmiféle rendszeres tanítást az egyházkormányzatról. Jóllehet valamiféle tanítással rendelkezünk arról, hogy az Egyetemes Zsinat látható, normatív szerve az Egyház kormányzásának, de azt látjuk jelenleg, hogy e tanításunk nem elegendő, hogy megdöntse a katholikus tanítást a primátusról.”

(Afanassieff, 92. oldal)

2. TéZIS

uo.

A legkorábbi egyházatyák elismerték Róma primátusát, és az orthodox gondolkodók, theológusok legjobbjai is elismerik ezt.

Római Szent Kelemen (Kr.u. 96 körül)

„Nézzünk szembe a tényekkel! Tudjuk, hogy Róma Egyháza ’a prioritással bíró egyház’ helyzetében volt már az első század végére. Ebben az időben kezdődött csillagának fölemelkedése a történelem égboltjára, mint annak legkiválóbban tündöklő fényessége… Ez már megjelenik a Rómaikhoz írt levélben, ahol olybá tűnik, hogy Róma kapja azt a hivatást - mint valami nagyon fontos küldetést -, hogy a többi egyház élére álljon. Maga Szent Pál a tanúja, hogy a rómaiak hite az egész világon elismert. (Róm 1: 8)… Van egy okmányunk ezen kívül, mely a legkorábbi hitelt érdemlő bizonyítéka annak, hogy Róma egyháza az autoritás (egyházkormányzati, pásztori tekintély) rendkívüli helyzetében volt ebben a korszakban. Ez a dokumentum Római Szent Kelemen levele… Ismeretes, hogy Kelemen a Római Egyház ’vezetője’ volt…”

(Afanassieff, 124. oldal)

„A levél egy kimért fogalmakba öntött exhoratio (buzdítás) alakját ölti fel; de ugyanakkor világosan mutatja, hogy Róma Egyháza döntő súlya mellett is körültekintő volt Korinthosz Egyházára nézve, midőn beleszólt az általa figyelemmel kísért korinthoszi, belső eseményekbe. Tehát Róma Egyháza az első század végére felmutathat egy bizonyítékot a saját prioritásáról, mint a más egyházakban történt viták döntőbírája. Figyelembe veendő az, hogy a Római Egyház nem érezhette kényszerítve magát, hogy csináljon egy ügyet annak bizonyítékaként, hogy ’önkényeskedő beleszólásokat’ igazoljon véle, ahogy ma tekintünk a más egyházak benső ügyeibe való beleszólásra egy másik által. Ennek a prioritásnak az alapjairól, bizonyításáról nem mond semmit a Kelemen-levél… úgy tűnik, Rómának nem voltak kétségei afelől, hogy prioritását vita nélkül elfogadják.”

(Afanassieff, 125-126. oldal)


Antióchiai Szent Ignác (Kr.u. 110 körül)

„Antióchiai Szent Ignác írásaiban találjuk az első közvetlen bizonyítékot a Római Egyház prioritására. Róma Egyházáról szólva Ignác két vonatkozásban használja a ’mely elnököl’ kifejezést… A Római Egyház - ’mely elnököl a szeretetben’ - az, akin a szereteten alapuló egyetértés nyugszik a helyi egyházak között. A kifejezés ’mely elnököl’ görög értelme vitathatatlan; hímnemben használva a püspökre utal, mint a helyi egyház fejére, ki ’az első helyen’ foglal helyet az eucharisztikus összejövetelen, mely a központi ülést, széket jelöli. Ő valóságosan az egyháza elnöke… Ignác leírja, hogy a helyi egyházak összegyűlnek közös eucharisztikus liturgiára, ahol minden egyháznak, azaz püspökének megszabott helye van (ülésrend), és Róma Egyházáé a szék, mely az ’első helyet’ foglalja el mind közül. Tehát - mondja Ignác - Róma Egyháza valóságosan bírja a prioritást a szerető egyetértésben egyesült egyházak teljes közössége felett… Korszakában nem volt más egyház, mely igényt tartott volna arra a szerepre, melyet Róma Egyháza birtokolt.”

(Afanassieff, 126-127. oldal)


Lyoni Szent Irenaeus (Kr.u. 180 körül)

„Más bizonyítékot is találunk Róma helyzetére nézve Iraeneus, lyon-i püspöknél. Fő műve - Adversus Heareses - tartalmaz egy híres passzust, mely sok, komoly vitát kiváltott. Vitathatatlanul ez a legfontosabb dokumentum valamennyi közül, mely Róma Egyházának a többiek között elfoglalt helyzetére fényt vet… Iraeneus az apostolok Szent Hagyományára hivatkozik az eretnekek tévedéseivel szemben. Ez a hagyomány - mondja - minden helyi egyházban megőrződött a püspöki jogfolytonosság által. Véleménye szerint lehetetlen ezt a bizonyosságot minden egyes helyi egyházban végigvezetni, ezért arra szorítkozik, hogy egy püspöki széket, méghozzá Róma püspöki székét veszi lajstromba, azt az egyházat, melyben az egész emberiség számára hirdetett Apostoli Hagyomány és Hit biztosan megőrződött az ő koráig… Irenaeus úgy gondolta, hogyha arra szorítkozik csupán, hogy egy bizonyos egyház, ti. a Római Egyház áthagyományozódását lajstromba veszi, eleget tesz valamennyi helyi egyház püspökutódlása bizonyításának. A Római Egyház választásának indítékául a következőt hozza föl: ’itt csak a legnagyobb, a legrégibb és mindenki előtt ismert egyháznak, annak, amit a két dicsőséges apostol Péter és Pál Rómában alapított és szervezett, az apostoloktól átvett hagyományát s a püspökök sorozata révén egészen napjainkig hirdetett hitét ismertetjük.’…”

„Ireneus kitart véleménye mellett, hogy bárki, aki az igazságot keresi, az Apostolok Hagyományában találhatja csak meg, melyet minden helyi egyház megőrzött. Fel kell tételeznünk, hogy tanítása szerint az ’Apostoli Hagyomány és Hit, mely az egész emberi nem számára hirdettetik’ a Római Egyházban a többinél jobban megőrződött, vagy legalább is egy sokkal kézzelfoghatóbb úton.Később, Irenaeus megjelöli ezt az Egyházat - Róma - melyhez minden más egyháznak ’conveniálnia’ kell. Úgy gondolom, hogy valószínűleg a ’convenio’ értelme itt ’valakihez fordul/folyamodik’ ’segítségét kéri’ jelentéssel bír. Ezek után a következő észrevételt tehetjük: minden helyi egyháznak Rómához kell folyamodnia… Ez a passzus Ireneusnál (AH 3. 4: 1) megvilágosítja a Róma Egyházáról tett megjegyzésének jelentését: ha vita van egy helyi egyházban, az adott egyháznak Róma segítségét kell igénybe vennie azért a Hagyományért, mely minden egyes egyházban megőrződött.”

(Afanassieff, 128. oldaltól)

„Róma hivatása (a „prae-niceai periódusban”) abban állt, hogy a döntőbíró szerepét játszotta vitás kérdések lezárásában, mint az elé tett tanítások igaz/hamis voltának megállapítója. Róma valóban az a központ volt, hová mindenki fordult, ha tanításának az Egyház lelkiismeretével (consensus) való összeegyeztethetőségét próbára akarta bocsátani. Nem számolhattak sikerrel, kivéve, ha ez az egy feltétel - Róma Egyháza elfogadja tanításukat - teljesül, mivel Róma elutasító döntését a többi egyház mind figyelembe vette. Számos ilyen eset ismeretes…"

(Afanassieff, 133. oldal)


Carthágói Szent Cyprián (Kr.u. 250 körül)

„… Tanítása értelmében valóban volt egy kizárólagos püspök, mint az Egyetemes Egyház feje… Cyprián szerint minden püspök bírja Péter trónusát (köztük Róma püspöke), de Péter széke a ’par exellence’ péteri trónus. Róma püspöke közvetlenül Péter örököse, míg a többiek csupán közvetetten, és a legtöbbször Róma közvetítésével. Ezután hangsúlyozza Cyprián, hogy Róma Egyháza a gyökere és kútfője a Katholikus Egyháznak. (Ecclesiae Catholciae matricem et radicem Roma est.) A téma gyakran ismétlődik Cyprián több írásában, és konklúziójához kétség nem fér: számára Róma széke ’ecclesia principalis unde unitas sacerdotalis exorta est’. (A legfőbb egyház melytől az egyházi rend egysége ered.)

(Afanassieff, 98-99. oldal)

3. TéZIS

Alexander Schmemann: A primátus eszméje az orthodox egyháztanban.

5. FEJEZET

(145 - 171. oldal)

[A szerző (+1983) a Szent Vlagyimir Szeminárium elöljárója volt (1962 és 1983 között), ahol egyháztörténetet és liturgikát oktatott.]

 

Péter és András - Róma és Bizánc testvérisége

Nincs kétség afelől, hogy a Katholikus Egyház egyetemes primátusban való hite tárgyilagos vizsgálatának nyilvánvaló tanúsága az, hogy a Rómában való egység és egyetértés az ökumenizmus központjában van, és az Atyák és Egyetemes Zsinatok egyöntetű tanúsága is ez, melynek tagadása csak a színtiszta Róma-ellenes előítéletekben gyökerezik.

„Végül eljutottunk a primátus legmagasabb és végleges alakjához: az egyetemes primátushoz. Hosszú ideig Róma-ellenes előítéletek vezették az orthodox egyházjogászok többségét, akik egyszerűen tagadták bármilyen primátus múltbeli létét, avagy jelenkori szükségességét. Ám a kánoni hagyományok tárgyilagos tanulmányozása nem hagy kétséget afelől, hogy a helyi ’egyetértés központjain’ avagy primátusain túl, az Egyház ismerte az egyetemes primátust is…”

„Lehetetlen azt állítani, hogy - a helyi primátusok megjelenése előtt - az Egyház már fennállásának első napjaitól kezdve ne rendelkezett volna az egység és egyetértés ökumenikus központjával. Az apostoli és zsidó-keresztény időszakban ezt Jeruzsálem Egyháza bírta, majd később - Antióchiai Szent Ignác megfogalmazása szerint - ’az agapén elnöklő’ Róma Egyháza. Ezt az alakját és meghatározását az egyetemes primátusnak tartalmazza Afanassieff testvér kimerítő elemzése, ezért felesleges ismétlésbe nem bocsátkozunk. Továbbá nem áll szándékunkban fölhozni az Atyák és az Egyetemes Zsinatok összes egybehangzó tanúságtevését, melyek elismerik Rómát, mint a rangban elöljárót, és az egyetemes (ökumenikus) egyetértés központját.”

„Kizárólag a ferdítő vitairodalom az egyetlen, mely ezeket az egybehangzó és jelentős tanúságtételeket ignorálja. Ez történt minálunk, s bár lehet arról vitatkozni, hogy a katholikus történészek és theológusok az előterjesztett bizonyítékokhoz mindig jogi vonzatokat adva eltorzították-e azt vagy sem, ez nem jogosítja fel önmagában az orthodox opponenseiket, hogy szisztematikusan bagatellizálták a primátus mellett érvelő nyilvánvaló bizonyítékaikat. Az orthodox theológia még mindig adós a primátus - első évezredbeli Egyházban betöltött - szerepének valós orthodox kiértékelésével, mely mentes a polémikus vagy apologetikus túlzásoktól.”

(Schmemann, 163-164. oldal)
 

**************************************

„Milyen lelki énekkel dicsérjük Pétert és Pált?
Az istentelenséget legyőző és fáradhatatlan ajkakat;
A Szent Léleknek félelmetes kardjait;
Róma dicső ékességét, az egész
Földkerekség gyönyörűségét?
Az új Szövetségnek Isten-véste kőtábláit,
Amelyeket a Sionon hirdetett ki Krisztus,
Akié a nagy irgalom.”

„Magasztalunk benneteket, Krisztus apostolai:
Szent Péter és Szent Pál, akik az egész világot
Tanításaitokkal megvilágosítottátok, és a Földnek
Minden határait Krisztushoz vezéreltétek!”

(Részlet a bizánci liturgiából)

 

(Fel)