Az evangéliumok történetisége

Az evangéliumok apostoli szerzősége, Kr. u. 70 előtti keletkezésük, illetve a Máté-evangélium elsősége

V. MÁTÉ EVANGÉLIUMÁNAK KELETKEZÉSI IDEJE

Közel 2000 éve tartják azt, hogy Máté apostol az evangéliumát Jeruzsálemben írta meg, mielőtt a várost Kr. u. 70-ben lerombolták volna. A modern könyvek magyarázataiban azonban a mű megírását mégis egy későbbi időszakra tették át, aminek semmi más oka nem volt, minthogy így tudták csak összhangba hozni a feltételezett márki prioritásukkal, hiszen időt kellett hagyniuk Márk megírása (amit ők 65-70 tájára tesznek), elterjedése, illetve a Máté-evangélium megírásakor történő felhasználása között. Így egy pusztán feltételezett elemen (a "Q"-létezésén) nyugvó, ugyancsak pusztán feltételezett elmélet (a márki prioritás) alapján akarták meghatározni a Máté-evangélium megszületésének időpontját. Ha azonban önmagukban vizsgáljuk meg a keletkezésre utaló jeleket, vagyis ezen előfeltételezések nélkül, akkor viszont kétségtelenül az ókori történetírók tanúsága igazolódik be. Ez a fejezet néhány olyan nyomra fog rávilágítani ebben az evangéliumban, amelyek a megírásának hozzávetőleges dátumára vonatkoznak, hogy ezzel is alátámasszuk azt az ősi hagyományt, miszerint az evangélium megírásának háttere Palesztina és Jeruzsálem volt a 70-es évek előtt. Ezek a bizonyítékok másodsorban pedig ismét csak a márki prioritás elméletét cáfolják, hiszen ha Mátét 70 előtt írták le, akkor nem lehetett Márk a forrása.

A Márk után megszülető, és azt alapjául tekintő Máté evangélium kialakulási folyamata már önmagában fából vaskarika.^[73] Gondoljuk csak át! Márk evangéliuma minden jel szerint Rómában készült, Mátéé pedig a Közel-Keleten (a márkisták is főként Antiochia városát javasolják). Tehát a márki priorista elmélet szerint Jézus szavai és tettei, az Ő örömhíre a szájhagyományon keresztül Palesztinából elindult Rómába, ahol is átalakult egy görög nyelvű, a hellenista világba és kultúrába pontosan beillő evangéliummá, amit egy lényegében "jelentéktelen", görögül rosszul fogalmazó, keresztény hívő (Márk) írt le. Ez az irat aztán - rendkívül gyorsan - annyira népszerűvé vált az Egyházban, hogy "visszaindult", immár írott és számtalanszor átmásolt formában Palesztina, a krisztusi hagyományok bölcsője felé. Ott aztán azért, hogy az itteni zsidókeresztényeknek is legyen saját evangéliumuk, ezt az anyagot veszik alapul, ám telerakják arám és héber nyelvű kifejezésekkel, zsidós utalásokkal, ószövetségi idézetekkel; vagyis a hellenistává "átalakított" evangéliumot "visszaalakítják" a zsidó vallás és kultúra kívánalmai szerint. És mindezt 15-20 éven belül. Ez sokkal inkább tűnik nevetségesnek, mint "tudományosnak".

A környezet

A Krisztus halála után megszülető új keresztény közösségnek úgy kellett szavakba öntenie álláspontját, hogy közben figyelembe kellett vennie a körülötte folyó dolgokat, a történelmi, kulturális, szellemi környezetet, szokásokat, nyelvet, vagyis a "reáliákat". Tehát szem előtt kellett tartaniuk a héber Szentírást, a Törvényt, a templomi áldozatot, a megtisztulási szertartásokat, a szombatot, a farizeusokat, a szadduceusokat, a közösség elfogadását, a szamaritánusokhoz és a pogányokhoz való viszonyukat, a belső fegyelmet, a böjtöket, az imákat, a házasságot, a válást és a cölibátust. Ha végigolvassuk Máté fejezeteit és verseit, akkor éppen az tárul a szemünk elé, hogy ez hogyan is történt. Emiatt van ennek az evangéliumnak annyira zsidós jellegzetessége, és ez mutat rá arra is, hogy minden bizonnyal ebben az időben és ezen a helyen írták. Számos példa van arra, ami erre a korai palesztinai eredetre és háttérre utal:

5,18: A törvény betöltése.
Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy ióta vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik.

5,23-24: Áldozatokat vinni az oltárra.
Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat.

5,34-35: Jeruzsálemre esküdni.
Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: . Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa.

23,16-22: A Templomra és az oltárra esküdni.
Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: "Ha valaki megesküszik a templomra, az semmi, de aki megesküszik a templom aranyára, az kötelez." Ti ostobák és vakok! Mi a nagyobb, az arany, vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? És azt mondjátok: "Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de aki a rajta levő ajándékra esküszik, az kötelez." Ti vakok! Mi a nagyobb, az ajándék, vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Hiszen aki az oltárra esküszik, megesküszik az oltárra és mindenre, ami rajta van. S aki a templomra esküszik, megesküszik a templomra, és arra, aki benne lakik.

23,27: Fehérre meszelt sírok.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlítotok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a holtak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.

10,6 és 15,24: Izrael házának elveszett juhai.
Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz!
Ekkor így szólt: "Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz."

15,22: A szamaritánus asszony.
És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá.

24,20: A szombat.
Imádkozzatok azért, hogy menekülésetek ne télen, és ne szombaton legyen.

19,28: A tizenkét törzs.
... amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét.

Lukács és Márk/Péter elsősorban pogány hallgatóságnak címezte evangéliumát, és el is hagyta ezeket a témákat, hiszen számukra mindezek érdektelenek voltak.

Máté evangéliuma teljes tudatában van annak, hogy a zsidók "a Törvény" szerint éltek. Ötven alkalommal használ olyan "jogi" szavakat, mint "igaz", "bíró", "törvénytelenség", "méltó", "ítélet". Lukács ezeket huszonnégyszer használja, Márk pedig csak kétszer!^[74]

Máté ír a szombatról (24,19-20), viszont a párhuzamos részekben Lukácsnál (21,23) és Márknál (13,17) ez hiányzik. Ismét azt láthatjuk itt, hogy az Egyház távolodik a zsidó gyökerektől.
Máté feltételezi olvasóiról, hogy ismerik az írástudók, a farizeusok, a heródiánusok és a szadduceusok nézeteit és szokásait. Sohasem magyarázza meg, hogy kik ők, ami pedig elvárható lenne, ha egy vegyes, zsidó-pogány hallgatósága lett volna az első század végén^[75].

Összevetve a Mt 15,1-2 és 15,22-ben lévő két történetet a Mk 7,2-4 és 7,26-tal, azt látjuk, hogy Márk szükségét érzi annak, hogy ő megmagyarázza a "kézmosást" és a kánaánita nemzetiségét. Máté palesztinaiaknak írt, ezért nem volt erre szüksége. Ha Máté Kr. u. 85-ben írt volna a főként pogány olvasóinak, és evangéliumát Márk evangéliumára alapozta volna, akkor miért hagyta volna ki ezeket a Márk által adott hasznos magyarázatokat?

Szorgalmasan tárgyalja a keresztény zsidók problémáit, míg a pogányokról tudomást sem vesz, pedig ők Kr. u. 85-re már elözönlötték az Egyházat.

Nyelv

A fő teológiai fogalmak Máté evangéliumában feltételezik, hogy a hallgatóság jól ismeri az Ószövetséget, és olyan fogalmakat használ, amely a görög gondolkodásmódtól idegenek:

9,14-15 menyegzői sátor (a menyegzői sátor fiai = násznép);
25,1-13 vőlegény;
22,1-14 menyegző.

A görögök, Arisztotelésznek köszönhetően, már ismerték a "faj, fajta" szót, de a héberben hiányzott ez a fogalom. Ott úgy fejezték ki magukat, hogy "ember fia", "ökör fia", "varjú fia", stb. Tresmontant ezt részletesen megvizsgálta^[76]. További nyelvi sajátosságokat a következő fejezetben fogunk megvizsgálni.

"Anakronizmusok"

Máté a 16,1-12-ben egy hosszú szakaszban négyszer lehordja a farizeusokat és a szadduceusokat. A kapcsolódó márki szakaszban (8,11-27) azt látjuk, hogy a farizeusok említése kettőre csökkent, és a szadduceusokat meg sem említi. Ha Máté másodikként írt volna, akkor miért duplázta volna meg az utalásokat a farizeusokra, és illesztette volna be még négyszer az "és a szadduceusok" kifejezést? Ne felejtsük, hogy Kr. u. 85 körül a szadduceusok már nem is léteztek! Ugyanezt a kérdést tehetjük fel, hogy Máté miért foglalkozik Kr. u. 85-ben a fél-sékel templomadóval (17,24-27), ha már tizenöt éve megszűnt az létezni?

A jeruzsálemi Templom lerombolása.
(Francesco Hayez - 1867)

A templomadó a zsidók belügye volt, amelybe a római hatóságok nem szóltak bele.^[77] Csak Jeruzsálem és a Templom pusztulása után lett másként, mert azután Vespasianus császár a zsidó templomadót új adóval cserélte le, amelynek bevételei a Rómában lévő capitoliumi Jupiter-templom bevételeihez kerültek.^[78] A Misna ("Sekel" 8,8) azt mondja, hogy a templomot érintő törvények "csak addig érvényesek, amíg a templom áll.". Ez az időben pontosan meghatározható intézkedés a kutatásban a legfontosabb utalások egyike, amely Máté evangéliumának 70 előtti datálására vonatkozik. Egy ilyen elbeszélést leírni vagy kitalálni akkor, amikor már nem állt a templom és nem létezett templomadó sem, nemcsak értelmetlen lett volna, hanem ostobaság is. Ennek csakis akkor van értelme, ha egy olyan időszakban került az evangéliumba, amikor a zsidóknak és a zsidókeresztényeknek még nem kellett feltenniük azt a kérdést, hogy hogyan kell egy olyan templomhoz viszonyulniuk, amely már nem is létezik.

Ugyanilyen értelmetlen lett volna 70 után olyan gyakorlati tanácsokkal szolgálni a gyülekezet számára, amelyek a már lerombolt Templomot vagy Jeruzsálemet érintik (pl. lásd fenn is: 5,23-24.35; 23,16-22).

Jézus próféciái

Máté evangéliuma tele van olyan példákkal, amelyekben azt állítják, hogy Krisztus a zsidó próféciák beteljesedése (pl.1,22; 2,15; 2,17; 4,14; 8,17; 12,17; 13,35; 21,4; 27,9). Beszámol a Templom függönyének kettéhasadásáról is (27,51), azonban Krisztus legnagyobb próféciájának - a Mt 24. fejezetében leírt - beteljesedéséről - a Templom lerombolásáról - semmi konkrétat nem mond.

A tanítványok tudták, hogy Krisztus ismeri a jövőt, és kérdéseket is tettek fel neki. Krisztus azonban figyelmeztette őket, hogy ne ezzel foglakozzanak (Jn 21,22). Válaszolt nekik, de a keresztények tanácstalanok voltak kezdettől fogva, hogy ezek a próféciák vajon a közeljövőre vagy a világ végére vonatkoznak-e. Ez a homály vagy szándékos volt Krisztus részéről, vagy az apostolok zavarodtak össze, nem tudjuk. Azonban tudjuk, hogy a prófécia fő adata a templom és Jeruzsálem lerombolása negyven év múlva beteljesült. Ez az esemény mind a korabeli zsidók, mind a keresztények számára rendkívül sokkoló volt.

Ha Máté 70 után írt volna, akkor miért nem élt azzal az alkalommal, azzal az úgymond "adu ásszal", hogy kifejtse ill. megvilágítsa beszámolójában Krisztus szavait? (Az ún. Jeruzsálem-próféciákkal egy másik fejezetben bővebben is foglalkozni fogok.)

Itt említem meg azt az érdekes körülményt is, ami mindhárom szinoptikus evangéliumra vonatkozik, vagyis a Jézus által elrendelt menekülést Jeruzsálemből, illetve Júdeából, amikor "látjátok, hogy a pusztító gyalázat, amelyről Dániel próféta beszélt, ott áll a szent helyen" (vö. Mt 24, 15-22; Lk 21,20-24; Mk 13,14-20). Jézus parancsa egyértelmű: "Fussatok a hegyekbe!" Máténál pedig az is szerepel, hogy városról városra meneküljenek Izraelben (10,23). A zsidókeresztények valóban elmenekültek Jeruzsálemből, illetve Júdeából, amikor Kr.u. 66-ban a zsidók lázadást indítottak a rómaiak ellen, és csak több évvel 70 után tértek vissza császári engedéllyel. Csakhogy a keresztények nem a hegyekbe menekültek, és még csak nem is Izrael valamelyik városába, hanem Pellába, egy mély völgyben fekvő városba Transzjordániában. Egy ellenséges környezetben - amikor mindenki fogást próbált találni a keresztényeken - aligha elképzelhető, hogy egy ilyen "engedetlenséget" leírnának - hárman is - az esemény után.^[79]

A Mt 12,38-42 szerint Jézus Jónás történetét mondja el jelként a hitetlen zsidó nemzedéknek. A történet lényege (lásd Jónás első és második fejezetét), hogy a pogányok igazakká válhatnak, míg a választott nép keményszívű marad. A három nap a cetben epizódja alá van rendelve ennek a fő történetnek. Ha Máté a század vége felé írt volna, amikor a pogányok már beözönlöttek az Egyházba, akkor biztos, hogy bemutatta volna a prófécia teljes megvalósulását^[80].

Mt 16,28; Lk 9,27; Mk 9,1 Egy ilyen mondatot is túl kockázatos, ill. félreérthető lett volna továbbhagyományozni egy olyan időpontban, amikor a jelenlevők többsége - elsősorban Péter - már meghalt.^[81]

Mindezek annak a jelei, hogy Máté írása Kr. u. 70 előtti.

Pál apostol levelei

Orchard kimutatta, hogy Pál Kr. u. 50-ben írt tesszalonikai levelei Máté evangéliumának a hatása alatt állnak. Orchard így ír: "Ugyanazt a tanítást találjuk, ugyanazokat a metaforákat és hasonlatokat, és ugyanazokat a kulcsszavakat, ami szerfelett érdekes." A 4,16-ban két szó kivételével ugyanazokat a szavakat használja, ugyanolyan sorrendben. A sorrend nem ilyen szoros a második levélben, azonban az összes szó megtalálható a 24. fejezetben és a 25. fejezet kezdetén.

Fontos megjegyezni, hogy ez nem egy hagyománydarab párhuzamai, hanem közvetlen párhuzamok, amelyeket a másik két evangélistánál nem találunk meg. Ezek nagyon erős igazolások arra nézve, hogy Pál Kr.u. 50 táján már ismerte Máté evangéliumát, és tudott belőle - ha nem is teljesen szó szerint - idézni.

A Mátéra való visszaemlékezés további nyomós érvei találhatóak meg a Gal 1,12.16-ban és az 1Kor 7,1skk. és a 9,14-ben^[82]. Ezek további komoly bizonyítékok arra, hogy Máté írása, ráadásul görög nyelvű írása Kr. u. 50 előtti.

Az összes ókori történelmi forrás azt mondja, hogy Máté apostol írta az első Evangéliumot, és a legtöbbjük azt is megjegyzi, hogy ez héberül, de legalábbis egy szemita nyelven vagy - sokak szerint - stílusban készült. Ezt a kérdést fogja megvizsgálni a következő fejezet.

Megjegyzések

[73]Vö.: pl. Farkasfalvy: 119-120. o.

[74] The New Catholic Commentary on Holy Scripture, 1969, 1981. PBCB, 710B.

[75]Riley, H. - Orchard, B., The Order of the Synoptics, 1987. 233.

[76]Tresmontant, C., The Hebrew Christ, 1989. 30-45, 87, 131

[77]Vö. Thiede, C. P., Péter apostol nyomában, 2005. 109; 327.

[78]Josephus, A zsidó háború 7,218.

[79]Thiede, C. P., 118; 328.

[80]Tresmontant, C., 42.

[81]Thiede, C. P., 90. o.

[82]Riley, H. - Orchard, B., The Order of the Synoptics, 1987. 119-120.; Ezeknek az összefüggéseknek egy teljesebb leírásához lásd: `Biblica 19 (1938): 19-42`.

(Fel)