www.depositum.hu - Katolikus hitvédelem - Szentírás és Szenthagyomány az ókeresztény Egyházatyáknál

(További idézetek várhatók Szent Ireneusztól, Jeruzsálemi Szent Cirilltől, Szent Hilariosztól, Szír Szent Efrémtől, Nagy Szent Baszileiosztól, Szent Epiphaniosztól, Nüssziai Szent Gergelytől, Szent Ambrustól, Aranyszájú Szent Jánostól, Szent Jeromostól, Szent Ágostontól, Lerins-i Szent Vincétől, Alexandriai Szent Cirilltől)

Ha pedig így áll a dolog, s az igazságot a mi részünkre kell odaítélni, akik aszerint a szabály szerint járunk, melyet az egyházak az apostoloktól kaptak, az apostolok Krisztustól, Krisztus pedig Istentől, akkor igazolva van korábbi kijelentésünk, mely leszögezi, hogy az eretnekektől az írásra való semmilyen hivatkozást nem szabad elfogadni, hiszen mi az írások nélkül is bizonyítjuk, hogy az eretnekeknek semmi köze az írásokhoz. Ha ugyanis eretnekek, akkor nem keresztények, mivel nem Krisztustól kapták, amit saját választásuk alapján – mint eretnekek – fogadnak el. Minthogy pedig nem keresztények, semmiféle joguk nincs a keresztény írásokhoz. Így méltán kérdezhetjük tőlük: Kik vagytok? Mikor és honnan jöttetek? Mit műveltek a tulajdonommal, ti, akik nem tartoztok hozzám? Mi jogon irtod az erdőmet, Markion? Ki engedte meg neked, Valentinus, hogy forrásaimat máshova vezesd? Miféle hatalom alapján mozdítod el határaimat, Apellesz? A birtok az enyém! Mit vettek és legeltettek itt kényetek-kedvetek szerint, ti idegenek? Enyém a birtok, régóta birtoklom, elsőként birtoklom. Birtoklásom eredete világos: maguktól az első szerzőktől származik, akiké a birtok volt. Az apostolok örököse vagyok! Ahogyan végrendeletükben intézkedtek, ahogyan rám bízták, ahogyan megesküdtek rá, úgy vagyok birtokos! Titeket pedig, bizony, örökre kizártak az örökségből, és megtagadtak mint idegeneket és ellenségeket. És miért idegenek és ellenségek az eretnekek az apostolok számára, ha nem azért, mert az övéktől eltérő tanításuk van, melyet mindegyikük a maga kénye-kedve szerint vezetett be vagy vett át az apostolok tanításával ellentétben?

Az előbb említett esetek mindegyikében a tévtanok, istentelenségek vagy az Istenre vonatkozó balga beszédek oka – úgy tűnik – nem más, mint az, hogy nem szellemileg értik az írást, hanem mintegy a puszta betű szerint. Ezért, akik hiszik, hogy a szent könyvek nem embereknek az irományai, hanem a Szentlélek sugallatára íródtak a mindenség Atyjának az akaratából Jézus Krisztus által, azoknak meg kell mutatnunk a számunkra helyesnek tűnő utakat, szem előtt tartva Jézus Krisztus apostoli hagyomány szerinti égi Egyházának szabályát.

Nem tehető házasságtörővé Krisztus jegyese, aki romlatlan és tiszta. Egyetlen otthont ismer, egyetlen nászágy szentségét őrzi tiszta szemérmességgel. Megőriz minket Istennek, Ő jelöli meg megszült fiait a királyságra. Aki az Egyházzal szakít, az a házasságtörőhöz csatlakozik, lemond az Egyháznak adott ígéretekről. Aki elhagyja Krisztus Egyházát, az nem kapja meg Krisztustól a megígért jutalmat, az ilyen kívülálló, istentelen, ellenség. Isten nem lehet már az Atyja annak, akinek az Egyház nem Anyja. Ha egy olyan megmenekült, aki nem volt Noé bárkájában, úgy menekült meg az, aki az Egyházon kívül van. Az Úr figyelmeztet bennünket és mondja: „Aki nincs velem, ellenem van; aki nem gyűjt velem, szétszór” (Mt 12,30). Aki Krisztus békéjét és egyetértését megtöri, az Krisztus ellen cselekszik. Aki az Egyházon kívül gyűjt, az Krisztus Egyházát szórja szét. Az Úr ugyanis azt mondta: „én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). Egy másik helyen pedig az Atyáról, a Fiúról és a Szent Lélekről van megírva: „és ez a három egy” (1Jn 5,7*). Ki gondolhatja, hogy ezt az isteni szilárdságból származó, mennyei előképekre visszanyúló egységet az Egyházban szétszakíthatja, az egymással ütköző akaratok egyenetlenségével megbonthatja? Aki ezt az egységet nem tartja meg, az életet és az üdvösséget nem tartja meg.

(* Egy bibliai szövegváltozat szerint: „hárman tanúskodnak az égben: az Atya, az Ige és a Szent Lélek, és ez a három egy; hárman tanúskodnak a földön: a lélek, a víz és a vér, és ez a három egy” Cyprianus ezt a változatot ismerte, de még sokan mások is.)

Azonban a Hit tanulása és előadása során csak azt sajátítjuk el és tartjuk meg, amely most hozzád is eljutott az Egyház által, és amely az összes írásból épült fel szilárdan… Majd ügyelj rá, testvérem, és tartsd erősen a most átadott hagyományokat, írd le őket és helyezd a szívedbe.

Azért nézzük meg még, mi az, ami a katolikus egyháznak hagyománya, tanítása és hite kezdettől fogva, amit az Úr adott át, az apostolok hirdettek, az atyák pedig megőriztek. Ez ugyanis az Egyháznak biztos alapja.

A mondottak értelme véleményem szerint ez, és nagyon is egyházias [ez a vélemény].

Ők azt tanítják, amit maguk is tanultak elődjeiktől. Ők úgy kapták azokat a szertartásokat, amelyeket most az Egyház hagyományából magyaráznak. Ők csakis az „Egyház dogmáit” prédikálják.

Abban az esetben, ha egy írást szó szerint értendő kifejezések tesznek kétértelművé, először azt kell megvizsgálnunk, hogy nem tagoltuk-e rosszul, illetve nem ejtettük-e hibásan azt, amit olvastunk. Ha tehát minden odafigyelésünk ellenére bizonytalannak látszik a tagolás vagy a kiejtés, az írás világosabb szöveghelyei és az Egyház tekintélye alapján megállapított hittételből kell kiindulnunk, amiről már eleget beszéltünk az első könyvben…

A Szentírás nem lehet tárgya egyéni magyarázatnak

(További idézetek várhatók Szent Ireneusztól, Alexandriai Szent Kelementől, Órigenésztől, Jeruzsálemi Szent Cirilltől, Szent Hilariosztól, Nagy Szent Baszileiosztól, Szír Szent Efrémtől, Nüssziai Szent Gergelytől, Szent Ágostontól, Maximinustól, Szent Cassianus Jánostól, Lerins-i Szent Vincétől, Küroszi Theodorétosztól)

Egyébként, ha egyes eretnekségek az apostoli korra merészelik visszavezetni magukat, hogy azt a látszatot keltsék, hogy az apostolok hagyományozták át őket, mivel már az apostolok korában léteztek, ezt válaszolhatjuk: mutassák ki egyházaik eredetét, sorolják fel kezdettől fogva egymást követő püspökeiket, bizonyítsák be, hogy első püspökük elődje és jótállója valamelyik apostol vagy olyan apostoli férfiú volt, aki az apostolok mellett kitartott. Mert az apostoli egyházak ilyen módon mutatják ki eredetüket. A szmirnai egyház például előadja, hogy Polikárpot János állította az élére, a római egyház pedig kimutatja, hogy Kelement Péter rendelte. Ugyanígy természetesen a többi egyházak is megneveznek olyan embereket, akiket az apostolok tettek püspökké, s akik számukra az apostoli magot közvetítették. Találjanak ki valami ilyesmit az eretnekek is! Hiszen mi az, amit még ne tehetnének meg, miután már az Istent káromolták? De ha kitalálnának is ilyesmit, az sem segítene rajtuk. Hiszen, ha tanításukat az apostolokéhoz hasonlítjuk, a különbség és az ellentét miatt maga ez a tanítás bizonyítaná, hogy nem valamelyik apostol és nem is apostoli férfiú a szerzője. Mert ahogyan az apostolok nem tanítottak egymástól eltérően, úgy az apostoli férfiak sem hirdettek az apostolokéval ellenkező tanítást. Vagy talán akik az apostoloktól tanultak, mást prédikáltak volna? Ebben a tekintetben kihívnák őket az egyházak, amelyek noha nem tudják alapítójukként valamelyik apostolt vagy apostoli férfiút megnevezni, hiszen sokkal később keletkeztek, például azok, amelyeket manapság alapítanak, mégis mivel megegyeznek velük a hitben, tanításuk rokonsága révén nem számítanak kevésbé apostolinak a többi egyházaknál. Ezért hát az összes eretnekségek, akiket egyházaink felhívnak, hogy terjesszék elő ezt a két bizonyítékot, igazolják apostoliságukat, ahogyan akarják! ám ők nem apostoliak, és nem is tudják igazolni azt, ami nem igaz rájuk, s nem is fogadják be őket a békességbe és a közösségbe azok az egyházak, amelyek valamiképpen apostoliak, hiszen vallási tanításuk eltérése miatt ezek semmiképpen sem apostoliak.

Mivel azonban visszaélnek az isteni kijelentésekkel és arra törekednek, hogy saját szájízük szerint magyarázzák azokat, annyiban kell válaszolnunk nekik, hogy igazságot tegyünk a kijelentéseknek és megmutassuk azok helyes jelentését, őrájuk pedig bizonyítsuk, hogy rosszul értik azokat.

Ugyanis az eretnekségek és a romlottság bizonyos tanai, amelyek behálózzák a lelkeket és a mélybe vetik őket, nem származhatnak máshonnan, mint onnan, hogy az írást, amely jó, rosszul értelmezik, és a rossz értelemhez merészen és konokul ragaszkodnak.

Isten igéje a szóbeli apostoli hagyományban

(További idézetek várhatók Szent Ireneusztól, Tertullianustól, Alexandriai Szent Kelementől, Hippolütosztól, Szent Ciprián, Jeruzsálemi Szent Cirilltől, Egyiptomi Szent Antaltól, Szent Athanasziosztól, Szent Hilariosztól, Nagy Szent Baszileiosztól, Szent Epiphaniosztól, Szent Jeromostól, Nüssziai Szent Gergelytől, Nazianzoszi Szent Gergelytől, Szent Ambrustól, Szent Ágostontól, Aranyszájú Szent Jánostól, Lerins-i Szent Vincétől, Küroszi Theodorétosztól, Maximus hitvallótól, Damaszkuszi Szent Jánostól)

Ezért vetjük el magunktól az üres és hiábavaló gondolatokat, inkább áttérünk a mi hagyományunk tiszteletet érdemlő és dicső szabályaira, és látni fogjuk, hogy mi az, ami szép, ami kellemes, és ami kedves Alkotónk színe előtt.

Aztán hallottam, hogy egyesek azt mondták: ha a régieknél nem találom, nem hiszem az evangéliumban sem. Amikor azt válaszoltam nekik, hogy megíratott, azt mondták rá: ez a kérdés. Az én okmányom azonban Jézus Krisztus, sértetlen okiratom keresztje, az ő halála, feltámadása, és az általa való hit, melyben imáitok által meg akarok igazulni.

Kövessétek mindannyian a püspököt, ahogyan Jézus Krisztus az Atyát, a presbitériumot pedig úgy, mint az apostolokat; a diakónusokat úgy tiszteljétek, mint Isten rendelkezését. A püspök nélkül semmi olyat ne tegyetek, ami az egyházzal kapcsolatos. Azt tartsátok érvényes eucharisztiának, melyet a püspök, vagy megbízottja végez. Ahol a püspök megjelenik, ott legyen a sokaság, ahogyan, ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus (egyetemes) egyház. A püspök nélkül nem lehet sem keresztelni, sem szeretetlakomát tartani; amit azonban jóváhagy, az Istennek is tetsző, hogy biztos és szilárd legyen mindaz, amit tesztek.

Amit ifjúságunkban magunkba veszünk, az együtt nől, úgyszólván összeforr velünk. Így még most is meg tudom jelölni azt a helyet, ahol a boldogult Polykárp ült előadásai alkalmával. Arra is emlékszem, hogyan szokott volt belépni, miképp élt, milyen formája volt, miféle beszédeket tartott a néphez; hogyan beszélte el a Jánossal és a többivel való társalgásait, akik az Urat látták, és hogyan idézte szavaikat; hogy adta elő, amit az Úrról, az ő csodatetteiről és tanításáról hallott azoktól, akik az élet Igéjét a saját szemükkel látták, és ezt mind teljesen összehangzólag az írással.

Hát ha az apostolok semmiféle iratot sem hagytak volna ránk, nem kellene-e akkor szükségképpen a hagyományt elfogadnunk hitünk zsinórmértékének, amelyet az apostolok az Egyház pásztoraira bíztak? Őrájuk hallgat sok nép a barbárok közepette, akik Krisztusban hisznek, s akiknek a szívében tinta és papír nélkül, a Szentlélek által van beírva az üdvözítő tanítása, akik ti. híven ragaszkodnak a régi hagyományhoz.

… mutassák ki egyházaik eredetét, sorolják fel kezdettől fogva egymást követő püspökeiket, bizonyítsák be, hogy első püspökük elődje és jótállója valamelyik apostol vagy olyan apostoli férfiú volt, aki az apostolok mellett kitartott. Mert az apostoli egyházak ilyen módon mutatják ki eredetüket. A szmirnai egyház például előadja, hogy Polikárpot János állította az élére, a római egyház pedig kimutatja, hogy Kelement Péter rendelte. Ugyanígy természetesen a többi egyházak is megneveznek olyan embereket, akiket az apostolok tettek püspökké, s akik számukra az apostoli magot közvetítették. Találjanak ki valami ilyesmit az eretnekek is!

Ugyan még meddig húzogatjuk ide-oda a fűrészt ezen a vágáson, noha ismerjük az ősi időkre visszanyúló állásfoglalást, amelyhez nekünk is igazodnunk kell? Ha ezt egyetlen írás sem rendelte el, akkor bizonyára a szokás erősítette meg, amely minden kétséget kizáróan a hagyomány útján maradt ránk. És lehet-e egyáltalán valamit is igazolni, ha az nincs meg a korábbi hagyományban? Ezen túl még azt is állítod, hogy amit nekünk a hagyományból követnünk kell, azt az írás hitelesíti. Ennek következtében, ha vitatottá válik valamely hagyomány, amiről nem beszél az írás, akkor azt nem is szükséges elfogadnunk. Azoknak az elfogadását pedig különösképpen elutasíthatjuk, amelyekről a korábbi időkből semmiféle eligazítás sem maradt ránk, és a két írás közül egyikben sem szerepel, így csupán csak arra hivatkozhatunk, hogy a hagyományból került be a szokásaink közé.

Akkor én máris a keresztségre hivatkoznék. Mert ugyanis mielőtt még a vízbe lépnénk, az elöljáró keze alatt tanúságot teszünk az egyházban, hogy visszautasítjuk az ördögöt, annak felvonulásait és angyalait, azt követően háromszor alámerülünk, és közben kibővítve ismételjük meg azokat a szavakat, amelyeket az Úr evangéliumában előírt…

Ami az eukharisztia szentségét illeti… senki más kezéből, csak az elöljárókéból fogadjuk el.

A halottakért évfordulójukon felajánlásokat végzünk, éppen úgy megüljük a (mennyei) születésnapokat is. …

Nagy aggodalomban vagyunk, ha valami is a földre esik tenyerünkből vagy a kehelyből. Bármibe kezdünk vagy bármit fejezünk be… a homlokunkra apró kereszt jelet rajzolunk.

Ezekkel és más hasonló előírásokkal kapcsolatban, ha valaki az írás törvényét kérné számon tőlünk, semmit sem tudnánk válaszolni. Csak a hagyományban jelölheted meg eredetét, a szokás megszilárdítóját, a hit kifejezőjét. A hagyománynak, a szokásainknak és a hitnek értelmet kielégítő magyarázatát te magad is felkutathatod, vagy pedig attól tanulhatod meg, aki ismeri ezeket. Magad is jól tudod, hogy meglehetősen sok olyan dolog van, amit az elkövetkezendő időben kell megismerned…

A példákból világosan láthatjuk, hogy olyan írásban nem rögzített hagyományt is mint állásfoglalásunkat lehet védelmeznünk, amely a szokásban maradás révén szilárdult meg, és az ősi hagyományt kifejező tanúságával az állásfoglalásunk melletti kitartást sürgeti….

Most is ezt kell megláttatnunk, vagyis azt, ami a hagyományt megőrzi a jövő számára. Bárki is adja át nekünk, te ne a szerzőjére figyelj, hanem a tekintélyére, és elsősorban az annak megfelelő állásfoglalásra, amit ezért kell továbbvinnünk. Nem elsősorban azért, mert emellett döntött az értelem, hanem mert ezt kaptuk az Istentől; ha csak most tanulod meg az értelmét, akkor is ezt az állásfoglalást kell követned!

Hasonlóképpen, bár sokan vannak, akik úgy vélik magukról, hogy Krisztus érzületét birtokolják, mégis, jó néhányuk szellemisége eltér az elődökétől, ezért ragaszkodni kell az apostolok által hagyományozott, az öröklés rendje szerint az egyházban mostanáig fennmaradó egyházi tanításhoz, s csak azt szabad igazságnak hinni, ami semmiben sem tér el az egyházi és apostoli hagyománytól.

…visszaélnek az isteni kijelentésekkel és arra törekednek, hogy saját szájízük szerint magyarázzák azokat.

De ezekkel az érvekkel is megpróbálnak vitába szállni saját kiagyalt mítoszaik segítségével, és azt mondják, hogy nem így egy a Fiú és az Atya, és nem úgy hasonlók, ahogy az Egyház hirdeti, hanem ahogy ők akarják.

Könnyen belátható, hogy helytelenül értelmezik azokat a szakaszokat is, amelyeket most az evangéliumból hoznak fel érvként, ha először most is megértjük a mi keresztény hitünk értelmét, és ezt mintegy mérceként használva figyelünk az Istentől ihletett írás felolvasására, mint ahogy az apostol mondta [2Tim 3,16]. A Krisztus ellen harcolók ugyanis ezt nem ismerik el, ezért eltévelyedtek az igazság útjáról és megbotlottak a botlás kövében [Róm 9,33], hiszen arra gondolnak, amire nem kell gondolni.

Ha a Krisztus ellen harcolók is így értették volna ezeket és az egyházi értelemről felismerték volna, hogy a hit horgonya, se nem szenvedtek volna hajótörést a hitben [1Tim 1,16], se nem lettek volna annyira szégyentelenek, hogy azokkal is szembeszálljanak, akik fel akarják őket emelni bukott állapotukból, sőt még jobban ellenségeiknek tekintsék azokat, akik figyelmeztetik őket az igazi vallásosságra.

De alighogy elkezdtek beszélni, mindjárt kellőképpen leleplezték magukat, ugyanis összevesztek egymás között, látván saját eretnekségük megannyi képtelenségét, majd csendben maradtak, s ezzel ismerték be tévhitük gyalázatos voltát.
Akkor a püspökök, miután kitalált tanaikat megcáfolták, kifejtették velük szemben az egészséges és egyházi hitvallást… Figyelemreméltó, hogy aláírta maga a palesztinai Caesareából való Euszébiosz is – aki előző nap még vonakodott -, majd megküldte saját egyházának mondván, hogy ez a hitvallás tartalmazza az Egyház hitét és az Atyák hagyományát.

Hát nem vétkesek azok, akik – még ha csak lélekben is – ellentmondanak egy ilyen nagy és egyetemes zsinatnak?

Aszerint, hogy az atyák ránk hagyták, az az igaz tanítás, amit mindenki egyetértőleg vall és a helyesen tanítóknak is az az ismérve, hogy a tanításban megegyeznek egymással, és nem viszálykodnak sem egymás között, sem pedig atyáikkal… Bizonyára pogányok ők, akik mivel nem ugyanazokat vallják egyetértőleg, hanem veszekszenek egymás között, híjával vannak az igaz tanításnak; a szentek pedig, s azok, akik az igazság igéjét hirdetik, összhangban vannak egymással és nincs széthúzás közöttük. S jóllehet különböző korokban éltek, ennek ellenére ugyanarra a célra törtek, mert az egy Istennek a prófétái és ugyanazt az Igét hirdetők teljes összhangban.

Helytelen és nagyon istentelen lenne, ha – annak ellenére, hogy a Szentírás ilyen képeket tartalmaz – mi másokat keresnénk az Úr ismeretéhez, olyanokat, amik nem irattak meg és nincsenek is tekintettel a vallásosságra.
Mondják meg továbbá, hogy honnan tanulták, milyen hagyományból vették azt, aminek következtében a Megváltóról így kezdtek okoskodni? … te magad is megjegyezted leveledben, hogy miután teljesen összeomlottak a számos bizonyíték súlya alatt, a Szentírás szavaiba kapaszkodtak, s ezeket diadalittasan körülhordozva mondogatták, hogy a Fiú egy a teremtmények közül, s hogy a teremtmények közé kell őt számítani. Mégis olybá tűnik nekem, mint akik ezt a helyet rosszul értelmezték: mert ennek istenfélő és teljesen helyes értelme van, amelyet ha ők is fel tudtak volna fogni, bizonyára nem káromolták volna a dicsőség Urát.

… mást nem is tudnak tenni, mint a zsinatot vádolni, hát mondják meg nekünk, miféle írásból tanulták, és melyik szenttől hallották azokat az állításokat…?

… szükségszerűen ugyanazt gondolják és tanítják, mint a zsinat, azaz – helyesen – oly módon fogja fel, mint a fénysugárét a fényhez, s ebből az igazság képmását nyeri.

íme, mi ki tudjuk mutatni, hogy ez a tanítás szállt át az atyáktól az atyákra: de ti, új zsidók és Kaifás tanítványai, milyen atyákat tudtok kimutatni, akik a ti beszédeteket támogatják? Ugye hogy senkit sem tudtok említeni a bölcsek és helyesen gondolkodók közül? Hiszen mindenki elborzad tőletek, egy kivételével, és ez az ördög. Ő ugyanis az egyedüli atyja ennek a ti hitehagyástoknak, ő az, aki kezdettől fogva elvetette belétek ezt az istentelenséget, s most is biztat titeket, hogy gyalázkodásaitokkal becsméreljétek az egyetemes zsinatot, amiért nem a ti véleményeteket, hanem azt foglalta írásba, amit azok hagyományoztak át, akik kezdettől fogva az Ige szemtanúi és szolgái voltak. Az a hit tehát, amit a zsinat írásba foglalva is megvallott, valóban a katolikus Egyház hite. A (zsinati) boldog atyák azért írták le, hogy egyrészt megvallják ezt a hitet, másrészt pedig ezáltal elítéljék az ariánus eretnekséget.

Maguk a szent és sugalmazott írások ugyan elégségesek az igazság kifejtéséhez, azonban rendelkezésünkre áll még szent tanítóink azokhoz írt sok magyarázata. S hogyha ezeket bárki elolvassa, megtudhatja hogyan kell értelmezni az írásokat, és elérheti azt a tudást, amelyre vágyott… ezért le kell írnom és közölnöm kell veled a tanítást, amit mi is tőlük tanultunk.

Az eretnekek, akik az egyház tanításától elestek és a hit hajótöröttei.

Azért nézzük meg még, mi az, ami a katolikus egyháznak hagyománya, tanítása és hite kezdettől fogva, amit az Úr adott át, az apostolok hirdettek, az atyák pedig megőriztek. Ez ugyanis az Egyháznak biztos alapja, s aki ezt elhagyja, az már nem lehet keresztény, s nem is nevezhető annak.

Az ész ellen egy józan ember sem, az írás ellen egy keresztény sem, az Egyház ellen egy békeszerető ember sem vélekedik.

… Miután tehát ily módon helyesen megvallottuk ezeket a dolgokat, amelyeket mireánk hagyományoztak egyrészt az isteni írások, másrészt a szent atyáknak a tanítása, és az egy és ugyanazon hitre vonatkozólag már végleg meg vannak határozva az említett négy szent zsinat által is … ha valaki kísérletet tesz azokkal szemben, amit az igazságnak megfelelően elrendeltünk… ki lesz közösítve.

Csatlakozván mintegy a királyi ösvényhez, és követve szent atyáink Istentől sugalmazott tanítását és a katolikus Egyház hagyományát, mert tudjuk, hogy ez a Szentléleké, aki az Egyházban lakozik: teljes bizonysággal és gondossággal határozatot hozunk…

Ha valaki minden egyházi hagyományt, akár írottat, akár íratlant elvet, legyen kiközösítve.

Mit mondanak erről mások?
A modern kori "Egyházatyák"

A Szentírást az Egyház hagyományának fényében kell magyarázni

Gilbert K. Chesterton: Igazságot! /Orthodoxy/ SZIT 1985. 49-50. o. (Kr. u. 1908)

A tradíciót úgy is meghatározhatjuk, hogy az nem egyéb, mint a választójog kiterjesztése. A tradíció annyit jelent, hogy megadjuk a választójogot a legmélyebbre szorult társadalmi osztálynak: őseinknek. Ez a halottak demokráciája. A tradíció nem hajlandó alávetni magát annak a csekélyszámú és pökhendi oligarchiának, mely azokból áll, akik a véletlen szerencse folytán még itt vannak közöttünk. Minden demokrata tiltakozik az ellen, hogy valakit megfosszanak jogaitól, csak azért, mert a sors úgy hozta, hogy megszületett; a tradíció viszont tiltakozik az ellen, hogy az embert megfosszák jogaitól, csak azért, mert a sors úgy hozta, hogy már meghalt. A demokrácia azt tanítja nekünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az inasunk; a tradíció azt kéri tőlünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az apánk. Én magam semmiképp se tudom elválasztani egymástól a demokrácia és a tradíció gondolatát; számomra nyilvánvaló, hogy a kettő egy és ugyanaz.

A Szentírás nem lehet tárgya egyéni magyarázatnak

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Fifteen Sermons preached before the University of Oxford, 318. (Kr. u. 1834)

Az eretnekség ismertető jele az, hogy tantételei terméketlenek, nincs teológiája, és amennyiben tévtan, nincs is önálló tana. Ha elvesszük katolikus teológiáját, mi marad meg? Vita, magyarázgatás, protestálás. Saját szakterület hiányában legfeljebb bibliakritikához és vallás.bizonyítékokhoz folyamodik. Tanításának tételei fejlődés nélkül önmagukba térnek vissza, mert azok csak szavak, terméketlenek, mert elhaltak. Ha élők lennének, szaporodnának és fejlődnének. Ha pedig élnek és gyümölcsöt hoznak… fejlődése fölbomlás, de semmit sem teremt, nem irányul rendszer felé. Egyetlen kialakuló dogmája az egyes vagy valamennyi dogma és minden teológia tagadása, az Evangéliumra hivatkozva. Nem csoda, ha tagadja azt, ahová ő maga nem képes eljutni.

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Sermons bearing on Subjects of the Day, 130. (Kr. u. 1843)

A Szentlélek hatásának ismertető jele az, hogy működése mindig azonos: csendesen, fokozatosan bontakozik ki és hat át mindent. Nem erőszakosan és hirtelen, nem makacsul és egyoldalúan vagy elkülönítő módon tevékenykedik. Minden olyan lélek, mely azt hirdeti, hogy csak hozzánk érkezik és másokhoz nem, amelyik nem igényli,hogy az Egyház egész Testét mindenkor és mindenütt éltesse, nem Istentől jött, hanem a tévedés egyéni szelleme…

Isten Lelke a katolikus Egyházban lakozik és szétáradt az egész világra. Új hitvallások, egyéni nézetek, kiagyalt szokások csupán csalódások (illúziók). Heveskedés, zaj, zavar nem tulajdonságai annak a jótékony áradásnak, mellyel Isten a világot elárasztotta. A kegyelem folyama hatásaiban nyugodt, méltóságteljes és szelíd. Ha bárhol hevesnek tűnik kiáradása, azt valamilyen szerencsétlenség vagy a földi befogadók tökéletlensége okozta, az tehát nem az isteni hatalom érkezésének a jele.

Tiszteletreméltó John Henry Newman: An Essay on the Development of Christian Doctrine, 86-88. 92. (Kr. u. 1845)

Minthogy minden vallás lényege a tekintély és az engedelmesség, ezért a természetvallások és a kinyilatkoztatott vallás között az a különbség, hogy az egyikben szubjektív tekintély van, míg a másikban objektív. A Kinyilatkoztatás a láthatatlan isteni hatalom megnyilvánulása, ahol a lelkiismeret helyébe a törvényhozó lép. A természetvallás lényege, hogy a legfőbb tekintély a lelkiismeret. Az apostol, a pápa, az Egyház vagy a püspök tekintélye nem más, mint a kinyilatkoztatott vallás lényege. Ahol nincs ilyen külső tekintély, a lélek szükségképpen ahhoz a belső vezérhez tér vissza, mely fölötte a Kinyilatkoztatás előtt uralkodott. Ami tehát a természet rendjében a lelkiismeret, az a Kinyilatkoztatás rendjében a Szentírás, vagy az Egyház szava, a Szentszék (amint nevezik)… Ahogyan a lelkiismeretünk iránti engedelmességünk – még a tévesen kialakult lelkiismerettel szemben is – erkölcsi életünk jobbítását és végeredményben tudásunkat is szolgálja, úgy szolgálhatja szellemi fejlődésünket és életszentségünket az engedelmesség az egyházi elöljáró iránt…

Arra a kérdésre, hogy miért engedelmeskedünk az Egyház tekintélyének a hit fejlődése kérdéseiben, a legvilágosabb felelet: kell lennie valamilyen tekintélynek, ha létezett Kinyilatkoztatás, amelyen kívül más tekintély nincs. Egyáltalán nem adatott volna Kinyilatkoztatás, ha nem léteznék tekintély, melynek feladata dönteni afölött, hogy mit is nyilatkoztatott ki.

Maga a Szentírás állítja, amikor kifejezetten az Egyházról, mint „az igazság alapjáról és tartóoszlopáról” szól (1Tim 3,15). Szövetsége által ígéri neki: „az Úr Lelke, mely rajtam nyugszik és szavai, melyeket ajkára adtam, nem hagyják el ajkát, sem gyermekei ajkát, sem gyermekei gyermekeinek ajkát mostantól mindörökre” (Iz 59,21). …

Ha pedig lennie kell fejlődésnek, akkor Ő, Aki a Kinyilatkoztatást mint mennyei ajándékot adta, nem adta volna nekünk, ha ugyanakkor nem védte volna meg a romlástól és elferdüléstől mindenkori, természeténél fogva szükségképpen bekövetkező fejlődésében. Más szóval: az egymást követő nemzedékek szellemi tevékenységének eredményeiben, vagyis döntéseiben, mely nem egyéb, mint maga a fejlődés. Tévedhetetlennek kell lennie, amennyiben tudatában van annak, hogy a Kinyilatkoztatás megőrzésének feladatát őrá bízták.

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Certain Difficulties, felt by Anglicans in Catholic Teaching, I. 216. (Kr. u. 1850)

Az Egyház tanítása tényeken és nem véleményeken alapszik: objektív igazságokon és nem változó érzelmeken: ősrégi tanúságon, nem pedig egyéni ítéleten; meggyőződéseken és fölismeréseken, de nem döntéseken.

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Sermons on Various Occasions, 148. (Kr. u. 1850)

A legtöbb ember nézetét csak úgy vaktában alakítja ki; engedi, hogy azokat mások formálják, és ezt nevezik általában „egyéni véleménynek”. Az „egyéni vélemény” tehát semmi más, mint a passzív benyomás. A legtöbb ember szívesen meghallgatja a különféle nézeteket ahelyett, hogy azt a fáradtságot venné magának, hogy mindennek utánajárjon. Szereti azt is, ha megtisztelik és tanácsát kérik, mert vágyódik arra, hogy mások középpontja legyen.

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Letters and Diaries, XXIII. 272. (Kr. u. 1867)

Nem okoz gondot a hit, amikor az Egyház szól. A nehézség akkor kezdődik, amikor sok kis pápa támad, akik gyakran laikusok, és a papok meg a püspökök ellen prédikálnak, egyéni véleményüket pedig hitté avatják. Ezzel az egyszerű hívő embereket megijesztik, a keresőket pedig elriasztják.

A Szentírás értelme nagyon távol esik a magától értetődőtől és gyakran csak más igazságok fényében lehet megtalálni. Ha a szó szerinti Szentírás-tolmácsolásnak igazán és egyértelműen ellene mond valamely nyilvánvaló tény, csak azt felelhetjük, hogy a szó szerinti tolmácsolás helytelen. De annak a ténynek azután csakugyan nyilvánvalónak és megdönthetetlennek kell lennie! Sajnos, a tizenkilencedik századbeli tudósok éppen oly könnyedén ugrottak fejest abba a következtetésbe, hogy természettudományi megsejtéseik nyilvánvaló tények, mint ahogyan a tizenhetedik századbeli szektások vetették bele magukat abba a meggyőződésbe, hogy mindaz, amit a Szentírásról hisznek, megdönthetetlen magyarázat. Így csaptak össze különösen a múlt század közepén különféle magánelméletek a Biblia jelentéséről és éretlen elméletecskék a világ értelméről. A tudatlanság e két nagyon türelmetlen formája közti lompos összeütközést azután elnevezték a Tudomány és a Vallás háborújának.

Isten igéje a szóbeli apostoli hagyományban

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Essays Critical and Historical, 1,126. (Kr. u. 1836)

A Hagyomány ténye a kinyilatkoztatott igazságok tekintetében a kereszténység egyik alapelve. A tant egészében az apostolok adták át első követőiknek, azok pedig a legközelebbi nemzedéknek, azután a következők kapták meg. „Amit tőlem hallottál több tanú előtt, azt bízd megbízható emberekre, akik képesek másokat is tanítani” írja Szent Pál Timóteusnak (2,2).

Az igazság egészét később „depositum”, letétemény névvel illették, mert az a Szentírás alapján álló szilárd tan, nem pedig esetleges következtetés. Szent Pál így mondja: „Tartsd magad a józan beszédhez, őrizd meg a rádbízott nagyszerű kincset”. Mi a depositum? Amit rádbíztak, nem amit te fedeztél föl. Amit elfogadtál, és nem, amit te gondoltál ki, nem okoskodás ténye, hanem a tanításé; nem olyasmi, amit az ember egyénileg kezelhet, hanem ami a nyilvános hagyomány tárgya.

A depositum olyan tan, illetve tanítás, melynek sem természetes határa, sem természetes folyamata nincs. Egy ilyen tanítás, mely minden bizonnyal a Mester és a tanítvány között egész életen át, de legalábbis az üldözés idején tartott, túlságosan sokrétű, túlságosan bizalmas jellegű, túlságosan pontos és gyümölcsöző volt ahhoz, hogy írásban följegyezhető lett volna. Túlnyomórészt szájról-szájra közvetítették. Az elferdítés lehetőségét kizárta a tanúk nagy száma és a tanúságtevők egybehangzó nyilatkozata.

A Szentírás kánonja kiegészítő biztosíték, garancia volt, nem mint korlátozás, hanem mint a hagyomány elismerése. A depositum tanát aztán a Credo, a Hitvallás is helyes irányban tartotta és megőrizte az elferdüléstől „szavak által lefektetett formulában”. A hitvallás fejezetei a hitoktatók és a prédikálók számára a legfőbb támpontok és emlékeztető mondatok voltak. Minden jelölt a megkeresztelése előtt elmondta mint hűsége megvallását és elfogadását annak az egész tannak, melynek őrzése az Egyház hivatása volt.

Szentírás és Szenthagyomány az ókeresztény Egyházatyáknál

A Szentírást az Egyház hagyományának fényében kell magyarázni

A Szentírás nem lehet tárgya egyéni magyarázatnak

Isten igéje a szóbeli apostoli hagyományban

Mit mondanak erről mások? A modern kori "Egyházatyák"

A Szentírást az Egyház hagyományának fényében kell magyarázni

A Szentírás nem lehet tárgya egyéni magyarázatnak

Isten igéje a szóbeli apostoli hagyományban

Szentírás és Szenthagyomány
az ókeresztény Egyházatyáknál

Mit mondanak erről mások?
A modern kori "Egyházatyák"