A szóbeli gyónás szüksége

(Frissítve: 2008. 02. 17.)

Mi a probléma?

Mit mond erről az Egyház?

       A Katolikus Egyház Katekizmusa
       Tanítóhivatali megnyilatkozások

Mit mond erről a Biblia?

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

Mit mondanak erről mások?

Mi a probléma?

(Fel)

Mit mond erről az Egyház?

A Katolikus Egyház Katekizmusa

1424 [A bűnbánat szentségét] a gyónás (a bűnök megvallása) szentségének nevezik amiatt, hogy a bűnök beismerése, megvallása a pap előtt e szentség lényeges összetevője. Mélyebb értelemben ez a szentség "hitvallás" is, mert elismeri és dicséri Isten szentségét és irgalmasságát a bűnös emberek iránt.

1447 A századok folyamán a konkrét forma, melynek keretében az Egyház ezt az Úrtól kapott hatalmat gyakorolta, sokat változott. Az első századokban a keresztségük után különösen súlyos bűnöket (pl. bálványimádás, emberölés vagy házasságtörés) elkövető keresztények kiengesztelődése rendkívül szigorú fegyelmi követelményhez volt kötve: a bűnbánóknak bűneik miatt sokszor éveken át nyilvánosan kellett vezekelniük, mielőtt a megbocsátást elnyerték. E "bűnbánók rendjébe" (mely csak bizonyos súlyos bűnök levezeklésére szolgált) csak ritkán, egyes vidékeken az életben csak egyszer bocsátottak valakit. A keleti szerzetesi hagyománytól indítva a 7. században ír misszionáriusok hozták Európába a "magánbűnbánat" gyakorlatát. Ez nem igényelt hosszadalmas, nyilvános vezeklést az Egyházzal történő kiengesztelődés előtt. A szentség ettől kezdve a bűnbánó és a pap között rejtett módon valósult meg. Ez az új gyakorlat biztosította az ismétlés lehetőségét és elvezetett a rendszeres gyónás gyakorlatához. Lehetővé tette, hogy egyetlen szentségi cselekményben lehessen föloldozni a súlyos és a bocsánatos bűnöket. Nagy vonalakban az Egyház a bűnbánattartásnak ezt a formáját gyakorolja napjainkig.

1448 A különböző változások ellenére, melyeken a szentség szertartása és fegyelme a századok során átment, alapszerkezete változatlan maradt. Két egyenlőképpen lényeges eleme van: egyrészt a Szentlélek hatására megtérő ember cselekedete, a bánat, a bűnvallás és az elégtétel; másrészt Isten cselekedete az Egyház szolgálata által. Az Egyház, mely a püspök és papjai által Jézus Krisztus nevében a bűnbocsánatot adja és meghatározza az elégtétel módját, imádkozik a bűnösért és vele együtt bűnbánatot tart. Így a bűnös meggyógyul és újra fölvétetik az egyházi közösségbe.

1450 "A bűnbánattartás arra készteti a bűnöst, hogy szívesen vállaljon mindent; szívében bánat, ajkán bűnvallomás; cselekedetében teljes alázat vagy gyümölcsöző elégtétel."[Római Katekizmus 2, 5, 21; vö. DS 1673.]

1455 A bűnök megvallása (vádolása) pusztán emberi szempontból nézve is megszabadító, és megkönnyíti a másokkal való megbékélést. A gyónásban a megvallás által az ember szembenéz a bűnökkel, melyekben vétkesnek bizonyult; vállalja a felelősséget, és ezáltal újból megnyílik Isten és az Egyház közössége felé, hogy lehetővé váljon egy új jövő.

1456 A papnak tett bűnvallomás a bűnbocsánat szentségének lényeges része: "A bűnbánóknak a gyónásban föl kell sorolniuk valamennyi halálos bűnüket, melyeknek gondos lelkiismeretvizsgálat után tudatában vannak, még ha egészen titokban és a Tízparancsolat két utolsó parancsa ellen követték is el; [Vö. Kiv 20,17; Mt 5,28.] mert ezek a bűnök néha súlyosabban megsebzik a lelket és veszélyesebbek, mint azok, amelyeket egész nyilvánosan követtek el": [DS 1680.]

"Amikor a krisztushívők igyekeznek megvallani összes bűnüket, amire emlékeznek, mindent az isteni irgalmasság elé tárnak, hogy bocsánatot nyerjenek. Aki azonban másként cselekszik és valamit tudatosan visszatart, valójában semmit sem tár a pap által az isteni Jóság elé megbocsátásra. »Ha ugyanis a beteg szégyelli fölfedni a sebét az orvosnak, az orvosság nem gyógyítja meg azt, amit nem ismer.«"[DS 1680; vö. Szent Jeromos: Commentarius in Ecclesiasten 10,11]

1457 Az Egyház parancsolata szerint "minden hívő, miután eljutott a megkülönböztetés korára, köteles meggyónni súlyos bűneit, melyeknek tudatában van, legalább évente egyszer." [CIC 989; vö. DS 1683; 1708.] Aki tudatában van annak, hogy halálos bűnt követett el, még ha a bűn fölött mélységes bánatot is érez, ne járuljon a szentáldozáshoz anélkül, hogy szentségi föloldozásban nem részesült,[Vö. DS 1647; 1661.] kivéve, ha a szentáldozásnak súlyos indoka van és lehetetlen meggyónni. [Vö. CIC 916, CCEO 711.] A gyermekek kötelesek a bűnbocsánat szentségéhez járulni, mielőtt elsőáldozók lennének. [Vö. CIC 914.]

1458 A mindennapos hibák (a bocsánatos bűnök) gyónása szorosan véve nem kötelező, de az Egyház nyomatékosan ajánlja.[Vö. DS 1680; CIC 988, 2. §] Bocsánatos bűneink rendszeres meggyónása segítséget jelent lelkiismeretünk alakításában, a rossz hajlamaink elleni küzdelemben, lehetővé teszi, hogy Krisztus gyógyítson bennünket és a Lélek életében gyarapodjunk. Ha gyakrabban fogadjuk Isten irgalmasságának ajándékát e szentségben, az sürgetni fog, hogy mi magunk is irgalmasszívűek legyünk, mint ő:
[Vö. Lk 6,36.]

"Aki megvallja bűneit, és vádolja bűneit, már Istennel cselekszik. Isten vádolja bűneidet; ha te is vádolod, csatlakozol Istenhez. Az ember és a bűnös bizonyos értelemben két valóság: ha azt hallod, ember, azt Isten teremtette; ha azt hallod, bűnös, az az ember műve. Töröld le, amit te műveltél, hogy Isten megmentse azt, amit ő alkotott (...). Amikor kezd nem tetszeni neked, amit műveltél, akkor kezdődnek a jó cselekedeteid, mert vádolod a gonosz cselekedeteidet. A jó cselekedetek kezdete a rossz cselekedetek megvallása. Teszed az igazságot, és világosságra jössz." [Szent Ágoston: In Iohannis evangelium tractatus 12, 13]

1480 A többi szentséghez hasonlóan a bűnbánat szentsége is liturgikus cselekmény. A szentség kiszolgáltatásának elemei rendszerint a következők: köszöntés és a pap áldása, Isten igéjének olvasása -- a lelkiismeretet megvilágosítására és a bánat fölkeltésére -- és buzdítás a bánatra; gyónás, mely beismeri a bűnöket és föltárja a pap előtt; elégtétel kirovása és elfogadása; a pap által adott föloldozás; hálaadás, majd elbocsátás a pap áldásával.

1482 A bűnbánat szentsége helyet kaphat közösségi bűnbánati szertartás keretében is, melynek során a hívek együtt készülnek föl a gyónásra és együtt adnak hálát az elnyert bocsánatért. Ebben az esetben a bűnök személyes megvallása és az egyéni föloldozás az igeliturgiában -- olvasmányok, homília, közös lelkiismeretvizsgálat, közös ima a bűnbocsánatért, Miatyánk, közös hálaadás -- kap helyet. Ez a közösségi ünneplés világosabban kifejezi a bűnbánat egyházi--közösségi jellegét. Bármilyen formában történjék, a bűnbánat szentsége természeténél fogva mindig liturgikus, azaz egyházi és nyilvános cselekmény.[Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium 26--27.]

1483 Súlyos szükség esetén a kiengesztelődés közösségi formáját is lehet választani általános gyónással és föloldozással. Ilyen súlyos szükség a közvetlen halálveszély, amikor a papnak vagy papoknak nincs elegendő ideje-idejük meghallgatni valamennyi bűnbánó gyónását. Ilyen helyzet van akkor is, ha nincs elegendő gyóntató, aki a sok gyónó egyéni gyónását megfelelő időn belül meg tudná hallgatni, s ennek következtében a bűnbánók saját hibájukon kívül hosszú ideig nélkülözni kényszerülnének a szentségi kegyelmet vagy a szentáldozást. Ebben az esetben a föloldozás érvényességéhez a hívekben meg kell lenni a szándéknak, hogy súlyos bűneiket a lehető leghamarabb egyénileg meggyónják. [Vö. CIC 962, 1. §] Annak megítélése, hogy egy általános föloldozás szükséges feltételei megvannak-e, a megyéspüspökre tartozik. [Vö. CIC 961, 2. §] A hívők nagy száma egy nagy ünnepen vagy zarándoklatokon nem jelent ilyen szükséghelyzetet. [Vö. CIC 961, 1--2. §]

1484 "Az egyéni és teljes bűnvallomás és feloldozás marad változatlanul a hívek Istennel és az Egyházzal történő kiengesztelődésének az egyedüli és rendes módja, kivéve, ha egy ilyen bűnvallomás fizikailag vagy erkölcsileg lehetetlen." [Ordo Peenitentiae. Praenotanda 31] Ennek nagyon mély alapjai vannak. Krisztus cselekszik minden szentségben. Ő személyesen fordul minden egyes bűnöshöz: "Fiam, bocsánatot nyertek bűneid" (Mk 2,5). Ő az orvos, aki egyenként fordul minden beteghez, akinek szüksége van rá, [Vö. Mk 2,17.] hogy meggyógyítsa; ő emel föl minden beteget, és viszi be újra a testvéri közösségbe. Ezért a személyes gyónás az Istennel és az Egyházzal történő kiengesztelődés legkifejezőbb formája.

1491 A bűnbánat szentsége a bűnbánó bűnös három cselekedetéből és a pap föloldozásából szövődik. A bűnbánó cselekedetei: bánat, gyónás, vagyis a bűnök föltárása a pap előtt, az elhatározás a jóvátételre és a jóvátétel elvégzése.

1493 Aki el akarja nyerni a kiengesztelődést Istennel és az Egyházzal, minden súlyos bűnét meg kell vallania a pap előtt, melyeket még nem gyónt meg, s melyekre gondos lelkiismeretvizsgálat után emlékszik. A bocsánatos bűnök meggyónása nem kötelező, de az Egyház által nagyon ajánlott.

(Fel)

Tanítóhivatali megnyilatkozások

Nagy Szent I. Leó: A "Magna indignatione" levél (Kr. u. 459) (DH 323)

(2. fejezet) Azt az apostoli szabály ellen való merészséget is, amelyről a minap szereztem tudomást, hogy egyesek tiltott szokást követnek, minden módon azonnal meg kell szüntetni. Az olyan bűnbánat-tartásról van ti. szó, amellyel kapcsolatban a hívők azt követelik, hogy ne olvassák fel nyilvánosan az egyes bűnök fajtáiról egy könyvecskébe leírt bűnvallomást, minthogy amivel a lelkiismeret vádolt, azt elég egyedül a papoknak felfedni titkos gyónással.
Bár ugyanis a teljes őszinteség dicséretesnek látszik, amely az istenfélelem miatt nem fél attól, hogy az emberek előtt pironkodnia kell, mégis mivel nem mindenkinek olyanok a bűnei, hogy akik kérik a bűnbocsánatot, ne féljenek azokat nyilvánosságra hozni, távolítsák el azt az oly elítélendő szokást, nehogy sokan elhárítsák a bűnbánat gyógyszerét, míg vagy szégyenkeznek vagy félnek, hogy ellenségeik előtt kinyilvánulnak azok a tettek, amelyek miatt törvényes intézkedéssel lehetetlenné tehetők.

Elegendő ugyanis az a gyónás, amellyel először Istennek tárulkoznak ki, azután a papnak is, aki ott van, hogy közbenjáró legyen a bűnbánók bűneiért. Csak akkor lehet ugyanis több embert bűnbánatra felszólítani, ha a gyónó lelkiismeretét a nép füle hallatára nem teszik nyilvánossá.

III. Ince / IV. Lateráni Zsinat: Gyónás és áldozás (Kr. u. 1215) (DH 812; 813)

Mindkét nemből való minden hívő, miután a megkülönböztetni tudás éveihez elérkezett, legalább egyszer egy évben minden bűnét egyedül és becsületesen gyónja meg saját papjának, és a rá kiszabott elégtételt (penitencia) törekedjék erői szerint elvégezni...

A pap pedig legyen megfontolt és óvatos, hogy tapasztalt orvos módjára öntsön bort és olajat [vö. Lk 10,34] a sérült sebeire; gondosan kutassa ki mind a bűnösnek, mind a bűnnek a körülményeit, hogy azokból okosan megértse, milyen tanácsot kell neki adnia és miféle orvosságot kell alkalmaznia, a beteg meggyógyításánál felhasználva különböző tapasztalatait.

IV. Jenő: Az örményekkel való egyesülés "Exultate Deo" bullája (Kr. u. 1439) (DH 1323)

A negyedik szentség a bűnbánat, ennek mintegy anyaga a bűnbánó tettei, éspedig három részletben. Első a szív bánata, ide tartozik, hogy fájlalja az elkövetett bűnt, s elhatározza, hogy nem vétkezik a jövőben. Második a száj vallomása, ehhez tartozik, hogy a bűnös minden vétkét, amire csak emlékszik, teljesen meggyónja papjának. Harmadik a bűnökért való elégtétel, amit a pap megítélt: ez kiváltképpen imádság, böjt és alamizsna által történik.

III. Gyula / Tridenti Zsinat: Tanítás a bűnbánat szentségéről, 5. fejezet. A gyónás. (Kr. u. 1551) (DH 1679-1682)

A bűnbánat szentségének imént megvilágított alapításából az egész Egyház mindig értette, hogy az Úr a teljes bűnbevallást is elrendelte [vö. Jak 5,16; 1Jn 1,9; Lk 17,14]. Sőt mindenkinek, aki a keresztség után elbukott, isteni jogon szükséges, mert a mi Urunk, Jézus Krisztus, mikor a földről a mennybe készült felmenni, a papokat hagyta önmaga helyetteseiül [Mt 16,19; 18,18; Jn 20,23], mint elöljárókat és bírákat, hogy eléjük kerüljön minden halálos bűn, amelybe a keresztények estek, hogy így a kulcsok hatalmával a bűnök megbocsátásának vagy megtartásának ítéletét kimondják. Biztos ugyanis, hogy a papok ezt az ítélkezést nem tudják gyakorolni, ha nem ismerik az ügyet, és a büntetések kiszabásában a méltányosságot sem őrizhetik meg, ha csupán általánosságban, s nem részletesen és egyenként tárják fel a bűnöket előttük.

Ezekből arra kell következtetni, hogy a bűnbánóknak minden halálost bűnt, amely szorgos önvizsgálat után tudatosul, a gyónásban elő kell számlálniuk, még ha teljesen titkosak volnának is, és csak a tízparancs utolsó két parancsa ellen követték el [Kiv 20,17; MTörv 5,21; Mt 5,28]; - ezek nemritkán súlyosabban mardossák a lelket és veszélyesebbek azoknál, amiket nyíltan követünk el. Mert a bocsánatos bűnök, melyekkel még nem vagyunk kizárva Isten kegyelméből, s melyekbe gyakrabban esünk bele, jóllehet helyesen és hasznosan, minden előítélet nélkül előadhatók a gyónásban [7. kánon], amit a jámborabb emberek gyakorlata igazol, mégis bűn nélkül el lehet hallgatni és sok másféle lelki gyógyszerrel is el lehet törölni. Valóban, minthogy minden halálos bűn, még a gondolatilag elkövetettek is, az embereket a "harag fiaivá" [Ef 2,3] és Isten ellenségeivé teszi, ezért szükséges, hogy mindennek a bocsánatát is nyílt és szemérmes gyónásban az Istentől nyerjük el.
Tehát, amikor a krisztushívők minden bűnt, ami emlékezetükbe jut, meggyónni törekszenek, kétségkívül mindet az isteni irgalom elé tárják, hogy bocsássa meg azokat. [7. kánon] Ha pedig valaki másképpen csinálná és tudatosan valamit elhallgatna, akkor az isteni jóság előtt semmit nem mutatna meg, hogy a pap által azt elengedje. "Ha ugyanis szégyelli a beteg, hogy az orvos előtt feltárja a sebét, az orvostudomány nem tud segíteni azon, amit nem ismer." [Szent Jeromos: Commentarii in Ecclesiasten 10,11]

A tárgyaltakon kívül az is következik, hogy a gyónásban azokat a körülményeket is ki kell fejteni, amelyek a bűn fajtáját megmásítják [7. kánon], mert nélkülük magukat a bűnöket sem mondják el teljesen a bűnbánók, s a bírák számára sem lesznek teljesen világossá, és így a bűnök súlyosságát sem képesek helyesen felmérni, olyan büntetést sem tudnak kiróni a bűnbánóra, amely éppen célszerű. Ez okból ésszerűtlen dolog azt tanítani, hogy a körülményekről való tan ráérős emberek ötlete, és csak egy körülményt kell megvallani, hogy ti. vétkezett testvére ellen. [vö. Luther Márton, De captivitate Babylonica Ecclesiae: De sacramento paenitentia 6,548]

Kánonok a bűnbánat szentségéről

6. kánon. Ha valaki tagadná, hogy a szentségi gyónás isteni jogú intézmény, és isteni jogon szükséges az üdvösségre1; vagy azt állítaná, hogy titokban, egyedül a papnak gyónni, amit az Egyház kezdettől fogva gyakorolt, és meg is tart, ellenkezik Krisztus intézkedésével, parancsaival, és csak emberi találmány: legyen kiközösítve.
7. kánon. Ha valaki tagadná, hogy a bűnbánat szentségében nem szükséges isteni jogon meggyónni minden egyes halálos bűnt, amelyre illő és szorgalmas lelkiismeretvizsgálattal visszaemlékezni bírunk, a titkosakat is, és amelyek a tízparancs két utolsó törvénye ellen történtek, továbbá a körülményeket, amelyek a bűn fajtáját megváltoztatják, hanem a gyónás csak arra használ, hogy oktassa és vigasztalja a gyónót, és egykor csak a kánoni elégtétel feladására szolgált; vagy valaki azt mondaná, hogy aki minden bűn megvallására törekszik, már nem is hagy helyet az isteni irgalom megbocsátásának, vagy végül nem szabad a bocsánatos bűnöket meggyónni2: legyen kiközösítve.

(1) Vö. Luther Márton, Contra malignum Ecci iudicium ... defensio 7.; Kálvin János, Institutio religionis Christianae 9,22
(2) Vö. Luther Márton, Confitendi ratio 9; vö. még Luther cikkelyeinek párizsi cenzúráját is, tit. III a gyónásról, 5-6. tétel

(Fel)

Mit mond erről a Biblia?

Egyelőre rövid kommentárral:


Szám 5,7
meg kell vallania elkövetett vétkét, aztán amivel hűtlenül bánt, azt helyre kell állítania teljes értékében, sőt egy ötöddel még meg is kell toldania az értékét; ezt annak kell adnia, aki ellen vétkezett.
Lev 26,39-40
Akik megmaradnak közületek, azok ellenséges országban vesznek el bűneik miatt; atyáik bűne is beleszámít azokéba, akik elvesznek. Akkor majd megvallják bűnüket és atyáik bűnét, amelyet ellenem elkövettek, s amellyel ellenem szegültek.
Péld 28,13
Nincs sikere annak, aki titkolja a bűnét, de irgalomra lel, aki bevallja, s kerüli.

Ezek a versek azt mutatják, hogy a nyilvános bűnvallomás és a nyilvános elégtétel része volt a zsidóság hitéletének,  és gyakorolta azokat. Ez a bűnbánat szentségének az előképe.

2Sám 12,13-14
Erre Dávid így szólt Nátánhoz: "Vétkeztem az Úr ellen!" Nátán ezt válaszolta Dávidnak: "így az Úr is megbocsátja bűnödet, s nem halsz meg. De mert ezzel a tetteddel káromoltad az Urat, a fiú, aki született neked, meghal."

A bűn megbocsáttatik, ha szóban megvalljuk azt, de a megbocsátott bűn büntetése fennmarad. Dávidnak megbocsátott az Isten, de gyermekét mégis elvette (a bűnének következménye).

Neh 9,2-3
Izrael nemzetsége elkülönült az idegenek fiaitól. Odaálltak és megvallották bűneiket és atyáik tévelygéseit. [Odaálltak a helyükre, s a nap negyedrészében felolvastak az Úrnak, az ő Istenüknek törvénykönyvéből, aztán a nap egy másik negyedrészében bűnvallomást tartottak, s leborultak az Úr, az ő Istenük előtt.]

Az izraeliták nyilvánosan megvallották bűneiket, és imádkoztak egymásért.


Bár 1,13-14
Imádkozzatok értünk is az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, mert vétkeztünk az Úr, a mi Istenünk ellen, és haragja mind a mai napig nem fordult el tőlünk. Azután olvassátok fel ezt a könyvet, amelyet küldünk nektek: hangozzék el az Úr házában, az ünnep napján, az összejövetel napján,

Itt ismét azt látjuk, hogy az izraeliták bűnvallomást tettek az Úr házában a közösség előtt.


Jak 5,14-16
Beteg valamelyitek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer. Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése.

Ugyanez fennmaradt az Újszövetségben is. Jakab világosan tanítja, hogy „valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket”, tehát nem csak magunkban, titokban Istennek. A Jak 5,16-ot a Jak 5,14-15 kontextusában kell olvasni, ami az Egyház papjainak (mind testi, mind lelki) gyógyító hatalmára utal. Tehát amikor Jakab azt mondja, hogy „tehát”, akkor neki azokra az emberekre kell utalnia, akikről a 14-15. versekben beszélt. Ezek az emberek az Egyház felszentelt papjai, akiknek meg kell vallanunk bűneinket.

ApCsel 19,18
Sok hívő is előállt, beismerték és elmondták saját mesterkedéseiket.

Sokan megvallották szóban bűneiket, és elmondták bűnös mesterkedéseiket. A szóbeli gyónás a korai Egyház gyakorlata is volt, és az is maradt máig.

Mt 3,6
Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
Mk 1,5
Kivonult hozzá egész Júdea vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Miközben megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban.

Itt ismét azt látjuk, hogy az emberek izraelita szokásként megvallották bűneiket mások előtt (itt Keresztelő Szent János előtt).

1Tim 6,12
Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, s erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást.

Ez a vers szintén a megvallás gyakorlatát tanúsítja, mivel mind a hitet, mind a bűnöket számos tanú jelenlétében mondták el.


1Jn 1,9
Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket.

Ha megvalljuk bűneinket, akkor a hűséges Isten megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket. De meg kell vallanunk bűneinket valaki másnak. Az apostolok és utódaik, akiknek a bűnmegbocsátó hatalom átadatott, nem gondolatolvasók. Tisztában kell lenniük azzal, hogy mit bocsátanak meg, és hogy milyen büntetés szabható ki rá.
Ahogy senki se keresztelheti meg önmagát, hanem el kell mennie az Egyházhoz, hogy megtisztítsa őt a bűnöktől, ugyanígy senki sem tisztíthatja meg magát a keresztelés után elkövetett bűneitől, csak, ha elmegy az Egyházhoz, aki megtisztítja őt a könnyek keresztségével, azaz a bűnbánat szentségével.


Lk 15,18-19
útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be.

Ha a bűn emberi létünk része lett, akkor vissza kell állítani azt Krisztus misztikus Testébe. Meg kell gyógyulnunk. Ezt csak úgy tehetjük meg, ha megmondjuk mi a bajunk, ha nem titkoljuk el betegségünket, vagy halálos kórunkat.

1Jn 5,16-17
Amikor valaki látja, hogy testvére bűnt követ el, de ez a bűn nem jelenti számára a halált, imádkozzék érte, és életet szerez annak, aki a halállal egyenlő bűnnel vétkezik. Van halált jelentő bűn is; nem az ilyenről mondom, hogy könyörögjön érte. Minden igazságtalanság bűn, de van olyan bűn is, amely nem egyenlő a halállal.
Lk 12,47-48
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak.

Különbség van a bocsánatos és a halálos bűn között. Ezt a Katolikus Egyház 2000 éve tanítja, de manapság a legtöbb protestáns tagadja ezt a különbséget. A halálos bűn a kárhozatba visz, és ezért fel kell oldani azt a kiengesztelődés szentségében. A bocsánatos bűnöket nem kell meggyónni a papnak, de a jámbor katolikus gyakorlat szerint jó, ha ezt megtesszük, hogy előrébb léphessünk megszentelődésünkben.

Mt 5,19
Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.

Jézus azt tanítja, hogy a legkisebb parancsolat megszegése bocsánatos bűn (az ember üdvözül, de a legkisebb lesz a mennyek országában), ellentétben a halálos bűnnel (az ember nem üdvözül).


Sir 4,26
Bűnödet ne szégyelld sose megvallani, és ne szegülj szembe a folyó sodrával.

Isten azt mondja, hogy ne szégyelljük megvallani bűneinket, és ne szálljunk szembe a folyó árjával. Bárki, aki a kiengesztelődés szentségéhez járul megérti ennek a versnek a jelentőségét.


(Fel)

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

(További idézetek várhatók Szent Ireneusztól, Hippolütosztól, Tertullianustól, Órigenésztől, Szent Cipriántól, Szent Afraháttól, Nagy Szent Baszileiosztól, Szent Paciántól, Aranyszájú Szent Jánostól, Szent Ambrustól, Szent Jeromostól, Szent Ágostontól)

Barnabás levele, 19,12. (Kr. u. 74)

Bűneidet valld meg! Rossz lelkiismerettel ne menj imádkozni! Ez a fény útja.

Didakhé, 4,14; 14,1. (Kr. u. 90 körül)

Az egyházban valld meg botlásaidat és rossz lelkiismerettel ne járulj imádsághoz! Ez az élet útja. … Az Úr napján gyűljetek egybe, törjétek meg a kenyeret és adjatok hálát, előtte tegyetek bűnvallomást, hogy tiszta legyen áldozatotok.

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 51,3. (Kr. u. 96)

Jobb, ha az ember megvallja vétkeit, minthogy a szívét megkeményítse, ahogyan Mózes, az Isten szolgája ellen is megkeményítették szívüket azok, akik fellázadtak ellene.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a szmirnaiakhoz, 9. (Kr.u. 110 körül)

Helyes egyébként észhez térnünk, hogy addig forduljunk Istenhez, amíg időnk van rá. Istent és a püspököt ismerni jó.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a filadelfiaiakhoz, 3,2; 8,1. (Kr.u. 110 körül)

Akik Istenéi és Jézus Krisztuséi, a püspökkel tartanak; azok, akik megtértek, jöjjenek az egyház egységébe, s ők is Istenéi lesznek, hogy Jézus Krisztus szerint éljenek.

én a saját dolgomat tettem, mint egyesülésre rendeltetett ember. Ahol ugyanis széthúzás és harag van, ott Isten nem lakik. Az Úr megbocsájt minden megtérőnek, ha az Istennel való egységre a püspök tanácsához tér meg. Hiszek Jézus Krisztus kegyelmében, aki leold rólatok minden bilincset.

Római Szent Kelemennek tulajdonított 2. levél a korintusiakhoz, 8. (Kr. u. 165-173 között)

Addig tartsunk bűnbánatot, amíg itt élünk a földön! … Ha már kijutottunk ebből a világból, többé nem lesz módunkban bűneinket megvallani vagy még egyszer bűnbánatot tartani.

Szent Iréneusz: Eretnekségek ellen, 1,13 (Kr. u. 180)

Azonkívül, hogy ez a Marcus szerelmi bájitalokat keverget, rendszeresen inzultál ezek közül az asszonyok közül néhányat, ha nem mindet. Azok, akik visszatértek Isten Egyházába – ami gyakran megtörténik – elismerték, és meg is vallották, hogy őket megbecstelenítette, és hogy égő szenvedéllyel voltak eltelve iránta. Egy szomorú példája is történt az esetnek bizonyos ázsiaiakkal. Egyik diakónusunk (Marcust) házába fogadta. Felesége, egy figyelemreméltóan gyönyörű asszony áldozatául esett mind lelkileg, mind testileg ennek a varázslónak, és hosszú ideig utazgatott vele. Végül, amikor nem kis nehézségek árán, a testvérek megtérítették az asszonyt, az minden idejét a nyilvános bűnbánat gyakorlataival töltötte, könnyezve és siránkozva a tisztátalanság fölött, amellyel ez a varázsló megfertőzte.

Tertullianus: A bűnbánatról, 9-10. (Kr. u. 204)

Ennek a … bűnbánatnak a tartása annyival kényelmetlenebb még, amennyivel több fáradtságba kerül bizonyítása, mert nemcsak bensőleg kell végbemennie, hanem külső cselekedettel kell azt elvégezni. Ez a cselekedet, amit többnyire görög szóval fejeznek ki, a megvallás (exomologészisz), mellyel bűnünket az úrnak beismerjük, nem azért, mintha nem tudna róluk, hanem azért, mert a megvallással előkészítjük az elégtétel adását, a megvallásból bánat születik, a bűnbánat pedig megenyhíti Istent. A megvallás tehát az ember leborulásának fegyelme, mely azonnal kapcsolatba hoz az irgalmassággal… sóhajtozni kell és könnyezni, éjjel-nappal sírni kell Uradhoz és Istenedhez, a presbiterekhez kell folyamodni, Isten oltára elé kell térdelni, ezekhez kell kapcsolni még: az összes testvérrel együtt összefogva kell küldeni a könyörgéseket. Mindez a megvallás, hogy elfogadhatóvá tegye a bűnbánatot, hogy a veszélytől való félelemből tisztelje az Urat, hogy a bűnös fölött kimondva helyettesítse Isten méltatlankodását, és – hogy úgy mondjam – az időleges gyötrelmekkel az örök büntetést ne meghiúsítsa, de helyettesítse. Amikor tehát megalázza az embert, annál inkább felemeli: minél keményebb, annál tisztábbá tesz, amikor vádol, felment; amikor kárhoztat, feloldoz: amennyire te nem kíméled magadat, hidd, annyira irgalmaz neked Isten!
Hogy ezt a tettet annyian napról-napra halogatják, annak oka feltehetően az, hogy ezzel inkább a szégyenre emlékeznek, mint az üdvösségre, olyanok, mint azok, akik a test szemérmesebb részeit szorongatva kínlódnak, elutasítják az orvosok tudományát, s szégyenkezésükkel együtt pusztulnak el. Tűrhetetlen ugyanis szégyenkezéssel elégtételt adni a megsértett Úrnak, s visszaállni az elveszített üdvösségbe! Te jó ember, a szemérmességgel nehogy homlokzatot emelj a bűn elkövetéséhez, amelyet azonban lebontasz, amikor a kérlelésről van szó! … Nagy eredménye a szégyenlősségnek a bűn eltitkolásának ígérete! Nevezetesen, ha valamit elrejtünk az emberi ismeret elől, azt már az úr elől is eltitkoltuk? Ráadásul csak nem hasonlítható össze az emberi találgatás az Úr tudásával? Jobb vajon elrejteni a kárhoztatottat, mint a nyilvánvalót feloldozni? Nyomorúságos így eljutni a bűnmegvallásra. Inkább azt akarom azonban, hogy szeretve jussak el oda így, mert ahol bűnbánatot kell tartani, megszűnik a nyomorúság, mivel üdvös a cselekedet.

Szent Cyprianus: A bukottakról, 15-16. (Kr. u. 250)

A bajnak új fajtája ütötte fel a fejét, szeretett testvéreim, amely ugyanúgy pusztít, mint az üldözés vihara, és az irgalmasság címén érte el csúcspontját az alattomos kór és hízelgő ártalom. Az evangélium szigora ellenére, az Úr és Isten törvényével ellentétben, egyesek könnyelműen osztogatják a feltételhez nem kötött közösséget, a semmis és hazug békét, amely ártalmas, hasztalan elnyerőinek. Nem kívánják meg a gyógyuláshoz szükséges türelmes várakozást, sem az elégtétel általi igazi orvosságot. Száműzték a szívből a bűnbánatot, az oly súlyos és nagy bűn emlékét is kitörölték. Betakarják a haldoklók sebeit, a benső rejtekbe mélyen befúródó halálos sebet színlelt sajnálkozással kendőzik. Alig fordultak el a Sátán oltárától, a szennytől és mocsoktól még bűzlő kezük máris az Úr szent teste után nyúl…rárontanak az Úr testére, de szembeszáll velük a Szentírás, amely kiáltja és mondja: „Mindenki, aki tiszta, enni fog a húsából, de minden olyan lélek, amely eszik az üdvösséges áldozat húsából, amely az Úré, és közben tisztátalanság van rajta, az elveszik a népből.” (Lev 7,19). Az apostol is ugyanezt tanúsítja, amikor mondja: „Nem ihatjátok az Úr kelyhét és démonok kelyhét; nem lehettek közösségben az Úr asztalával és a démonok asztalával” (1Kor 10,20). A dacosokat és makacsokat megfenyegeti és megbélyegzi, mondván: „Aki méltatlanul eszik az Úr kenyeréből, és iszik az Úr kelyhéből, az vétkes lesz az Úr testében és vérében” (1Kor 11,27).
Mivel mindezeket mellőzik és elhanyagolják, merényletet követnek el az ő teste és vére ellen, kezük és ajkuk még súlyosabban vétkezik az Úr ellen, mint amikor Őt megtagadták. A bűn kiengesztelése előtt, a vétek megvallása előtt, még mielőtt a pap keze és áldozata által megtisztulna a lelkiismeret, mielőtt a megsértett és fenyegető Úron esett sérelmet kiengesztelték volna, azt gondolják, hogy béke az amit álnok szavakkal áruként kínálnak! Nem béke az, hanem háború, mert nem egyesül az Egyházzal az, aki elszakad az evangéliumtól! Miért nevezik jótéteménynek a jogsértést? Hogyan színlelhetik az egységet azok, akiknek könnyhullatással kellene kérlelni az Urat, a gyászos bűnbánati időt azonban megszakítják?… Ez a könnyítés nem megadja, hanem elveszi a békét, nem teremt közösséget, hanem akadályozza az üdvösséget. Másfajta üldözés és másféle kísértés, amely révén a ravasz Ellenség megtámadja a bukottakat, álarcban pusztít, hogy szűnjön meg a sírás, szűnjön meg a fájdalom, enyésszen el a bűn emléke, ne hallatszódjék a szív sóhaja, szem ne hullasson könnyet, a súlyosan megbántott Urat ne engeszteljék…

Szent Cyprianus: A bukottakról, 28-29. (Kr. u. 250)

Mennyivel nagyobb a hitük, mennyivel több istenfélelmük van azoknak, akik nem keverednek sem az áldozatbemutatás, sem a bizonylatszerzés vétkébe, de mert megfordult a fejükben, még azt is fájlalják Isten papja előtt, és őszintén megteszik lelkiismeretük beismerő vallomását, lerakják a lélek terhét, üdvös orvosságot kérnek a jelentéktelen, aprócska sebekre, mert tudják, hogy meg van írva: „Istent nem lehet csúffá tenni.” (Gal 6,7). Nem lehet gúnyt űzni Istenből, nem lehet kijátszani, nem lehet becsapni semmilyen megtévesztő álnoksággal. Még nagyobb bűnt követ el az, aki emberi módon úgy véli, elkerülheti a bűn büntetését, ha nem nyilvánosan követi el a vétket. …
Testvéreim! Mindegyiktek addig vallja be vétkét, amíg ezen a világon van, amíg beismerése meghallgatható, amíg elégtételét és a pap általi megbocsátást az Úr elfogadja! Teljes szívünkből térjünk az úrhoz, a bűn megbánását őszinte fájdalommal fejezzük ki, kérjük Isten irgalmasságát!

Szent Ágoston: Sermo 352,8

Lázár felemelkedett, kilépett a sírból, de meg volt kötözve, mint az emberek, akik a bűnvallomásnál vezekelnek. Már kiléptek a halálból, mert nem tennének vallomást, ha nem léptek volna abból ki. Maga a bevallás kilépést jelent a rejtekből és sötétségből. De mit bízott az Úr Egyházára? Azt mondja: „Amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is” (Mt 18,18). Következőleg, ha Lázár kilépett, mivel Isten irgalmassága jóságát gyakorolta rajta, vezesd a rejtetten halott, rothadó embert a bűnvallomáshoz; a többit már teljesíti az Egyház szolgálata: „oldjátok fel őt, hogy járni tudjon” (Jn 11,44).

(Fel)

Mit mondanak erről mások?

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Lectures of the present Position of Catholics in England, 351. (Kr. u. 1851)

Ha létezik magasztos eszme a katolikus Egyházban, még ha csak mint eszmét tekintjük is, akkor az Eukarisztia szentsége mellett a szentgyónás az. Micsoda mindent átható, szívet békével eltöltő kegy, amikor örömkönnyeket vált ki, lényegileg és érezhetően árad a lélekre az öröm olaja (amint a Szentírás nevezi), amikor a bűnbánó végre föltámad, amikor Isten kiengeszteli őt önmagával, bűneit örökre elhengerítve!

(Fel)